[Supernatural Movies]

[premier] Mad Max: A harag útja (2015)

2015. május 20. - Lakat Barnabás

George Miller végül csak megcsinálta. A rajongók már hosszú évek óta várták a Harag útját, melynek elkészülte többször is akadályokba ütközött, mígnem aztán csak elkezdődött a forgatás, ami igen hosszúra nyúlt, ám folyamatosan biztató információk szivárogtak ki a készülő Mad Max filmről, kezdve a címszereplő karaktert eljátszó új színész kilététől, a járművekről készült képeken át a pótforgatásokig, amikre állítólag azért volt szükség, mert a stúdió megdobta a büdzsét, hogy még többet láthassunk a vásznon Miller víziójából.

mad-max-fury-road-lovely-day-1024x640.png

A ráfordított idő, energia, valamint az anyagiak maximálisan ki lettek használva, mintha csak a végső akciófilmet akarták volna vászonra vinni, amit már nem igen lehet hova fokozni. És valóban így van, hiszen egy szusszanásnyi szünetekkel megszakított két órás üldözés-jelenetet izgulhatunk végig, és szavamra, ez az eszement hullámvasút egy percre sem válik unalmassá.

Rövid expozíció után, melyben Max Rockatansky (Tom Hardy) pár mondatban összefoglalja múltját, illetve azt, hogy a világ miképp jutott oda, ahol tart, rögtön kezdetét is veszi a magas oktánszámú celluloid ámokfutás. A világégésről egyébként az előző részekre is jellemzően ezúttal sem tudunk meg sok konkrétumot, a pár perces monológban pedig, a figurát amúgy remekül hozó Hardy körülbelül a filmben elhangzó mondatainak a felét el is lövi. A szüzsé egyszerűen összefoglalható: Max segít megszökni Imperator Furiosa-nak, és a tulajdonképpen tenyészállatként tartott anyáknak a Várból, melynek ura a kegyetlen Immortan Joe (Hugh Keays-Byrne). Érdekesség, hogy ő alakította az első film főgonoszát, Toecuttert is, és ahogy akkor, most is kirázza tőle az ember hátát a hideg.

Időközben aztán hozzájuk csapódik még a Vár egyik katonája, egy úgynevezett hadfiú is, Nux (Nicholas Hoult, félmeztelenül és kopaszon), így együtt száguldanak aztán a harag útján egy felspécizett kamionnal, a Harci Vassal. És ezen a ponton kell szót ejteni a film gépi szereplőiről, a hihetetlen aprólékossággal kidolgozott, észveszejtő verdákról, amikből többet és többfélét láthatunk, mint az előző három filmben összesen, a kaszkadőrmutatványoktól pedig, amiket véghez visznek velük, eldobod az agyadat. Az idős ausztrál rendező úgy komponálta meg az akciójeleneteket, mint egy komoly zeneszerző élete fő művét, tekintve, hogy a film ezek módszeres egymás után fűzéséből áll, ez nem kis teljesítmény

Igen, ez egy megalomán látványfilm, de nem olyan, amilyenekkel manapság tele vannak a mozik, sokaknak pedig egy bizonyos testrésze. Számítógépes effektek csak ott vannak bevetve, ahol szükség van rájuk, de amit lehetett azt felvettek élőben, és ez nagyon szembetűnő, egyszersmind becsülendő. Szinte érezzük a rozsdás vas és az olaj szagát, és szédülünk, ahogy Max a száguldó kamion utánfutójának a tetején ácsorog, átélhető a sebesség, a járművek mérete, mintha mi is ott lennénk a harag útján, és ez esetben valószínűleg a 3D-technika is hozzáad majd az élményhez.

Kedvenc őrültünk Furiosa személyében ezúttal kapott egy vele egyenértékű társat is, pontosabban ő kapta meg maga mellé Maxet, hogy segítsen véghezvinni tervét. A film egyébként tele van erős női karakterekkel, Imperator Furiosa-hoz hasonló harcos amazont pedig az Alien filmek Allan Ripleyje óta nem láttunk. Ezt leszámítva viszont ugyanaz történik a címszereplővel, illetve ugyanazt teszi, mint az előző filmekben, megjelenik ott, ahol baj van, és segít, majd pedig továbbáll, ezzel is bizonyítva, hogy bár a világ, és ő maga is teljesen őrült már, belül azért megmaradt annak az elszánt országúti járőrnek, akinek annak idején megismerhettük.

 10/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr167476118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása