Jöttem...
A mai, úgynevezett Z generáció nagyon sok rétegből áll. Sokan azt hinnék, hogy aki ebbe beletartozik, az mind ugyanúgy viselkedik, ugyan olyan elveket vall, ugyanabban hisz, de ez messze nem így van. Több szeletre osztható fel ez a generáció, és ennek egyik szelete a FOMO, azaz a Fear of Missing Out, ami a sodródjunk az árral életszemle megfelelője. A kimaradásból való félelem, az a félelem, hogyha nem sodródunk az árral, nem leszünk boldogok, lenéznek, kiközösítenek minket, ezért rábólintunk mindenre még akkor is, ha alapjáraton nagyon nincs hozzá kedvünk vagy esetleg nem értünk egyet azzal, ami zajlik. Ebbe az életérzésbe kapunk betekintést az első filmes Hartung Attila filmjében.
A központban négy fiatal gimnazista srác áll, akik indítanak egy youtube csatornát, ami rövid időn belül hatalmas népszerűségnek örvend. Challenge videókat csinálnak, ahol vagány, néha elég extrém és bevállalós őrültségek sokaságával járják a várost, felveszik videóra és végül - ahogy az ilyen csatornáknál az lenni szokott - feltöltik és megosztják. Ám az egyik házibuliban, a töménytelen mennyiségű alkohol, és a néhány szál füves cigi hatására kiötlött challenge ötletük nem úgy alakul, ahogy tervezték. A csapat egyik tagja, Gergő lefekszik az egyik osztálytársnőjével, Lillával, a probléma csupán az, hogy a lány nincs magánál a közösülés pillanatában. Az esetből hatalmas botrány lesz, a lány ráadásul eltűnik otthonról, plusz mivel videó-felvétel készült az aktusról, Gergőt felfüggesztik, amivel veszélybe kerülhet a jövője. A négy fiatal ezután úgy dönt, nem hagyják ezt annyiban, a hátukra veszik az éjszakát és megkeresik Lillát, hogy ugyan beszéljen már mindenki fejével mondván, nem történt semmi különös.
Hogy mi Hartung Attila filmjének a legnagyobb erőssége? A hitelesség. És nem csak abból a szempontból, hogy köntörfalak nélkül, őszintén és helyenként gyomorforgatóan mutatja be, hogy a mai fiataloknak, a már említett Z generációnak bizony van egy olyan rétege, ami szarik mindenre és mindenkire, és szent meggyőződése, hogy bármit megtehetnek következmények nélkül. Hanem abból a szempontból is, hogy mindehhez sikerült fantasztikus „színészeket” találnia. Miért az idézőjel? Csupán azért, mert a négy fiatal srác egyike se hivatásos színész, őket szó szerint az utcáról szedtek össze, hogy játsszák el a karaktereiket. És pont ettől lesznek hitelesek, pont ettől lesz minden tettük, minden mozzanatuk, minden mondatuk igazi, és pont emiatt akarod őket még a mentőbe is ütni…de kegyetlenül. Mind a négy fiatal külön-külön személyiség, van köztük a nagyszájú, aki a nyelvét nyújtogatván képes megállás nélkül beszélni. Van a kegyetlen, az úgynevezett vezér, aki a legtöbb challenge kiötlője és akit egyátalán nem érdekel semmi és senki. És bizony van a csendesebb, az úgynevezett FOMO vonal, aminek egyik képviselője a már említett Gergő. Rajta már az első perctől érezni, hogy hiába van jelen minden őrült ötlet kiötlésénél és végrehajtásánál, valahogy nem teljes értékű tagja a csapatnak, mert benne bizony mindig felmerül a miért érzete. Miért jó ez nekünk? Miért kell ezt csinálnunk? Jó ez így? Biztos, hogy jó? Biztos, hogy én ezt akarom? Azt is mondhatnám, hogy a film a rideg valóság bemutatása mellett az ő életútja, karakterfejlődése is egyben, még akkor is, hogyha a fősodor egy nap, egy éjszaka eseményeit tárja elénk.
Hiába az őszinte és hiteles ábrázolás a mai fiatalok ezen rétegének kegyetlenségére, az én személyes kedvenc momentumaim még is inkább azok, amik Gergővel kapcsolatosak. A benne kavargó kétely az, hogy vajon tényleg helyes-e amit csinálnak, pusztán szórakozásból, remekül lett érzékeltetve. Nincsenek kimondott szavak és nagy monológok arról, hogy mennyire bizonytalan és talán nem kellene annyira túltolniuk azt, amit csinálnak, hanem néha elég egy pillantás, egy hosszabb szünet egy-egy kimondott mondat között. De az abszolúte kedvencem, amikor Gergő mint külső szemlélő tekint saját magukra. Ilyenkor a barátai, a környezete kimerevedik, mintha csak valaki szüneteltetné a felvételt, és ilyenkor jobban meg is tudja nézni, mit műveltek, hová jutottak és nem érti, miért is van erre szükség. És ez a benne dúló kétség vezet odáig, hogy meghoz egy döntést, egy döntést, ami több szempontból is egy nagy lépés számára, és bizony ezen szempontok közül egyik se azzal a fényes jövővel kecsegtet, ami rövid időn belül meghozza számára a megváltást és a megbocsájtást. Tesz egy lépést efelé, de ez egy rögös út lesz számára. A többiek számára is? Nos, erre nem igazán kapunk választ.
Ez talán az egyetlen negatívumom, az enyhe keserűség érzése a számban, hogy bár megoldás van, a szemmel látható következmény elmarad. Szeretem az olyan filmeket, amikor a nézőre vannak bízva a dolgok, és összességében a karakterek jelleméből itt is kikövetkeztethető, hogy mi lesz, de ha a film ennyire őszintén tudott mesélni, akkor szerintem megérdemelte volna, hogy a következmények részben is bevállalósabb legyen és igen is megmutassa, hogy mi történt mindenkivel, aki részt vett ebben a "kalandban." De ez egy olyan kis mértékű szépségtapasz csak, hogy képtelen vagyok haragudni a filmre miatta. És ha már harag...nagyon fontos megemlíteni, hogy bár helyenként feldühített amit láttam, görcsbe rándult a gyomrom és fájt, hogy nem tudok odamenni pl. a vörös hajú sráchoz, hogy telibe talpaljam az arcát (az aluljárós résznél szó szerint görcsbe volt a gyomrom és ökölbe szorult a kezem), de minden durvasága és hitelessége ellenére, a film nem általánosít. Nem mondja ki, és nem azaz üzenete, hogy minden fiatal, a Z generáció összes "tagja" ennyire kegyetlen és nem törődöm. Erről szó sincs és nagyon remélem, hogy nem így fog ez lejönni a közönségnek, mert az bizony súlyos hiba lenne. Viszont azt be kell ismernie mindenkinek, hogy bizony vannak ilyen fiatalok, vannak ilyen szituációk, amiket itt láthattunk és a FOMO valamint a Bully jelenség egy létező dolog. Lehet, ez sokaknak nem veszi majd be a gyomra, ne adj isten majd műnek, hiteltelennek tartják a látottakat, pedig nem így van, bármennyire is fáj beismerni.
...ajánlanám
A tavaly bemutatott, "Remélem legközelebb sikerül meghalnod :)" című filmről úgy jöttem ki, hogy üzenetét tekintve az utóbbi évek legfontosabb magyar filmje és kötelező jelleggel bevezetném az iskolákban, legyen az általános, gimnázium vagy bármilyen oktatási létesítmény. Ugyan ez a helyzet most a FOMO-val is. Ezt a filmet látnia kell mindenkinek, szülőnek, gyereknek egyaránt és nem azért, hogy kövessék ezt az irányvonalat, a szülök pedig egy életre eltiltsák a gyereküket az internetről mondván, az csak káros és mocsokkal teli. Hartung Attila nem általánosít, nem azt üzeni, hogy minden fiatal ilyen és a mai generáció káros. Viszont nem fél kimondani azt se, hogy igen is létezik ez a jelenség amit látunk, és nem hunyhatunk szemet felette, fordíthatjuk el a fejünket vagy mehetünk el mellette szó nélkül, csak mert az a könnyebb megoldás. 9/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
