Hol volt, hol nem volt

James Wan neve minden film- és horrorrajongónak ismerősen kell, hogy csengjen. Annak idején elsőfilmes rendezőként letette az asztalra a Fűrészt, amit nemcsak rendezett, de írt is. Vitán felül kijelenthető, hogy a széria legjobb darabja, amit még csak megközelíteni se tudtak a folytatások, max brutalitásban (abban mondjuk le is pipálták). Bár a rendezés terén még volt hova fejlődnie Wannak, de az atmoszféra teremtése már akkor elég magas színvonalat képviselt, ez pedig a későbbi horrorjaiban is megmutatkozott. Ugyan az esetek 90%-ában a sablonijesztgetésre épültek a filmjei, de ezeket olyan mesteri borzongás kíséretében tették, hogy akarva akaratlanul is megijedtél még akkor is, amikor már előre tudtad, hogy mi fog történni. A horror áradat között rendezett egy amolyan thriller-félét Kevin Baconnel a főszerepben, de ezután visszatért arra a területre, amihez a legjobban ért. Ám az Insiodus folytatása után kijelentette, hogy nem fog több horrort rendezni, mert picit belefáradt a műfajba. Szomorú dolog volt ez, és úgy nézett ki, hogy nem csak a levegőbe beszél, mivel megrendezte a Halálos Iramban széria soron következő részét, ami elég jóra sikeredett. Wan megmutatta, hogy az akciójelenetek levezénylése se okoz neki problémát, és ennek köszönhetően egy látványos és szerethető epizódot tett le az asztalra Dom és családja életéből (Paul Walker előtti tisztelgés nagyon érzelemdúsra sikerült). Ezek után eléggé meglepő volt, hogy a Démonok Közt folytatásánál is az ő neve tetszelgett a „rendezte” kiírás után. Hogy ez most csak egy egyszeri alkalom volt, vagy később is vissza-visszatér a borzongás területére, nem lehet tudni. De remélem hogy így lesz, tekintve, hogy elég kevés olyan rendező van jelenleg, akik képesek borzongást kiváltani az emberből.

Ahol abbahagytuk

A paranormális tevékenységeket vizsgáló világhírű házaspár, Ed és Lorraine Warren (Patrick Wilson és Vera Fermiga) nem pihen. Újabb esethez hívják őket, ami Lorraine elmondása szerint, pályafutásuk leghátborzongatóbb esete volt. Ismételten egy család kéri a segítségüket, ezúttal Angliában. Az elején azt hitték, hogy a lányuk szimplán csak alvajáró, de aztán elkezdtek sokasodni az érdekességek. Először csak a legfiatalabb lány hallott és látott dolgokat, de kis idővel az idősebbik is tapasztalt furcsaságokat. Az anyjuk természetesen nem hitt nekik, de amikor a szeme láttára mozdult meg egy bútor, és az csapta be a szobaajtót, akkor már ő is elhitte, hogy ez bizony nem tréfa. Ekkor kérték az egyház segítségét, akik első körben a Warren házaspárt kérték meg, hogy járjanak utána a dolognak, és ha tényleg szellem szállta helyről van szó, és erről bizonyítékot is tudnak gyűjteni, akkor intézkedjenek. Természetesen a Warren házaspár már rutinosnak számít, és bár már az elején tapasztalnak ők is furcsaságokat, még nem hisznek teljesen. De ahogy telnek, múlnak a napok, úgy válik biztossá, hogy itt bizony sokkal többről van szó, mint elsőre látszik.

