[Supernatural Movies]

Csend a lelke mindennek - Hang Nélkül 2

2021. június 15. - Creativ3Form

There's nothing left

A 2018-as Hang Nélkül számomra nem csak a koncepciója révén volt bátor próbálkozás, hanem a rendező személyét illetően is. John Krasinski neve sokaknak ismerősen cseng a vígjátékok terén, amikben…nos…nem arról adott tanúbizonyságot, hogy megállná a helyét egy horrorban, legyen szó főszerepről vagy rendezésről. Kimerem jelenteni, hogy állta a sarat, ráadásul mindkét téren, ugyan is nem csak színészként tudott hiteles lenni, de a rendezés terén is magabiztos munkát nyújtott, és egyátalán nem volt érezhető, hogy a horror zsánerben még csak kezdőként kell rá tekinteni. Persze volt a történetben pár apró baki és logikátlanság, amiket rengetegen, rengetegszer kielemeztek már, de számomra a Hang Nélkül, minden hibája ellenére, egy kellemes meglepetés volt. Éppen ezért nagyon vártam a folytatást.
wp5158235.jpg

There are people out there

Na jó, nem teljesen. Amikor először meghallottam, hogy tervezik a második részt, nem igazán éreztem azt, hogy szükség lenne rá. Persze enyhén folytatásért kiáltott a vége, de akkor is. Aztán amikor kijött az első előzetes, majd egyre több infót lehetett olvasni a filmről, úgy engem is egyre jobban bevonzott a dolog. Tisztázzuk le gyorsan az elején…a Hang Nélkül 2 egy remek film, és a meglepetés erejét leszámítva, mindenben sikerült szintet lépnie. Nagyobb, hangosabb és látványosabb mint az elődje, de nem olyan mértékben, hogy az eredeti koncepció kárára menne. A készítők csupán rájöttek arra, hogy még egy alkalommal nem tarthatják a sztorit és a benne lévő szereplőket egy kis, szűk kereten belül, hanem bizony nyitni kell a világ felé, ami nem csupán annyiban merül ki, hogy pár pillanat erejéig megmutatnak nekünk egy-két újságcikket a helyzetről, amit a lények érkezése okozott. Ez akár bukáshoz is vezethetett volna, de Krasinski remek munkát végzett, ugyan is hiába kellett több helyszínen mozgatnia a szálakat és a szereplőit, jó ritmusban adagolta a sztori cselekményét. Aki viszont esetleg arra számít, hogy majd most mindenre választ kap és ez a folytatás azért készült el, hogy mindent megmagyarázzon, amire az első rész kapcsán csak tippelni tudtunk, csalódni fog. Ez a film továbbra is a kisemberekről szól, az érzéseikről, a bennük rejlő félelmeikről és a legmélyebb bugyraikban lappangó erejükről, aminek kell egy szikra, hogy a felszínre törjön.
nevtelen_4.jpgA történet szerint a „mi kis családunknak” tovább kell lépnie. Az az élet, amit eddig éltek, nem folytatódhat, és most már a férj, Lee Abbott (John Krasinski) nélkül kell boldogulniuk. Ahogy haladnak előre, úgy döbbennek rá, hogy a világ sokkal jobban megváltozott, mint hitték. A reménytelenség és az elkeseredettség megtöri az embert, azok a dolgok, amikben addig hittek tovaszállnak, az az életszemlélet, az a felfogás és az a bennük lévő akarat, amiről azt hitték, hogy sziklaszilárd bizony…megrepedezhet. Ennek ékes példája a Cillian Murphy által remekül eljátszott Emmett, aki Lee teljes ellentéte. Míg Lee hitt abban, hogy egyszer minden jóra fordul, és mindenki megmenekül, addig Emmett, az őt ért veszteségek hatására teljesen megtört, feladott minden reményt és nincs számára semmi és senki, akibe kapaszkodhatván bízhatna egy jobb világban. Vele fut össze a mi kis családunk, és az ő segítségére lesz szükségük ahhoz, hogy továbbra is erősek maradhassanak és, hogy a Lee által táplált remény szikrája ne hunyjon ki teljesen. És számomra ez adta a film erejét, hogy két különböző felfogás, két különböző embertípus, hogyan tud egymásra hangolódni, hogyan tudnak megbízni egymásban és, hogyan tudnak közösen hinni valamiben, amiről azt hitték, végleg elveszett. Ennek érzékeltetéséhez pedig tökéletesen asszisztálnak a színészek. Emily Bluntról és Cillian Murphy-ről régóta tudjuk, hogy fantasztikus színészek és nem esik nehezükre hitelesen eljátszani egy-egy karaktert, de számomra a legnagyobb meglepetést a Regan-t megformáló, Millicent Simmonds szolgáltatta, aki valami fantasztikus munkát végzett. Már az első részben is bizonyította, hogy van benne potenciál, de itt képes volt minden egyes jelenetét úgy uralni, mint a nagyok. Minden rezdülése, a tekintete, a reakciói, a mimikája annyira érzéki, annyira hiteles, hogy minden alkalommal, amikor tesz valamit, izgulsz érte. Szinte már-már fel akarsz állni a székedből, hogy odamenj hozzá és segíts neki a célja elérésében. Ez amúgy a többi karakterre is jellemző, mindegyikük fájdalma, reménytelensége, ereje és hite átérezhető, a mesterkéltségnek még csak a szikrája se csap fel egy pillanatra sem.
nevtelen_3.jpgPeople worth saving

