David Twohy és Vin Diesel évekkel ezelőtt elkezdték kigondolni, hogy miképpen lehetne folytatni a Riddick filmeket. A második film bukása után az Universal stúdió kétszer is meg gondolta, hogy ad-e pénzt az új film elkészítéséhez, ám végül beadta a derekát és Twohy és Diesel újra nekivágtak az univerzumnak.
Riddicket egy látszólag kihalt bolygóra száműzik, ám a felfedező útja közben rájön, hogy itt bizony nincs egyedül, mert vérszomjas lények vadásznak rá. A túlélési ösztön azonban elég magas Riddickben, így a legnehezebb napokat is átvészeli, majd eljut egy telepre, ahonnan vészjelzést ad le. A jel hatására fejvadászok érkeznek a bolygóra, hogy a Riddickre kitűzött vérdíjat bezsebeljék a hullájával, ám azt ők még nem tudják, hogy a hajójukkal csak szívességet tesznek neki…
A második rész hibájából tanulva Twohyék visszafogták a költségvetést, és a rohanás helyett a megfontolt sétálást választották. Jól tették! A legjobb rész lehetett volna a trilógiában az idei, ha belecsempészik azt a bizonyos pluszt, ami kiemeli a tömegből a jobb filmeket. Itt ezt sajnos nem kaptuk meg, és ennek hatására sok helyen unalmas, és erőltetett lett a film. Kicsit olyan érzésünk támadhat a film nézése közben, mintha a megpihent hőst még egy utolsó menetre hívnánk, de ő ezt a háta közepére sem kívánja. Ugyanakkor a hibái ellenére sem tudom utálni ezt a filmet, mert a potenciál benne lakozott, és csak egy lökés kellett volna neki, ami beindítja.
Kaptunk egy sebzett vadat, akire a film elképesztően ráfókuszált az első bő fél órában, és végre csak Riddickről szól a film, és nem arról, hogy kinek kell segítenie, kitől kell menekülnie (emberek). Lassú, de annál erősebb felvezetése volt ez a filmnek, mely egy ilyen kezdéssel akár a mennybe is juthatott volna. Ráadásul a környezete sem volt elhanyagolva, és a bolygó, amin élt, valamint a szörnyek, akik körülvették egytől egyik érdekesek voltak, és egy erős horror/sci-fi érzetet adott.
Az első fél óra után viszont begyorsult a film, hiszen megérkeztek a fejvadászok, és ennek hatására emlékek kezdtek bevillanni, amik a Pitch Black filmből valók. Déjà vu érzésem támadt, ami nem feltétlenül baj, mert az első rész nekem nagyon tetszett, de ami ott újdonságként hatott az itt már nem feltétlenül lett szórakoztató. A jó momentumok megvoltak, de többször akadozott a gépezet, és a hosszú játékidőt nemigen tudták megfelelően kitölteni. Néhányszor csak pofáztak egymással a keménylegények, ami szintén nem lett volna baj, ha frappáns, szórakoztató mondatok hagyták volna el a szájukat, de a Riddick esetében oda nem illő, felesleges dialógusokról van szó.
Kicsit sajnálom, hogy a film mellé ment, és nem lett az év egyik meglepetése, mert bírom a karaktert, de sajnos ez a harmadik rész messze van a tökéletestől, de még a nagyon jótól is. Azt viszont nem mondom, hogy rossz, mert akkor hazudnék, de sok minden hiányzik belőle, és a fotelből nem hiszem, hogy elégedett mosollyal állnánk fel. Az első résztől messze elmarad, de a másodikat veri, így a kettő közé helyezem a filmet, és adok rá egy 6,5/10-est.
