A már több, mint 100 éve, 1912-ben napvilágot látott Edgar Rice Burroughs által kreált Tarzan, minden idők egyik legtöbbször megfilmesített személlyé avanzsált az idők során. Sztárja volt a némafilmeknek, sztárja volt több évtizednek, illetve a képregények és rajzfilmek világát is meghódította. 1984-ben, Hugh Hudson próbált szerencsét, egy addig lényegében ismeretlen színésszel, Christopher Lamberttel az oldalán.
John Clayton a vadonban született, tehetős szülők gyermekeként, ám egy hajótörés miatt a szülők élete gyökeresen megváltozott, életük hátralevő részét egy dzsungel kellős közepén kellett eltölteniük. Miután John megszületett, a szülők elhunytak, az árván maradt csecsemőt pedig a majmok kezdték el nevelni…
Nem kell többnek beletelnie, csupán néhány percnek, hogy érzékelni tudjuk, hogy itt ténylegesen egy grandiózus vállalkozásba fogott bele Hugh Hudson. A Greystoke-i kastély, valamint a dzsungel is azt sugározták, hogy a meló bizony benne van a filmben. A jutalom természetesen nem is maradt el, a filmet ugyanis 3 Oscar-díjra is jelölték, többek között a legjobb adaptált forgatókönyv, legjobb férfi mellékszereplő (Ralph Richardson) és a legjobb smink kategóriában. Noha végül egyet sem sikerült tényleges díjra váltania, de legalább azt sikerült elérnie, hogy ennyi év távlatából is bátran képesek legyünk nekiugrani egy újabb Tarzan-sztorinak.
A sztori… bár a filmet jelölték a forgatókönyv miatt, én mégis pont a forgatókönyvben látom az egyetlen nagyobb hibáját a filmnek. Egy korrekt, viszonylag hosszú, de annál tartalmasabb és szebb felvezetést kapunk a csecsemőből felnőtté váló Tarzanból. Jól működik az, ahogy a majmok nevelik az embert és gyönyörű dzsungelbéli történéseket kapunk, profin kivitelezett emberszabásúkkal a főszerepben. Ám, mikor Tarzan végül hazatér a civilizált otthonába, megakad a lemez. Elveszíti a tempóját a film, belassul és kevésbé mutat erőteljesebb pillanatokat. Lényegében háttérbe kerül a történet és átveszik a színészek a terepet. Ralph Richardson zseniálisat alakít, Ian Holm iszonyú szerethető, Christopher Lambert pedig kis túlzással kimaxolta Tarzan, illetve John Clayton karakterét. A hiányérzet viszont mégis előkerül.
A Tarzan, a majmok ura talán az egész franchise legjobb filmje lehetett volna, ha a dinamika nem veszik ki a filmből. Így viszont csak egy kiváló, de inkább egyszer nézhető kategóriába kerül, amire ugyan lehet elismerően csettinteni, de több volt benne, mint, amivé végül válni tudott. Egy kimért, lassan csordogáló, olykor-olykor kifejezetten szórakoztató kaland lett, ami beindította végül Christopher Lambert karrierjét. 7/10
