Nem könnyű olyankor megszületni, amikor a saját zsánereden belül éppen virágzik egy franchise, hiszen könnyen arra a sorsra juthatsz, mint az árnyék, ami történjék bármi, mindig csak árnyék marad. Ez a sors várt Veronica Roth regényére, a Beavatottra is, mely bár lehetett volna sokkal több is, sajnálatos módon nem tudott kitörni a másodhegedűs szerepből, így az Éhezők viadala könnyűszerrel elhomályosította a filmes porondon.

Beatrice Prior az antiutópisztikus Chicagóban él: az itteni társadalom öt csoportra tagolódik, melyek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Ők az Őszinték, az Önfeláldozók, a Bátrak, a Barátságosak és a Műveltek. Az év egy bizonyos napján a mindenkori tizenhat éveseknek el kell dönteniük, melyik csoporthoz kívánnak tartozni. Ennek kell szentelniük életük hátralevő részét. Beatrice ingadozik aközött, hogy a családjával maradjon-e, vagy végre önmagává váljon. Ez a két lehetőség kizárja egymást. Végül olyan döntést hoz, amely mindenki számára meglepetést jelent…

Az sose probléma, ha valaki rossz filmet rendez, mert mindenki képes hibázni, de amikor nem látszik az akarás a készítőkön, akkor bizony már felüti a probléma a fejét. A Divergent esetében pedig pont ez történt, hiszen – bár a könyvet nem ismerem – a történetből egy sokkal komplexebb, egy sokkal jobb végeredményt ki lehetett volna hozni. Ehhez csupán annyit kellett volna tenni, hogy átgondolni mindazt, amit a papírra vetett az írónő, valamint a forgatókönyvíró. Jó ez? Elég lesz ez a sikerhez? Ugyanis ezekre a kérdésekre könnyen megkapjuk a válaszokat, ám a filmben elhangzó felvetések, társadalmi rétegek közötti különbségek olyan világot teremtettek meg, amit nem lehet, vagyis nem célszerű ennyire felületesen bemutatni. Sokkal többre hivatott a történet, még akkor is, ha már majdhogynem elcsépelt a story, és már az első perctől kezdve tudjuk, hogy mi lesz a végkimenetel, illetve, hogy itt is megkapjuk a kötelező szerelmi szálat. A hangsúly azon van, hogyan is meséljük el az adott történetet, tőmondatokban, vagy mélyre ásva és átgondolva.

Ergo bármennyire is „szeretném” védeni a filmet, az összkép ezer plusz egy sebből vérzik, ami miatt alapvetően értékelhetetlenné kéne válnia, de mégsem teszi meg. Nem teszi, mert a potenciált odatolja az orrunk elé, és érzékelteti velünk, hogy ebből akár még valami jó is kisülhet. Persze ez nem történik meg, így végig csak várjuk azt a csodát, amiben fellelhetünk egy értékelhető karakterfejlődést, egy mélyebb gondolatot, egy célt, ami megmutatja, hogy merre is induljunk el.

Kár érte, hiszen a Divergent-sorozat egy „kicsit” nagyobb odafigyeléssel simán felnőhetett volna az Éhezők viadalához, még úgy is, hogy itt Shailene Woodley-n és Kate Winslet-en kívül talán nem is találunk igazi „nagyágyút”, (na jó, de... hiszen Jai Courtney is feltűnik) hiszen nem a színészeken múlt a siker, mert a projekt sorsa már az irodában eldőlt. 5/10