Most tél van...
Kijelenthető, hogy az elmúlt években rengeteg minőségi magyar film került a mozikba, és ami a legörvendetesebb, hogy nem csupán egy műfajon belül, hanem vígjáték, dráma, szatíra és krimi is feltűnt az éterben. Ez utóbbihoz csatlakozott most a Valan, ami a skandináv krimikre jellemző hangulattal és tempóval van megáldva, és ez nagyon jól is áll neki. Főszereplőnk Péter egy kiskorában elszenvedett tragédia miatt lett rendőr. A romániai forradalom idején, Valan városában egy iskolában lezajlott zűrzavarban húga, Juli nyomtalanul eltűnik. Péter pedig ennek hatására azt választja életcéljának, hogy a rendőrség berkein belül próbál minél több eltűnt személy nyomára bukkanni. Az egyik akció után hívást kap édesanyjától, hogy Valan városában megtalálták egy fiatal lány holtestét, akivel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy talán Juli az. Péter pedig a múlt okozta traumájától teljesen lesokkolódva elhatározza, hogy utána jár a dolognak, mert ennyivel tartozik Julinak, magának, az anyjának, és a belső démonainak, amik a tragédia óta nem hagyják nyugodni.
...és csend...
Ugyan nem láttam és olvastam túl sok skandináv krimit, de amiket igen, azok elnyerték a tetszésemet az egyedi képi valamint hangulatvilágukkal és azzal, hogy bár nem gyors a tempó, de még is végig feszült és izgalmas marad benne a cselekmény. Ezt ragadta meg - nem várok az iromány végéig, hogy kijelentsem - tökéletesen Bagota Béla, és egy-két apró momentumtól eltekintve, nem csak megragadni, hanem végigvinni is sikerült neki. Már a nyitó jeleneten érezni, hogy nem egy gyerekmese lesz krimiként eladva, hanem egy olyan témát boncolgat, ami sajnálatos módon a mai napig előfordul, és az esetek többségében, nem is sikerül őket megoldani. A film tehát a hangulat és az atmoszféra mellett a sztori hitelességével is egyre mélyebbre és mélyebbre rúgja a nézőt, hogy a végén aztán olyan érzésekkel engedje szabadon, amik sokáig vele maradnak. Ez pedig hatalmas fegyvertény egy ilyen típusú filmnél. Végig érezni a szunnyadó feszültséget, ami az elején ugyan csak pillanatokra mutatja meg magát (a nyitó, rendőrségi rajtaütés), de már akkor tudod, ennél ez csak rosszabb lesz. A főszereplőt játszó Krisztik Csaba remekül adja át ezt a benne szunnyadó feszültséget, ami céltudatossá és olykor kegyetlenné tette a személyiségét, de ezt a szakmát nem is lehet nagyon máshogy űzni. Az anyja telefonhívása után fokozatosan merül el a mocsokban, és remegve lép a helyszínre, ahol bizony azzal találja szembe magát, amitől régóta félt. Legbelül mindig is tudta, de még is rettegett attól, hogy egyszer tényleg szembe kell néznie vele. Ám az ügy nem ennyire egyszerű, és nem zárul le a holtest megtalálásával, ugyan is kiderül, hogy Valan városában régóta tűnnek el fiatal, tinédzserkorú lányok, és eddig még egyiknek se sikerült a nyomára bukkanni. Azonban a most megtalált holtest idegenkezűségre utal, így hamar összeáll a kép...valószínűleg egy évek óta tevékenykedő sorozatgyilkossal van dolga a csendes kis városkának. Ez pedig bőven elég Péternek ahhoz, hogy tovább maradjon a kelleténél szülővárosában, és végigtúrva magát a múlt okozta sebeken és mocskon kiderítse, ki áll a gyilkosságok hátterében.
...és hó...
A történet tehát jól van felvezetve, szépen, lassan csordogál a megoldás felé, mindezt folyamatosan jelen lévő feszültséggel, amihez nem csak Péter, de a többi, körülötte lévő karakter is hozzájárul. Kedvencem a városka nyomozója, aki - mondjuk ki - telibe szarja az egészet, és végig flegma Péterrel, de ahogy haladunk előre, ő is nem kis jellemfejlődésen megy keresztül, és az a gyűlölet amit vele kapcsolatban érzünk, szépen-lassan teljesen elhal. De ott van még Péter gyerekkori tanára, aki mostanság amolyan telefonos lelkisegély szolgálatot vezet, és a régi idők emlékére gondolkozás nélkül felajánlotta Péternek,hogy a nyomozás végéig, lakjon csak nála. Szóval mindent összevetve, nagyon odafigyeltek a részletekre, hogy az alkotás minden elemében működjön és egészen a legvégéig fenntartsa az érdeklődést. Összesen két dolog volt, amivel nem voltam maradéktalanul elégedett. Az egyik, egy konfliktus két karakter között, melynek kiváltó okát, magát az előzményt túl elcsépeltnek, az összképből számomra eléggé kilógónak éreztem. Azt már jóval eme konfliktus kirobbanása előtt érezni lehetett, hogy a két karakter között bizony több fog történni a szimpla szemöldökráncolással egybevetett, "te nekem ne fölényeskedjél" pillantásnál, de végül az ok, ami robbantotta a bombát úgymond, nekem nem nyerte el a tetszésemet. A másik pedig, hogy nagyon korán kikövetkeztethető a gyilkos személye, és bár ez nem lök ki a látottakból valamint a feszültség és az ezzel járó kíváncsiság ugyan úgy fennmarad, ráadásul jó látni, hogyan jutnak el a gyilkoshoz, csak éppenséggel a meglepetés, a rácsodálkozás ereje vész el a végén. Érdemes még megemlíteni a fantasztikus operatőri munkát, helyenként ugyan is elsőosztályú képeket, nagytotálokat kapunk a havas Valan városáról, amit a zenei kíséret csak még erősebbé tesz.
...és halál
Akik szeretik ezt a műfajt, azoknak mindenképpen ajánlott megtekinteni Bagota Béla filmjét, mert bizony minden olyan elemét tartalmazza, ami egy jó kis skandináv krimihez kell. Amikor pedig picit megbicsaklik, akkor se veszít a tényleges erejéből, és a hatása napokig velünk marad majd. Én személy szerint nagyon remélem, hogy sikeres lesz a pénztáraknál és a jövőben más rendezők is bele mernek vágni hasonló témákba, ha más nem, hát Bagota Béla rendezzen még jó párat, mert bizony érti ennek a műfajnak, és úgy magának a filmkészítésnek a nyelvezetét. 8.5/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!
