Az új Star Trek széria - ezúttal J.J. Abrams rendezői dirigálása nélkül - immáron trilógiává érett. Szép ezt így leírni, mert habár a második epizód kicsit vesztett a lendületéből, mindhárom rész azt a fajta pokolian szórakoztató, látványos, olykor érzelmes és emberi, valamint nem utolsó sorban kellően humoros ágát képviselik a blockbustereknek, amilyennek magának a műfajnak kellene lennie alapból. Mondhatnám azt is, hogy olyan, amilyen mondjuk az új Függetlenség Napja, vagy szinte bármelyik képregényfilm eddig nem igazán tudott lenni.
Na ez nem szemrehányás, mert ha havonta gördülne ki egy ilyen minőségű látványfilm Hollywoodból, talán fel se tűnne a sok közül, de mivel nem így van… Kösz Marvel, kösz DC, kösz kiba*zott Roland Emmerich. Megtettétek amit megkövetelt a Föderáció.
Nagyon nehezen merem leírni, de a Beyond így első blikkre talán még jobban bejött, mint az a tavalyi megafilm, amiért J.J. otthagyta a kapitányi hidat, persze ezt lehet csak az első fellángolás íratja velem. És hogy miért érzem így? Miért érzem, hogy ez most inkább nekem szól, mint a fentebb soroltak? Gondolkodtam kicsit rajta, és talán azért, mert itt nem kell teljesen kivennem a felnőtt agyam a helyéről, és lehelyeznem a kóla és a kukorica mellé, hogy élvezni tudjam amit látok és hallok. Nem várják el, hogy bekajáljam a sok marhaságot, a teljesen felesleges, mű és hatásvadász, öncélú látványelemet, meg a hozzá csomagban járó humortalan beszólásokat. Ez a film nem csak a látóidegeinket akarja kiszolgálni, és a többivel elsunnyogni a hátsó sorban, hanem próbálja teljes szívvel átadni a mozi-élményt. Átadni, és nem lenyomni a torkunkon.
A nyár legszerethetőbb blockbusterében a Star Trek-széria halálos iramra kapcsol. Justin Lin nem az a filmes akit el tudtam volna képzelni a rendezői székben. Kétség kívül érti a tempót, képes felvenni a fordulatszámot, de egy Star Trek-ben ennél többre van szükség. A Halálos Iramban-széria nagyjából úgy van meg, mint egy tejfogas ifjúkori arcképen a széles mosoly. Itt egyet láttam, ott egy kiesett, a következő megint megvan, az utána lévő kettő nincs, a legutóbbit meg pont láttam. Gyanítom, hogy Lin-nek azért itt-ott szépen meg volt kötve a keze, mindenesetre az eddigi filmek színvonalát, nemhogy megugorta, de tovább szőtte annak akcióielemeit és eszméletlen lazaságát. Pacsi.
Immáron nincsenek meg az Abramsra jellemző vizuális elemek, mint a távoli nézőpontból való hirtelen zoom, vagy a szokásos fényjáték. J.J. rendkívül kreatív figura és van szíve, de a vizualitása néha túlzó, ez pedig valahogy művi, beállított világot teremt. Lin valamelyest lecsupaszította ezt, cserébe a kamerája vég nélkül mozgásban van és a szélrózsa minden irányában kavarog. Még a 3D-t is észrevettem néhol, kifejezetten szépen kijött a plusz dimenzió.
Az első rész fantasztikusan levezényelt nyitányát ugyan nehéz lenne überelni, de azért értékeltem Kirk hosszúra nyúlt monológját és az alatta látható montázst a film első perceiben. Pillanatok alatt kinőtt a vulkáni fülem, újra perfektül értettem a rendszer valamennyi dialektusát, és kezeltem a fézerágyúkat, akár egy profi, ez az érzés pedig gyönyörűen megterítette az asztalt a következő két órához. A legénység ezúttal hajó nélkül, szétszéledve kell, hogy ismét megakadályozzon egy világméretű… mit világméretű, galaxisméretű fenyegetést, és nem utolsó sorban ismét felfedezze az egymásban rejlő végtelen lehetőségeket, s bebizonyítsa, hogy egységben az erő, csapatban a legjobb vadászni. Ebben pár új karakter is a segítségükre lesz.
A beharangozó videókról és a poszterről már ismerős Jaylah egy érdekes karakter lett... volna, ha kicsit több teret engednek neki, a többiek pedig inkább hozzák a kötelezőt, nem igazán kapunk új árnyalatokat az eddigiek mellé, talán ez a film egyetlen igazi hibája. Senkiről nem tudunk meg semmi újat, maximium Sulu-ról derül ki, hogy van egy kislánya. Többek között. Örömteli viszont, hogy pár olyan karakter, aki eddig csak inkább a háttérből asszisztált, most nagyobb szerephez jut. Elsősorban a nemrég tragikusan elhunyt Anton Yelchin-t említeném meg, akit a sok függetlenfilm mellett mindig jó volt néha a vásznon is látni. Borzasztó tudni, hogy a magyar mozikban ez a film a leköszönése, ezután már nem láthatjuk a hazai nagyvásznakon új filmmel jelentkezni, soha többé. Na de itt van Karl Urban, az ő Bones dokija is kibontakozhat kissé, aki már az előzőekben is egy remek és szerethető karakter volt.
Mindenki megkapja a maga játékidejét, ez viszont sajnos a Kirk - Spock páros rovására megy. Kettejük barátsága, és a köztük lévő erőteljes energiamező, ami az előző részek magja és legerőteljesebb fűtőeleme volt, most kicsit háttérbe szorul. Már az első két film érzelmi töltetét és kémiáját is ezek a legénység közti intenzív és egyre fejlődő kapcsolatok adták, és ezt szerencsére itt sem pazarolták el, csupán kiterjesztették. Talán mind a három résznél ezek voltak a legjobb és legemlékezetesebb pillanatok, amikor a hídon felizzik köztük a levegő, érezni az elektromos kisüléseket, a csillagport, a vegytiszta szinergiát. Talán itt érhető tetten a sorozat egyik igazi, lényegi mondanivalója.
A Star Trek az új szériával teljesen kiütötte a science fiction-ből a science részt, és egy amolyan űrcowboy-os, flottás, marhára szórakoztató kalandfilm lett belőle. Ezt anno sokan rossz néven vették, én azonban mégsem tudom. Jöjjön csak az a negyedik rész, és cseppet se aggódjatok, nemrég bejelentették, hogy jön is! 8/10
