Egy nem hivatalos Halálos iramban spin-off: Bloodshot - duplakritika

2020. március 30. - Supernatural Movies

Remy: BLOODSHOT: A Dominic Toretto sztori.

Lényegében így is kezdhetném a film leírását. Hollywood hazudott nekünk, mikor azt mondta, hogy itt a Valiant Comics egyik r-rated szupersztárját, a 90-es évek legelején megjelenő, lényegében bosszútól szomjas szuperkatona történetét viszik majd a filmvászonra. Ray Garrison, avagy Bloodshot itt nem volt jelen. Itt egyedül Dominic Toretto jelent meg, aki a CSALÁDTÓL elszakadva, külön misszióba kezdett. A megjelenő fehér, majd fekete trikó, illetve maga Vin Diesel castingja is akarva, akaratlanul is F&F spin-off érzést keltett.

bloodshot_poster.jpg

No, de ettől függetlenül egy egyszerű, baszó, pörgős és helyenként igencsak látványos akciózúzda kerekedett ki a sztoriból. A látottak alapján Diesel lényegében jól érezte magát a szerepben, de a megfáradt, papírvékony mellékkarakterek hada már nehezen viselte a megpróbáltatásokat a jelentéktelen Toby Kebbellel, valamint a szebb napokat is megélt Guy Pearceszel az élen.
A Bloodshot, mint adaptáció valószínűleg elhasalt végeredményében, de mint akciófilm, bőven megállja a helyét. Sőt… igazából annyira megállja a helyét, hogy a viszonylag rövid játékidő, valamint a meglepően feszes tempó is tök jól áll neki. Egy retró akcióhős-mozi, se több, se kevesebb. 30 évvel ezelőtt ugyanígy nézett volna ki, csak kevesebb számítógépes trükkel és a Van Damme, Arnold, Stallone hármas valamelyikével a főszerepben. 7,5/10

blod.jpgCreativ3Form: Kezdjük rögtön egy vallomással. Én csípem Vin Dieselt. Sőt. A Halálos Iramban szériát egyenesen imádom, az első résztől az utolsóig. Jó, talán a másodikat nem annyira, de a többit bárhol, bármikor és bármennyiszer képes vagyok újranézni. Sokan alkoholisták, másoknak lábfétisük van, én a Halálos Iramban szériát fogyasztom úgy, mint más a vitaminokat. Gáz? Meglehet. Érdekel. Nos…szerintetek? De komolyra fordítva a szót (már ha ezek után még akad valaki, aki komolyan tud venni), Diesel neve nálam nem elrettentő példa, hanem az „azonnal felkapom a fejemet” kategóriát képviseli, így amikor hallottam, hogy érkezik az új filmje, ami ráadásul egy képregény adaptáció, gondolatban már meg is vettem a jegyem. Ami aztán másként alakult, de ebbe inkább most ne menjünk bele.
Ha már vallomás, azt is be kell ismernem, hogy a képregényt, ami alapján eme film készült, még csak hallomásból se ismertem, így nulla összehasonlítási alap társaságában néztem meg annó az előzetest. És lehet éppen ezért, de nagyon tetszett, amit láttam. Az már természetesen ott kiderült, hogy nem a történetével, a mélységével és a zseniálisan megírt karaktereivel fogja megváltani a világot (bár kétlem, hogy eleve az volt a célja, hogy bármivel is megváltson bármit), de egy kellemes hangulatú, helyenként piszok látványos akció mozit vártam. Ezt pedig mind meg is kaptam az elejétől a végéig.
creashot.jpgAzt, hogy a képregény sztoriját, mondanivalóját és karaktereit mennyire írták át vagy butították le, nem tudom megmondani, de azt igen, hogy piszok mód élveztem a látottakat. Az akciók, bár szintén nem mutattak olyan egyedi dolgokat, amit ne láttunk volna már korábban, helyenként piszok látványosak és szerintem a karakter sajátosságait és képességeit jól használták ki a készítők, valamint a látványért felelős csapat is megérdemel egy nagyon nagy vállon verekedést, mert bár egy-két helyen meg-meg inog a CGI minősége, de az esetek nagy többségében én nem félek bevallani, de tátottam a számat. A lassítások, a brutalitás és az, ahogy megmutatták nekünk a nanitokat munka közben, nálam nagyon betaláltak. Persze feltehetném magamnak a kérdést, hogy Guy Pierce minek írt alá egy ilyen filmre vagy, hogy az a Toby Kebbell, aki a Spílerben zseniálisat alakított, most hogy volt képes egy ilyen Barátok Közt szintű valamit letenni az asztalra, de nem teszem, mert felesleges. Az viszont, hogy Eiza González, miért és hogy és miként ilyen szép, már sokkal jobban érdekelne, de valószínűleg erre se fogok sohase választ kapni, és agyalni se érdemes rajta, mert csak belefájdul a szívem. Szóval egy szó mint száz, vállalom, hogy elfogult vagyok Vin Diesel kapcsán, és nekem ez a filmje is megadta azt, amit vártam tőle. Biztos sokan napestig tudnátok sorolni a hibáit, és az ezerszer jobb filmeket (valszeg nekem is jó pár cím jutna az eszembe), de ezzel nincs is semmi baj. Bátran tudom ajánlani azoknak, akik szeretik Diesel stílusát, de akik nem, azok messze kerüljék el, mert nem ez lesz az a film, ami okán meggondolják magukat vele kapcsolatban. 7/10

A film MAFAB adatlapja

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr1915566876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.