A Marvel Cinematic Universe anyagilag a harmadik legsikeresebb film-franchise a filmipar történetében, amely most újabb állomáshoz érkezett. Doctor Strange karakterének és történetének vászonra vitelével a stúdió újabb és soha nem látott dimenziókat tár fel előttünk.
Dr. Stephen Strange idegsebész, méghozzá kiváló és széles körűen elismert. Egy szerencsétlen baleset következtében azonban kezei olyan súlyosan megsérülnek, hogy többé nem képes műteni. A doktor hiába fordul kollégáihoz, ők félve a kudarctól visszautasítják a segítséget, így utolsó mentsvárként egy nepáli kolostorba látogat. Meglepetésére itt sokkal többre talál, mint vágyott gyógyulásának módjára. Azonban alighogy kitárul előtte egy új világ, az azonnal veszélybe is kerül.
A film extravagáns látványvilága odaszegezett a székhez, és gyermeki vigyorral ültem végig a közel két órás filmet. Olyan audiovizuális orgiában volt részem, amilyet még sohasem tapasztaltam. A képi világ beszippantott, az egyedisége, és a sokfélesége szemet gyönyörködtető. És hiába igyekszik, minden erejét bevetve elhitetni velünk, mégsem egy céltalan, üzenet nélküli látványfilm. Nem csak egy akciófilm, amin jól szórakozik az ember, aztán hazamegy, és két nap múlva semmire sem emlékszik.
Élvezhető, követhető és elgondolkodtató dialógusokat hallhatunk, ami, meglepő a stúdiótól, persze csak a műfaj keretein belül. Ettől függetlenül arrogáns film, sem a története, sem a karakterei nem újak, aki látott már Marvel filmet, ismeri ezeket. Doctor Strange alig különbözik Tony Starktól, csak páncél helyett ő levitációs köpenybe bújik, mesterséges intelligencia helyett, őt varázslat segíti, ugyanúgy egydimenziós női karakter a párja, akinek minden szerepe, hogy szembesíti a főszereplőt a problémáival, sikítozik, szépen mosolyog, vagy drámaian, lemondóan néz a főhős szemébe. A színészeknek egyébként sincs nagy szerepük, aki eddig szerette, az egyébként zseniális, Benedict Cumberbatch-t, annak most is tetszeni fog, akinek valami oknál fogva ellenszenves, azt nem ezzel a kis híján semmitmondó alakítással fogja meggyőzni. A mester és a gonosz olyannyira klisés szereplők, hogy még a legkiválóbb színészek sem tudnak beléjük igazán életet lehelni. Tilda Swinton alakítja a mágust, aki a fizikailag és szellemileg is sérült Strangenek utat mutat és megoldást kínál. Mads Mikkelsen pedig az ellenséget személyesíti meg, akinek a motivációja, hogy csalódott korábbi tanítójában, valamint örökké szeretne élni. A leginkább mulatságos pedig az, hogy ez utóbbit egy olyan entitás segítségével kívánja elérni, akiről semmit nem tud.
A hangulatos és fülbemászó filmzene a Pixar házi zeneszerzőjének, az Oscar díjas Michael Giacchinonak a munkája, akinek például a Fel! emlékezetes és szívszorító dallamait köszönhetjük. Meglepő módon központi szerepet kap a csembaló, aminek a különleges hangzása igazán megkapó módon egészíti ki ezt a lehengerlő világot.
A rendező Scott Derrickson, bár ez nem igazán nyilvánul meg a film során, pedig mind rendezőként, mint forgatókönyvíróként komoly szakmai múltra tekinthet vissza. Az operatőr ezúttal Ben Davis volt, aki nem először dolgozott Marvel filmen, mellesleg Matthew Vaughn irányítása alatt is nem egy filmen munkálkodott.
Összegezve, Doctor Strange világában megvan a potenciál egy zseniális filmre, de ez áldozatul esett a Marvel megalomániájának, ez a film önmagában egyszerűen nem állja meg a helyét, nem értelmezhető. A doktor karaktere bőven elég izgalmas ahhoz, hogy egyedül is megálljon a lábán, az univerzumépítés azonban ezt nem teszi lehetővé, a stúdió kétségbeesetten ügyködik rajta, hogy csak azért is elmenjünk a következő, és következő filmjére is. A film a címszereplő történetének csupán az első felvonása, reméljük, hogy a következő epizódnak sikerül kihasználnia a képregényekben rejlő lehetőséget. 7/10
Ha tetszett amit olvastál, kövess minket a Facebookon!
