Ha van gyenge pontja Simon Stålenhag Elektronikus állam c. művének, akkor az a besorolhatatlansága. Egyszerűen nem tudok kisregényként hivatkozni rá, mert azzal figyelmen kívül hagynám a kiállításba illő illusztrációit, de nem nevezhetem illusztrált könyvnek sem, mert a festményeinek ereje jócskán túlmutat a szöveg képi megvalósításán, esetenként teljes hatalmat is kap a narrációhoz. Képregényként szintén nem illik nevezni, mert a szekvenciális művészet darabjainak hatásmechanizmusát csak ritkán (a képi történetmesélés oldalainál) érzékelheti az olvasó. Művészeti albumként sem állja meg teljesen a helyét, lévén a szerző munkásságáról, vagy éppen azt befolyásoló életútjáról nem derül ki semmi, helyette egy alternatív történelem fullasztó világa kerül terítékre. Hogy akkor mégis mi ez? Az egyik legfontosabb idei könyv.

A svéd szerző a tudományos fantasztikumot megelevenítő képzőművészet iránt akkor kezdett el élénkebben érdeklődni, amikor megismerkedett Ralph McQuarrie és Syd Mead művészetével. Neofuturisztikus képeinek hangulatából azonban a jellemzően “északias” hangulat árad, tehát hiába a minőségi ihletforrás, Stålenhag jó művészhez mérten a saját ízlésével összeegyeztethető képi világot vetett végül a papírra. Berobbanása igazi, hamisítatlanul XXI. századi történet, a közösségi finanszírozás révén adhatta ki alkotásait, amelyek a fentebb említett módon keverik a különböző művészeti ágakat és műfajokat. Valamennyi esetben tematikus illusztrációi adják a kötetek alapját, ezeket sorba fűzve meséli el narrációjával. A nagy, nemzetközi áttörést a harmadik ilyen gyűjteménye, az Elektronikus állam jelentette.

A cselekmény a ‘90-es évek derekán játszódik, egy fiktív vállalat, a Sentre piacra dobta neuronsisakjának hatos verzióját, ami alapjaiban változtatta meg a társadalmat. Sokan teljesen rabjaivá válnak az eszköznek, gyakorlatilag attól a naptól fogva, amikor is a fejükre kerül, képesek lennének egész életük végéig azt nézni. Az eszköz segítségével akár mérföldekkel távolabbi drónok irányítása is lehetséges, a pusztító háború is ekképpen zajlott, s a történet az azt követő időszak egy apró szegletét mutatja be. Főszereplője egy tinédzser és sárga játékrobotja, bár a valódi fókuszban kettejük államokat átszelő utazása áll, amit az egykori háborúból fennmaradt hatalmas drónok, valamint a neuronsisakok áldozatai öveznek. Útjuk pontos céljára mindössze a kötet végén derül fény, azonban ez egyáltalán nem zavaró, lévén a képek láttán a miértnél sokkal markánsabb kérdésként merül fel az olvasóban a hogyan és bizony arra (is) kiváló válaszokkal szolgál Stålenhag.

Írása elsősorban érzelmekben gazdag visszaemlékezésekből épül fel, napló-szerű vonalat követ (ha valamivel kötöttebb lenne formailag, még naplóregénynek is nevezném), miközben az azok mellett elhelyezkedő képeket is mindig sikeresen helyezte kontextusba. Prózai és festői kvalitásai egyaránt kimagaslóak, bár a mérleg nyelve nálam egyértelműen az utóbbi felé billen, elvégre ritkán látni ennyire félelmetesen hangulatos és jó értelemben véve provokatív beállításokat. Ezen felül a részletgazdagságuk is lenyűgöző, míg színeik tökéletesen adják vissza a cselekmény által az olvasóból kiváltott érzelmeket, pazarul mélyítik el a mondanivalót. Szinte valamennyi képre érdemes perceket szentelni, hogy a részletekben is elmerüljön olvasója, azok nyomasztó, társadalomkritikai éllel is bíró élményét magáénak tudhassa.

Nem akarom szűkíteni a kört, mert az Elektronikus álmok az idén megjelenő kötetek közül azok egyike, amit mindenképpen érdemes beszerezni, hiszen mind prózájával, mind pedig illusztrációival képes szórakoztatni, pontosabban a mélybe rántani. Még ha esetleg az írott rész nem is nyeri el az olvasójának tetszését, a képek még mindig ott lesznek, s azokra már senki sem tudna nemet mondani. Egyedül a kisebb korosztályok kerüljék, lévén a témafelvetése, pesszimistább szemlélete és a mű általánosan nyomottabb hangulata olyan élményekkel kecsegtet, amit csak idősebben tudnának értékelni, továbbá kritikai szemléletét is inkább a tapasztaltabb olvasók fogják a helyén kezelni. A műhöz egyébiránt a szerző készített zenei aláfestést és már folyamatban van a filmváltozat előkészítése is, a Bosszúállók: Végjáték írói már megerősítették, hogy dolgoznak a szkripten.