A technológia és az emóció forradalma.
A Majmok bolygója: Lázadás anno egy pozitív iskolapélda volt arra a tendenciára, amitől ma már idegzsábát kapunk: hétről hétre kapjuk a füleseket a bennfentesektől szeretett franchise-aink tervezgetett újraindításairól, ez pedig nyilvánvalóan elfajulhat odáig is, hogy átugorja a legmagasabbra tornyosult ingerküszöböt is. Amíg minőségi az anyag, addig viszont panaszkodni nincs okunk, a rebootolt széria első része pedig nem csak pörgős és izgalmas volt, de Andy Serkis személyében színészet és technológia olyan egyveleget alkothatott, mint még soha.
A Forradalom 10 évet ugrik tovább az idővonalon: Jason Clarke, (a méltatlanul alulszerepeltetett) Gary Oldman és a további életben maradt, „majominfluenzára” immúnis emberi társadalom, valamint a Föld egyenrangú uraivá előlépett emberszabású emlősök útjának kereszteződésében létrejött egy filmtrilógia második része, ami ugyan közel sem hibátlan, azonban jelentőségében már-már sötét lovagi szintekre emelkedett. Így hát hagyományos kritika helyett inkább vesézzünk ki két nagyon fontos aspektust, amelyek végül jogossá teszik az előbbi kijelentést (lévén ezúttal a hazai premier előtt egy héttel ámulhattam végig a darabot, lelkesedésem abszolút nem volt hétköznapi, a tagadhatatlan hátrányok - színészi játék, csimpánzszintre süllyedt emberi logika - így hát most nem törtek dominánsan a felszínre).
A technológia forradalma
Túlteszi magát a cinikus átlagnéző azon, hogy a majmok közötti jelbeszédes dialógok gyáva, mégis elkerülhetetlen úton feliratozva lettek, és utána még ő is az állát keresi valahol a disztópikus dzsungeltalaj mélyén. Cézár és digitális majomkolóniájának megvalósításának szintlépését nem az előnyösebb technikai paraméterekben kell keresni: amellett, hogy ismét színészeket mo-cappeltek, az új helyzet, azaz a feltörekvő civilizáció szabadsága, megannyi interakcióra ad lehetőséget a virtuális szereplők között. Azért nem kis teljesítmény lélekkel megtölteni két digitális csimpánz huhogó-párbaját, az pedig pláne durva, hogy mindezzel csaknem simán überelték a film hús-vér alakításait. Lehet az eljátszandó szerep kiszolgáltatottsággal átitatott jelleme felelős ezért, mindenesetre a majomkolónia technológiai megvalósításának zsenialitása nem csak abban rejlik, ahogy egyénenként lélegeznek és fújtatnak a nagy tömegben, de maga a forradalom érzelmi indíttatásainak prezentálásához is nagy CGI-bravúr kellett, nem csak a pusztításhoz. Pedig utóbbiról minimum még egy bekezdést tudnék írni, csak felesleges: az előző rész erre kitűnő referencia. Amivel ez még annál is több, az a lovagló, gépfegyveres majomhorda oltári és egyben dermesztő látványa a lángoszlopok között. Vagy ugyanez, csak éppen lángolva.
Az emóció forradalma
Nem hiába emlegettem már eddig is az érzelmeket: a Forradalom egy kéttételes film, aminek második tétele természetesen maga a harc, de így csak egy átlagos, mozgalmas nyári akciófilmről beszélhetnénk. A Majmok bolygójának koncepciója viszont megengedi, hogy továbbgondolkozzunk egyszerű fizikai ellentéteknél, hogy az emberek mellett a majmokra ne úgy tekintsünk, mint valami démoni faj, hiszen, mint ahogy az érvek felsorakoztatásából következik, a két faj között senki sem tekinthető igazi ellenségnek vagy protagonistának. A vírus kifejlesztése után már mindegy is, történt, ami történt, a majom nem tud mást tenni, csakis ismerkedni egy értelmiségi társadalom progressziójának folyamatával és alapvető dilemmákról tanácskozni („ape not kill ape”), az ember meg próbál túlélni, pláne miután ember embernek lett farkasa, és csaknem magukat irtották ki a Földről. A két faj ezért nem is képes magát okolni, csakis más ludast keresni, erre meg természetesen a másik élő értelmes faj lesz ideális bűnbak. És ilyenkor lép képbe Cézár és Jason Clarke, akik között hasonlóan jó kémia született, mint legutóbb James Franco esetében, még ha most egy kicsit gyengébb színészi játékkal is van dolgunk.
Ez az alapszituáció nagyon érdekes helyzeteket teremt, két faj között és fajokon belül egyaránt, és ezért is válhat többé a sztori, mint ami. Ennyi érzelemdús majmot egy helyen pedig elég régen láttam már, a nekik szolgáló OST pedig az idei blockbuster-szezon abszolút csúcsa: audiális hatásvadászat felsőfokon!
Egy kérdés maradt: tényleg ez az idei nyár Sötét lovagja, vagy éppen a 21. század Birodalom visszavágja? Ezt majd az idő eldönti szépen, potenciál viszont van itt dögivel, annyi pluszt meg tartalmaz második részként a Forradalom, hogy megpályázza a neves titulust. Komolyan, miután még azt is végig fogod nézni, ahogy több ezer majom lóháton (!) robbantja ki a végig katarzisként ható lázongást (megrendítő záró képsorral), a filmet még akkor sem csak a látványa miatt fogod méltatni, sőt inkább az érzelem diadalának fogod tartani. Mit diadalának, forradalmának!