Ha pedig dicsértem a színészeket, akkor mindenképpen meg kell dicsérnem John Krasinski rendezését is, ugyan is ő is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez a film szintet tudjon lépni, és az érzelmek valamint a feszültség végig magas szinten mozogjon, és egyszer se veszítsen az erejéből. Engem már az első részben meggyőzött a tehetsége, de ezt a folytatást olyan rutinosan hozta le, hogy szerintem jó pár rendező a fél karját odaadná, ha ilyen szinten tudna atmoszférát teremteni és ilyen magabiztossággal tudna egy ekkora projectet levezényelni. Mi sem jobb példája ennek, a már előzetesben ellőt nyitó szekvencia, ahol Krasinski tökéletes dinamikával mutatja be a kialakuló, kezdeti káoszt, és vezeti végig rajta a szereplőit. A film további részéről is elmondható, hogy remek dinamikával és ütemben halad előre, a hangokkal és a horror elemekkel pedig zseniálisan bánik. Minden egyes mozzanatnak, minden egyes hanghatásnak ereje van, és sokkal kevesebb a hatásvadász jump scare, amiről ordít, hogy csak azért rakták oda, hogy te most beszarjál. Amikor viszont berobban, akkor nem veszel levegőt, hanem feszülten figyeled az eseményeket és talán még maguknál a szereplőknél is jobban izgulsz, hogy vajon mi lesz a következő lépés, hogy vajon, hogyan sikerül eljutni a célig. Számomra pedig hatalmas fegyvertény egy ilyen filmnél, hogy egy-egy jump scare alkalmával nem csak ásítok egyet unalmamban, hanem bizony megmarkolom a karfát és még a levegővételemre is odafigyelek. Tényleg hatalmas taps Krasinski-nek, mert odafigyelt a részletekre, és ezeket hatásosan tudta átadni a nézőknek. Zárásként még szót érdemel a zene, ami alap dallamaiban ugyan nem változott sokat, de az a pár új téma amit behozott Marco Beltrami, minden dicséretet megérdemel. A finálé alá komponált darabja kifejezetten erőteljesre sikeredett, ami jelenettől függetlenül is velünk fog maradni jó pár napig.
nevtelen_6.jpgHa valakit zavartak az első rész logikátlanságai, a helyenként hatásvadás jump scare megoldásai, és ezek miatt nem tudta élvezni a végeredményt, annak semmiképpen sem ajánlom, ugyan is esélyes, hogy itt sem lesz begbocsájtó a filmmel. Aki viszont, hozzám hasonlóan, túltudott lépni ezeken és élvezte, az mindenképpen menjen el a második részre, mert bár csodát nem fog látni, valamint az újdonság ereje is elveszett, de mind atmoszférájában, mind alakításaiban, mind rendezésében, mind világ bővítésében egy remek folytatás lett a Hang Nélkül 2.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr5716594364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása