Öt éve már, hogy a 7+1-edik Harry Potter a mozik műsorán volt világszerte, s ez alighanem a rajongótáborának csillapodásával és a széria iránt érdeklődők számának csökkenésével járt együtt. A Warner mégsem mondana le egykoron oly nagy becsben tartott franchise-áról, hiszen egy, a piacot felmérő spin-off helyett rögtön egy trilógiának induló, de jelen állás szerint 5 részes történettel próbálja valahogy visszacsábítani a mozizókat a varázslás birodalmába. A nemes cél érdekében leszerződtek J.K. Rowling írónővel, mondván, ha már nem volt oly kegyes Potterén kívül új filmalapanyaggal előállni, akkor legalább firkantson valamit, ami tűzben tartja a régi fanokat, de jó lehet akár újak bevonzására is.
Ő pedig megtette eme szívességet, a ködös Albionból New York kiszámíthatatlan utcáira varázsolta Göthe Salamander karakterét, eme bohókás állatvédőt, aki nem csak földrajzilag ragadt a régi és az új kontinens között, hanem jelleme is ötvözi az angolok időutazó Dokiját az amerikaiak kevésbé kultikus Doctor Doolittle-jével. Még a hordozható bárkája, a fantasztikus lényeinek fenntartott otthona is hasonlatos a Tardisszal, de persze az “It’s bigger on the inside” viccet már nem merték elsütni. Minden esetre Eddie Redmayne esetlen zavaradottságával tökéletesen testesíti meg az említett dokik archetípusát, egyben megkérdőjelezhetetlenné teszi nézői számára, hogy hőse egy olyan bogaras jótét lélek, aki tényleg hajlandó lenne életét kockáztatni egyetlen furkászért.
Kompániájában szintén nincs kivetnivaló, lévén Dan Fogler humoros Kowaltskija és a mostanság egyre felkapottabb Katherine Waterston ‘Tinája a narratíva szempontjából remek húzásnak bizonyultak, míg Alison Sudol bájos Queenie-je sem volt éppen kellemetlen jelenség. A probléma inkább a sötét oldallal volt, hiszen attól függetlenül, hogy Tudjukki helyét nem lesz egyszerű átvenni, ezúttal nem sikerült egy ténylegesen félelmetes gonoszt írni a történetbe. Illetve papíron elképzelhető, hogy jól mutatott az újdonsült ellenfél, de David Yates megvalósításának minősége a film első felében még Chris Columbus-t idézően varázslatos húzásai után exponenciálisan zuhant és pont a fináléra érte el a mélypontját. Nagyjából jól írja körül a végső ütközet feszültségének teljes hiányát, hogy a tőlem balra ülő úriember - aki addig egyszer sem pillantott órájára - a nagy küzdelem alatt két-három percenként ellenőrizte, mikor lesz már vége a filmnek.
A legnagyobb akadályon, azaz létének jogosságán viszont sikeresen átverekedte magát a film. Rowling ugyan sablonosabb volt a kelleténél, de ezt nézzük el forgatókönyvírói debütálásának, hiszen érezhetően van még mesélni való a tarsolyában. Hősei újfent szerethetők, az általa pedzegetett problémakörök pedig tovább színesíthetik a boszorkányok és varázslók egyébként sem szürke világát, illetve idővel a rajongók is megkaphatják a válaszokat kérdéseikre. Egyedül Yates, a negyedik legjobb Potter-rendező alkalmatlansága vetett némi árnyékot a filmre, de elnézve, honnan indult, talán az új széria ötödik részére már felnő az alapanyaghoz. 7/10
Vegyetek részt a filmhez kapcsolódó nyereményjátékunkon, mellyel páros mozijegyet nyerhettek!
A film MAFAB adatlapja
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon és Twitteren!
