Egy horror, ami nem ijeszt meg és egy vámpírfilm, amiben nem tesznek említést a vámpírokra. Ez Guillermo del Toro első nagyjátékfilmje, a Cronos. Tudni illik, hogy a Hellboy filmek rendezője is elkezdte valahol a filmezést, ám tehetségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy Ő már az első filmjével is képes volt a stílusát érzékeltetni a nézővel. A Cronos egy meglepően szomorú, és fantáziadús történet egy ártatlan kis családról.
A címben szereplő Cronos egy XVI. századi alkimista találmánya. Egy aranyszínű, rovart formázó mechanikus szerkezet, ami az alany testére csatlakozva halhatatlanná is mutálja azt. Nem csoda, ha egyesek bármire hajlandóak a birtoklásáért. Dieter de la Guardia, a haldokló és hatalomvágyó üzletember közéjük tartozik. Balszerencséjére Jesús Gris, az idős antikvárius előbb bukkan a masinára…
Del Toro az első 90 perces alkotásával bemutatta, hogy mit lehet majd várni tőle a későbbi évek során. Egyedi, stílusos és rémisztő formákat, találmányokat. Hangulatos történetmesélést egy rakás fekete humorral fűszerezve. Ron Perlman jelenlétét a mára már jól megszokott szereptípusával, illetve egy bátor, helyenként véres és horrorisztikus tálalást, mindezt természetesen egy cseppet sem túltolva. Olcsón, többnyire jó kritikai visszhanggal, ahogyan azt minden filmstúdió szereti.
A Cronos mindent felvonultatott, holott ha a játékidőre tekintünk, akkor azt gondolhatnánk, hogy ez túl sok minden egy filmbe, főleg egy első filmbe. Azonban a spanyol direktor magabiztosan vezényelte le az alkotását. Kimérten, nem kapkodva jutott el „a” pontból „b” pontba. Ugyanakkor pont eme kimértség okozta a film vesztét is, mert bár a történet élvezhető az első perctől az utolsóig, a cselekmény olykor extrém lassításba kezdett, ami nem igen tett jót a végeredménynek.
A Cronos egy mindig érdekes témát boncolgatott a játékideje alatt, az örökélet kérdését, aminek egy bizonyos formáját szemléltette a kamerák előtt. Del Toro a filmjét egyedivé tudta varázsolni, azonban ez is kevés volt ahhoz, hogy maradéktalanul elégedettek legyünk vele. Zsánerében ajánlható darab, de önmagában, tempó hiányában nem tud versenyezni a legnagyobbakkal. 6,5/10
