Acéltájfún, acéleső. Ezekkel a nevekkel ruházta fel az utókor az okinavai csatát, amik elég szépen körülírják, hogy milyen nagy és milyen borzalmas csata is volt ez. Talán a legfontosabb hadművelet mind közül a Hacksaw nevezetű, körülbelül 121 méter magas hegyoldal elfoglalása volt. A hadműveletben vett részt a 77. gyaloghadosztály 307. ezredének egészségügyi alakulatának fegyvertelen hőse, Desmond Doss. És Mel Gibson nem kisebb feladatra vállalkozott, mint hogy Doss szemszögéből mutassa be a hacksaw-i eseményeket. Az a Mel Gibson, akit Hollywood szinte már kiutált antiszemita megnyilvánulásai miatt. Hogy erről kinek mi a véleménye, az magánügy. Viszont arról szemernyi kétsége sem lehet senkinek, hogy ez az ember egy jó színész, és egy nagyon jó rendező. Vagyis az volt a Fegyvertelen katona előtt. Viszont ezzel a filmmel meg merem kockáztatni, hogy már-már a zsenik közé emelkedett. Bizony A fegyvertelen katona piszkosul fergeteges produkció lett (és lehet, hogy ez még sértés is a műre nézve). 
Mielőtt a film „kiküldi” Desmondot a csatatérre, fel kellett építeni a karakterét, ezért bemutatja az az előtti életét, a szerelmét, és azt, hogy miért lett ilyen vallásos. Pontosabban ez utóbbit nem részletesen, és talán ez az egy negatívum, amit fel tudok emlegetni a film kapcsán. Már csak azért is örültem volna egy kis részletezésnek, hogy Hugo Weavinget többet lássam a vásznon, mert amit abban a pár jelenetben csinált, amíg a vásznon volt, az egészen elképesztő. A testvére is egyszer csak eltűnik, ami kissé furcsa volt. De ez valójában csak szőrszálhasogatás, mert enélkül is egy kerek egészet kapunk.
A kiképzés egy nagyszerű átvezető lett a két rész között. Kiválóan festi le nekünk Desmond Doss rendíthetetlen hitét, aki kiáll az elveiért bármi áron, a végsőkig. Pedig inkább csak hideget, mint meleget kap mind a bajtársaitól, mind a feljebbvalóitól. Már itt elkezdi velünk (és persze Doss-szal is) éreztetni Gibson, hogy az az „utazás”, amit tenni fogunk, nem lesz puha, bájos és kellemes. Mert ami vár ránk, az a vérgőzös, kegyetlen pokol, és ez nem a gyengéknek való játszótér, hanem a igazi férfiak elkeseredett küzdelme.
De miután elérkezünk Okinavába és fel a Hacksaw gerincre, arra álmunkban sem számítottunk volna. Ez az a pont, ahol a Hacksaw Ridge az egyik legjobb háborús filmmé emelkedik, ami valaha elkészült. Az előbb elhangzott brutális, kegyetlen és pokol szavak a közelében sincsenek annak, ami ezalatt a cirka egy óra alatt lejátszódik. Sajnos nem tudom hova fokozni, de nem is érdemes, mert ezt bizony meg kell élni. Látni kell! A háború ilyen realisztikus és kíméletlen mivoltát egyetlen produkcióban sem láttam még ábrázolva. Itt valóban mindent beleadtak. Nem való gyenge idegzetűeknek, mert ennyi vér, csont és belsőség bizony a rosszul lét határára is sodorhatja az embert. A Ryan közlegény nyitójelenete egy cuki piknik a 77. hadtest megpróbáltatásaihoz képest. Nem éreztem se giccset, se hatásvadászatot és egy percig sem próbálja sulykolni, hogy Amerika mekkora király. Itt csak a háború undorító valóságát kapod. Nagy szó még, hogy akkor is igazán feszült, amikor már csak ő van fent a gerincen egyedüli egészséges amerikai katonaként és kimenti sérült bajtársait. Nagyon izgulunk, mert időközben nagyon megszeretjük az események közepén álló Desmondot. Igen, Gibson piedesztálra emeli őt, de miért is ne tenné, ha tényleg az volt, ugyanakkor nem sokban tér el a japánoktól, mert azok is a hitükért, vagy amiatt harcolnak. A különbség annyi, hogy a főhős cselekedetei pozitívabbak a mi társadalmunk értékrendje miatt. Andrew Garfield minden elismerést megérdemel, mert amit ő itt véghez vitt, arra nincsenek szavak. Azt hiszem, ilyennek kell lennie egy Oscar-díjas színészi alakításnak. 
Summa summarum kiemelkedő és fergeteges alkotás lett A fegyvertelen katona. A kritikákkal ellentétben én nem találtam se hatásvadásznak, se giccsesnek, de az is lehet hogy csak bedőltem ezeknek. Viszont ha ez így van, az sem érdekel igazán, mert ilyen felemelő moziélményem nagyon-nagyon rég volt. Minden a helyén található benne és méltán emelkedik a legjobb háborús filmek sorába realizmusával, durvaságával és színészi bravúrjaival. Ha van igazság ezen a világon, akkor a februári díjátadón a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek, a legjobb fényképezésnek és a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat is megkapja (bár előbbit csak félve jelentem ki, ugyanis mindent még nem láthattunk az esélyesek közül, de nehezen, sőt egyáltalán nem tudom elképzelni, hogy ehhez fogható mű legyen köztük, másodikat meg nem fogja, lévén Mel Gibson a direktor úr. De remélem, hogy ezzel helyreállította a „becsületét” és sok ilyen kitűnő sztorit visz még vászonra az elkövetkező években). Igazán sajnálom, hogy nem premierkor láttam, mert a 2016-os toplistámon biztosan besöpörte volna az első helyet. Nézzétek meg moziban, mert minden egyes forintot megér, amit csak kiadtok rá. 10/10
Ha tetszett amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren!
