A várva várt trilógia harmadik részének kettéválasztásának köszönhetően a rajongók izgalma a tetőfokára hágott. Mindenki arra számított, hogy A kiválasztott első része után egy sokkal mozgalmasabb és izgalmasabb filmet kapunk. Vajon jól jártunk, hogy Suzanne Collins három részes könyvsorozata 4 darabban került a filmvászonra?

A befejező rész ott folytatódik, ahol az előzőnek vége lett: már az ellenállók „birtokában” van Peeta, azonban a fiú rég nem önmaga. A Kapitólium élő fegyvert csinált belőle, melynek legfőbb és egyedüli célja Katniss elpusztítása. A körzetek végre az elnök és birodalmának közelébe férkőztek, a végső csata elkerülhetetlen. Míg a katonák tovább folytatják a harcot, addig a felkelés jelképévé vált Fecsegőposzáta egy maroknyi csapattal a Kapitólium ellen indul, hogy megölje a legfőbb ellenséget. Katniss Everdeen és Snow elnök párharca utolsó felvonásához érkezett. Kezdődjön a 76. viadal.

Visszatérve a bevezetőben feltett kérdésre, a film csalódás. Az, hogy egy ilyen sikeres, és elindulásakor megdöbbentő sorozat hogyan jutott el ilyen mélyre, érdekes dolog. A figurák és a történet végig izgalmas, remek színészek lettek kiválasztva és az alkotókra sem lehet egy rossz szavunk sem, még az alapanyagként szolgáló könyvek is átmennek a rostán. Akkor mégis mi történt?

• A legfontosabb talán az, hogy a filmek tulajdoni jogával rendelkező Lionsgate a legtöbb bőrt akarta lehúzni a sorozatról a legmagasabb profit reményében, éppen ezért a befejező rész nem lehetett elég tökös, hiszen a lehető legalacsonyabb amerikai film korhatár besorolásnak is meg kellett felelnie.
• Így azonban pont a lényeg veszik el: a véres jelenetek, a csaták, amelyektől tényleg azt érezzük, hogy végre valami fontosnak lehetünk a szemtanúi, és hogy a két fél mindent belead a céljai elérése miatt. A fentiből egyenesen következik, hogy a csatajelenetek és a történet alig elégítik ki a nézőket. Katniss és csapata a lázadók főbb útvonalától távol próbálkoznak Snow elnök közelébe férkőzni. A megtett út és a legyőzött akadályokból sokkal többet ki lehetett volna hozni, hiszen gondolhatjuk, hogy a Kapitólium nem fogja olyan könnyen adni magát. A Játékmesterek által elhelyezett csapdákból csak nagyon keveset látunk (az egyik igazán lúdbőrösre sikerült). A csapat menetelésében rossz időben vannak a kényszerpihenők és ezek a játékidőhöz képest elég hosszúra sikerültek.

• A Kapitólium bombázása és az ott zajló események számomra a könyvsorozat egyik legfájdalmasabb és legmegrázóbb része volt. A mozivásznon ezek sem kaptak túl nagy hangsúlyt, bizonyos dolgok pedig csak egy villanásnyi időre jelennek meg. Ezt sokkal érzelmesebbre kellett volna megcsinálni.
• A könyv utolsó része vontatott volt, azonban jól beláthattunk a Katniss gondolataiba, a cselekedetei mozgatórugója egyértelmű volt. Vívódásai a két szeretett srác között fontos összetevője a történetnek, azonban a filmben ezt egy mondatban megoldja Gale és Peeta.
• Elég idegesítő megoldás, hogy rendszeresen alkalmaznak időhúzásokot, az akciók rövid időtartamúak, a Fecsegőposzáta pedig mindig a legfontosabb pillanatban ájul el valamilyen ok miatt. Valószínűleg a filmstúdió a lehető legkisebb kiadás mellett a lehető legnagyobb bevételt akarta elérni, és tudták, hogy az emberek úgy is elmennek megnézni.
• Végül pedig Katniss és Snow nagy találkozása... erre van elvileg minden kihegyezve, a felkelők és a nézők is ezt várják a legjobban, nem is beszélve kettejükről. Sokkal több együtt töltött időre, nagyobb horderejű találkozóra számítanánk. A nézőknek jár ez a párbeszéd, találka. Nem pedig csak pár pillanat.

Az első rész az újdonsága, a második a profizmusa miatt lett jó film. A Kiválasztott első része is még úgy-ahogy elment, azonban a végére már elfogyott az alkotók puskapora. Sajnálatos, hiszen ez a sorozat megérdemelt volna egy ütős és remek lezárást. Az összes kedvelt vagy fontosabb szereplő megjelenik, mint például Finnick, Haymitch, Plutarch, Coin elnök, Gale és Peeta. Sajnos az ő szerepeltetésük kisebb hangsúlyt kapott a felkelés győzelmével szemben, viszont életük és haláluk nem vész kárba. Donald Sutherland megint kisujjból kirázza a gonosz Snow elnököt, az utolsó jelenetében a felpillantása pedig zseniális, a film legemlékezetesebb pillanatát szolgáltatja. A többi színész is hozza a szokásos formáját. Dicséret illeti az alkotókat amiért ilyen stílusosan búcsúznak el a körzetek Játékmesterének megformálójától, Philip Seymur Hoffmantól. A hangulat és a látvány viszont megint jól sikerült.

A The Big Bang Theoryban Amy teszi azt a megállapítást, hogy a nácik Indiana Jones nélkül is megtalálták volna a frigyládát...nos mi is pont így érezzük magunkat a moziteremből kifelé menet. 7/10