Fáradt vagy, de még rohadtul messze van a célállomás? A feleséged elhidegült tőled, bármit mond csak felcseszi az agyadat? Pihenni kéne, de nem akarsz megállni? A kocsid viszont lerobban, így nincs más lehetőséged, mint kivenni egy "romantikus" lakosztályt az útszéli pihenőhelyen. Tök jól hangzik, nem?
Antal Nimród második nagyjátékfilmje nem akart nagyot markolni. Egy lerágott alapszituációt próbált meg a saját maga módján elmesélni úgy, hogy az lecsússzon a nézők torkán. Ehhez kapott két ismertebb nevet, Luke Wilsont és Kate Beckinsale-t, akik minden tőlük telhetőt megtettek annak érdekében, hogy Nimród eljusson a céljához. Ahhoz a célhoz, ami nem más volt, mint egy szórakoztató thriller, aminek legalább egyszer érdemes nekiülni.
Az Elhagyott szoba - kis túlzással - teljesítette is az elvárt szintet. Jó atmoszférával rendelkezik, értékelhető karaktereket mozgat, jó a dinamikája, megfelelő mennyiségű izgalommal van fűszerezve a szűk másfél óra alatt. Lényegében ezerszer látott elemekből gazdálkodott Antal Nimród, aki talán a lehető legtöbbet hozta ki abból, ami a rendelkezésére állt. Noha sablonos a végeredmény, talán lehetett volna bátrabb is a mozi, - itt-ott, ugyanis kevés volt a suspense, kevés volt a gore - mégis képes fenntartani az érdeklődést, képes elérni azt, hogy a néző élvezze a játékidőt. A legtöbb esetben egyszerűen tűnik ez a feladat, mégis képesek sokszor elhasalni ennél a pontnál, hiszen semmi újat nem akarsz mutatni, csak ismert anyagból dolgozni.
Mindazonáltal az Elhagyott szoba működik, épp ezért sikeres vállalkozásnak bizonyult az első Hollywood-i kaland a Kontroll rendezőjének. Kis pénz, kis vállalkozás, mégis élvezhető mozi. 6/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!