[Supernatural Movies]

Tüzes sárkány - Dungeons & Dragons: Betyárbecsület

2023. március 26. - Fincherista

Manapság már talán hihetetlennek tűnhet, de a ‘80-as években a Dungeons & Dragons társasjáték számos politikus, valamint vallási csoport célpontja volt miután 1979-ben James Dallas Egbert III eltűnését a játék iránti szenvedélyével mosták össze. Az akkori narratíva szerint a D&D világa képes elmosni a valóság és játék határait, minek következményeként a játékosok hallucinációik végett saját és mások épségét is veszélyeztethetik. Ezt meglovagolandó készült több D&D ellenes könyv is melyek közül a Mazes and Monsters bizonyult a leghírhedtebbnek. Érdekesség, hogy éppen ennek a kötetnek a 1982-ben műsorra tűzött TV-filmes változata az első élőszereplős D&D-film, noha a játék népszerűsítésével szemben a célja a fantasy társasjáték lejáratása volt. Ez a film volt nem mellesleg Tom Hanks első főszerepe, de finoman fogalmazva nem sorolnám a legjobbjai közé.

ded.jpg

Azóta már sok víz lefolyt a Dunán, a D&D-ellenes kampányolás idővel csillapodott, majd pedig a videójátékok - különösképpen a Mortal Kombat - térhódításának köszönhetően a célkereszt is lekerült róla, hogy aztán az érintett csoportok hasonló köröket fussanak le a digitális szórakoztatás kapcsán is. A D&D első valódi filmadaptációja 2000-ben került a mozikba, azonban a kritikai és nézői oldalról sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ráadásul a 45 millió dolláros büdzsé világszinten is csak 34 millió dolláros bevételig jutott, tehát a New Line Cinema számára pénzügyileg sem érte meg a projekt. Ezt követően értelemszerűen nem tolakodtak a filmesítési jogokért és először a Warner 2005-ben, majd pedig az IM Global 2012-ben próbálkozott meg alacsonyabb költségvetésű TV-filmekkel, amelyek ugyan valamivel pozitívabb fogadtatásban részesültek, de a játékosokon kívül aligha akadtak olyanok, akiket különösebben meghatottak volna.

Idén már a Paramount Pictures próbálkozott meg a D&D-vel, a korábbiaknál sokkal nagyobb költségvetésből és - ha ennyit előre leszögezhetek - sokkal nagyobb sikerrel. A Betyárbecsület alcímet kapó Dungeons & Dragons-film író-rendező párosa korábban a Förtelmes főnökökkel és az Éjszakai játékkal már bizonyította, hogy van érzékük a könnyedebb hangvételű filmekhez, ez a koncepció pedig jó alapját képezte legújabb filmjüknek. A Betyárbecsület a korábbi adaptációkhoz hasonlóan hanyagolta az eredetijének társasjáték mivoltát, tehát semmilyen téren nem próbálja áttörni a negyedik falat, szimpla fantasy-filmként próbál helytállni. Ezen a téren nem váltja meg a világot, viszont végtelenül laza filmnyelvezete és akciókkal teletűzdelt cselekménye végett tökéletes választás lehet egy könnyed esti filmezéshez.

Az ismert sztárokat (Chris Pine, Michelle Rodriguez, Hugh Grant) és fiatalabb tehetségeket (Regé-Jean Page), Sophia Lillis, Justice Smith) egyaránt felvonultató szereplőgárda jól egészítette ki egymást, végig érződött, hogy megvolt az összhang köztük, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy nézői oldalról könnyebb legyen elmélyülni a D&D világában. Utóbbi a történet egyszerűségét is képes volt palástolni: a szokásos jó-rossz közti ellentét, amely során a gonosz világuralomra próbál törni inkább amolyan mellékszál volt, a fő történeti ívet egy apa-lánya konfliktus és ahhoz köthető kalandozások sora adták. A kaland során a film készítői számos D&D helyszínt próbáltak bemutatni, a játékban hozzám hasonlóan kevésbé jártasak számára ezek szépségét inkább az adta, hogy ahol lehetett, ott láthatóan igyekeztek valódi helyszíneken forgatni és így a film többnyire nem esik bele abba a hibába, mint a legtöbb modern popcorn-mozi, avagy nem úgy néz ki, mint egy videójáték.

ded2.jpg

Sajnos a képi világot a zene nem tudta úgy megtámogatni, mint kellett volna: helyenként az adott jelenetekhez képest aránytalanul epikusnak hatottak a dallamok, mintha egy-egy párbaj helyett két hadsereg harcolt volna. Továbbá a humor is kissé lapos volt a film nagyobbik felében, a sok szóvicc talán a fordítás során vesztette el élét, ugyanakkor a temetős-jelenet abszurd poénjai az egész termet meg tudták nevettetni és ha a film egészére nem is kíváncsi az olvasó, azt a pár perces jelenetet mindenképpen érdemes lesz megnézni. Én amondó vagyok, hogy a filmnek is nyugodtan lehet esélyt adni, a szuperhős-kavalkád mellett gyakorlatilag kihaltak a klasszikus műfajfilmek és noha a Betyárbecsület számomra nem működött annyira jól fantasy-vígjátékként, kalandos fantasy-filmként már bőven megállta a helyét és remélhetőleg lesz annyira sikeres, hogy újabb hasonló próbálkozások is eljussanak a mozikba. 7/10   

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr2018080884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása