[Supernatural Movies]

A kultstátusz szinte garantált - Kereszttűz

2017. április 21. - hannigabi

Sokszor hoznak ki nagyon egyszerű ötletekből elképesztően jó mozikat. Ehhez persze kell egy olyan forgatókönyv, ami képes egyszerűségében is jól felépíteni és elmesélni a sztorit, illetve kell egy olyan rendező, aki egyedi és ötletes látásmódját beleadva képes tálalni a kész produktumot. Ben Wheatley pedig képes volt ebből a két elemből egy olyan filmet összegyúrni, ami gyaníthatóan az idő előrehaladtával kult státuszba fog emelkedni.

freefire2.jpg

Justine leszervez egy találkozót két ír férfi és egy bostoni gengsztercsapat között. Utóbbiak tiltott fegyverkereskedelemmel foglalkoznak, és pár szerintük csúcskategóriás terméket akarnak eladni az íreknek. Csakhogy egy nem várt veszekedés bontakozik ki két szembenálló férfi között. Eldördül az első fegyver, és kezdetét veszi a fékevesztett lövöldözés.

Wheatley nem cicomázza túl a konfliktus megalapozását. 10 perc alatt bemutatja az ellentétes feleket, egy kis szeletnyit is megtudhatunk személyiségükből. A következő 10 percben már elkezdik a piszkálódást, az ide-oda szólogatást és az sem segít a helyzeten, hogy már kezdetben is unszimpatikusak voltak egymás számára. Ezzel pedig egy olyan alapot fektet le tökéletesen, amire valószínűleg az elmúlt és az elkövetkező évek legszórakoztatóbb 70 perce épül.

Mert ebben a 70 percben egy pillanatig sem fogunk unatkozni. Egy olyan brutálisan és ötletesen megkomponált akcióorgiát kapunk, amire eddig nagyon kevés példa volt. A direktor úr pedig tudatosan arra is figyelt, hogy mindenki bekapjon egy sérülést, ami lehetetlenné teszi azt, hogy bárkinek lehetősége legyen 20 perc alatt lerendezni a többieket. A vágás és a kamerakezelés eszméletlenül zseniális. A zene tökéletesen passzol a produkcióhoz, és nevetésben sem lesz hiányunk, mert a fekete humor svédasztala az alkotás. És mielőtt belefáradhatna a szemünk a sok puffogtatásba, időközönként egy-egy csavart is beiktat a rendező, amik kiválóan viszik előre a cselekményt.

A karakterek és az őket alakító színészek pedig csak betetézik az eddigieket. Brie Larsonról A szoba óta tudjuk, hogy egy nagyon tehetséges színésznő, és itt sem hazudtolja meg magát. Jack Reynor eddig nem igazán mutatta ki a foga fehérjét, de a tavalyi Sing Street után itt is parádézik a rászabott időben. Cillian Murphy már rutinból megoldja a feladatát. A legjobbak viszont az utóbbi időben rendkívül jó szerepeket választó (például a nagy Sundance kedvenc Call Me By Your Name) Armie Hammer, és a sokkal nagyobb rivaldafényt érdemlő Sharlto Copley. Kettejük párbeszédei adják a Kereszttűz sava-borsát, és emelik a produkciót a mesterművek szintjére.

freefire.jpg
Az eddigiekből nyilvánvaló lehet, hogy ez a film nem a mély és magvas gondolatok színtere, de cserébe egy pillanatra sem áll le, és végig fenntartja a feszültséget, az érdeklődést. Nagyon örülnék neki, ha valamelyik forgalmazó behozná, mert az ilyen fajta filmeket látni kell, és kategóriáján belül a Kereszttűz bizony hibátlannak mondható. 10/10

A filmet a 24. Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon tekintettük meg.

A film MAFAB adatlapja.

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket Facebookon vagy Twitteren.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr4112444531

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása