2013 elején jött a hír, hogy Chris Evans egy ázsiai filmben fog szerepelni több másik neves színésszel; Tilda Swinton, Ed Harris, John Hurt, Octavia Spencer, és még sorolhatnám. Aztán jöttek a poszterek, meg a képek, valamint az első előzetesek, és csodák-csodájára, sok filmszerető kezdte feltenni a kérdés, hogy vajon ez mi? Egy csiszolatlan gyémánt? Joon-ho Bong ismét nagyot alkot? A Gazdatest és a Halál jele rendezője ismét megcsinálta, és megmutatta, hogy hogyan is kell bemutatni Hollywoodnak.
2031-ben, 17 évvel azután, hogy az egész Földet ellepte a hó, a jég és a rettenetes fagy, az emberiség megmaradt része egy száguldó vonaton talált menedéket. Ez első hallásra jónak tűnik, ám a vonaton ugyanúgy megtalálhatóak azok az osztályrendek, amik a Földön is észlelhetőek voltak. A szerelvény hátuljában a szegények, míg a vonat elejében a gazdagok telepedtek le. Curtis, a szegények egyike megunja, hogy leszarják őket, és megvonják tőlük a normális életet, így harcba indul a társaival, hogy egyenlőséget teremtsen a vonaton…
Mindig magas a léc, amikor egy ember epekedve vár egy filmet, épp ezért sok esetben csalódás is a vége, pont azért, mert a várakozás miatt olyan magasra kerül az a bizonyos léc, hogy lehetetlen lesz végül megugrani. A Snowpiercer esetében viszont sikerült a lehetetlen, mert pont azt kaptam, amit vártam, sőt talán többet is, mert Joon-ho Bong pont úgy tálalja a filmjét, hogy nem zúdít egyből mindent a nyakunkba, hanem engedi, hogy kiélvezzük azt, amire régóta vártunk.
A Snowpiercer az 1982-es Le Transperceneige című francia képregényen alapul, így elkönyvelhetünk egy újabb képregényadaptációt, amit bár most nem a tengerentúlon készítettek, hanem Ázsiában. Ugyebár a film egy vonaton játszódik, és ezt sikerült olyan jól átadni, hogy pár perc leforgása alatt mi is kénytelenek voltunk felszállni a száguldó szerelvényre. Egyrészt sikerült a sminkeléssel, a díszletekkel, és zenével egy olyan atmoszférát teremteni, ami nem engedett el minket, és ezek után a színészek játéka már csak adalékanyag volt a remek alaphoz. De mégsem ez volt az igazon ütős ebben a moziban, hanem a történetvezetés.
Joon-ho Bong vonatja csak úgy, mint a filmbéli karaktereknek, úgy nekünk is egy rejtély volt. Csak úgy, mint Chris Evansék, úgy mi is kénytelen voltunk felfedezni, mindazt, amit a szerelvény tartogatott. Vagonról-vagonra járkáltunk, és összeszorított kézzel vártuk, hogy vajon mit rejt a következő kapu. Féljünk, esetleg örüljünk? Élet vagy halál? Fény vagy sötétség? Végül mindent megkapunk, de sosem ömlesztve, hanem szépen sorjában. Emellett a játékidő során az emberiség egy újabb kritikát kap, melyben megmutatkozik, hogy a lehető legrosszabb helyzetben is a hatalom, és a felsőbbrendűség lesz úrrá rajtunk, és még ilyenkor is elvárjuk, hogy megmaradjanak az osztálybeli különbségek. Ezt már sokszor láthattuk viszont, de mindig feltehetjük a kérdés, hogy vajon megérdemeljük, hogy ne pusztuljunk ki?
A Snowpiercer összességében az év egyik meglepetés filmje, és csak sajnálhatjuk, hogy ezt mi nem láthattuk a mozikban. Minden megvan benne, ami a tökéletes szórakozáshoz kell, sőt még annál is több. Bong egyszerűen telibeszarja azt, amit Hollywood képvisel, mert nem érdekli, hogy mennyi vér folyik vagy mennyire válik brutálissá az adott jelenet (Nem, ez nem PG-13-as film). Egy igazán ütős, akció, sci-fi, dráma produkciót hozott össze, amiben természetesen benne vannak az ázsiai filmekre jellemző túlzások, és fekete humorral átitatott jelenetek, de a végeredményt tekintve nem lehet okunk a panaszra. (Talán a vége volt egy kicsit több, mint amennyit elbírt volna a film, de ez nem ront az összképen). 8,5/10