Van egy család, akinek a kislány tagját megszállja egy démon. Eredeti mi? Nem, nem az, de a megvalósítás már annál jobban sikerült. Ahogy korábban is említettem, Wan mestere a feszültségkeltésnek, és ez itt sincs másképp. Nincs elkapkodva a dolog, nem intézik el a család felvezetését egy-két snittel vagy mondattal, nem. Szépen és hosszan fel van vezetve, ahogy kialakul családon belül a félelem és a rettegés, aminek a barátok és nem sokkal a Warren házaspár érkezése előtt a média is szemtanúja lesz. Ez a film egyik, illetve inkább fő varázsa - már ha lehet így fogalmazni egy horror film esetében – hogy egyszerre sejtet és sokkol. Nem egy jelenetnél nem látod magát a démont, csak a megszállt kislányon keresztül hallod a hangját, majd a másik pillanatban már totál bevágják a képedbe, semmit nem takargatva. Nincsenek „hopp, egy váza vagy egy bútor pont belelóg a képbe” beállítások, amik arra mennek ki, hogy majd a legvégén mutassák meg a démont és ezzel akarjanak sokkoló hatást elérni. Wan az első perctől megmutatja nekünk mivel van dolgunk, de mindezek mellett a leghátborzongatóbb részek mégis azok, amikor csak a sejtetés van. Az egyik ilyen démonnal való beszélgetés során pl. az élesség csak a kérdező felen, Ed Warren van, a háttérben helyet foglaló szellem szállta kislányon nincs élesség, csak a kontúrját látod. A beszélgetés hosszú percekig zajlik ebben a felállásban, és te fokozatosan azt veszed észre, hogy a háttérben homályos kislány kontúrja fokozatosan átalakul, és egyre inkább kezdi felvenni a démoni szellem alakját, hogy aztán a beszélgetés végén, egy szempillantás alatt újra a kislányt lásd, mintha mi sem történt volna. A kép a kislányról és a démonról sohasem tisztul ki, de mégis kivehető, hogy bizony már nem ugyanaz ül a fotelban, mint a beszélgetés elején. Kétségtelen, hogy a film egyik legzseniálisabb és legfeszültebb jelenete. Wan tehát végig arra törekedett, hogy a lehető legizgalmasabb és legegyedibb borzongást tárja a néző elé, amit megtetézett még egy, a már-már védjegyévé vált csattanóval, amire bevallom őszintén nem számítottam, így elégedettséggel töltött el, hogy nem jöttem rá korábban.

Az utóíz pedig…

Hogy még is mit kéne felrónom neki hibaként? Nos, a talán túl nagy merészséget. Az első részhez hasonlóan ez is az „igaz történet alapján” felirattal indít, de egy-két jelenet néha kissé nevetségessé teszik eme mondatot. Persze már eleve kérdés, hogy mennyire lehet hinni ezeknek a kiírásoknak, és milyen szintű a komolyan vehetőségi faktora a démoni megszállós, ördögűzős szellemes filmeknek, de néha még is úgy éreztem, hogy egy-két megmutatott félelemkivetülés túlment az „igaz történet alapján” határán, és ezekben az esetekben nem a „tyűűű, etttől kirázott a hideg” érzés okozta a szájtátást, hanem a „wtf, ez meg mi a franc” értetlenkedés. Hála az égnek nincs belőle sok, de ami van, az szemöldökráncolást váltott ki belőlem. A másik negatívuma, az maga Wan stílusa. Ha már legalább két horror láttál tőle, akkor tudhatod, hogy nála semmi sem teljesen az, aminek elsőre látszik és már az elején tudod, hogy úgyis lesz egy olyan csattanó vagy fordulat, ami kicsit átírja az addig látottakat. Persze nem vesz el annyit a film értékéből, hogy cincogva csóváld a fejedet, de a „tudtam, hogy lesz még itt valami” térdre csapás bizony előjön majd. Az már más kérdés, hogy ennek a felvezetése, az odáig vezető út bizony működik, de ettől még nem lesz tökéletes alkotás. De az bátran kijelenthető, hogy sokan szeretnének olyan erővel rendelkező sablon horrort rendezni, mint James Wan.

Összességében tehát elégedetten hagytam el a mozitermet, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni. Hiába szeretem Want, és tetszett az előző rész is, az Insiodus folytatása annak idején nem nyűgözött le, és féltem, hogy itt is hasonló élményben lesz majd részem, hiába voltak hatásosan megvágva az előzetesek. A templomi kórusos zenétől – amit a filmben is előszeretettel használnak - a mai napig kiráz a hideg. De hála az égnek ezúttal nem kellett csalódnom, és Wan tudta hozni a minőséget. 8/10