A sci-fi műfajában az a szép, hogy legyen bármennyire is elrugaszkodott jelen nézeteinktől, valahogy mégis meg lehet benne találni a korunk tudományából merítő viszonyítási alapot. A különböző diszciplínákból részben vagy teljes egészében építkező szabályrendszere mellé rendszerint párosul olyan releváns kérdés, ami a műfajjal egyébiránt nem különösebben szimpatizálók fantáziáját is megmozgathatja. Az idő gyermekei e tekintetben egy igazán kivételes könyv, lévén egyszerre szól a lakhatatlanná váló Földünkről terraformálásba menekülő túlélőkről, az új otthon megteremtésének nehézségeiről, a transzcendenciáról és egy alternatív evolúciós folyamatról, annak valamennyi csodájával és hátulütőjével.

Utóbbi volt a számomra a legérdekesebb, hiszen annak feltételezése, hogy (egy katalizátor segítségével) a pókok válhatnak egy bolygó intellektuálisan domináns fajává, már önmagában is van annyira izgalmas, hogy külön kötetet érjen meg, de ehhez Tchaikovsky egy komplett társadalmi berendezkedést is lefektetett, annak szociális és kulturális hátterével. Ötlete bármily elborultnak is tűnhet elsőre, érvelése végig következetes és logikus, írásának gondolatmenetén érződik zoológiai háttérismerete, valamint más tudományágak képviselőinek közreműködése. Pókjai a történet során gyorsan megkedvelhető és szimpatikus szereplőkké válnak, emberitől alaposan eltérő világnézetük az olvasót a folyamatos gondolkodásra sarkallja, aminek köszönhetően hosszas leírásokból építkező történetük nem válik monotonná.

Útjukhoz szükség volt a jövő Prométeuszára, az isteni szikrára, ami egy nanovírus formájában került szervezetükbe. A “Megértés” a túlélésért küzdő emberek műve, eredetileg egy földi alapok szerint terraformált bolygó kísérleteként indult, azon célzattal, hogy egy csapatnyi majom gyorsított evolúciós fejlődését kövesse nyomon. Azonban bekövetkezett amire nem számítottak, tudományos törekvéseiket egy radikális szervezet akadályozta meg, így a vírus nem a célcsoportot érte el, hanem a véletlen folytán az aprócska ugrópókokat. Az expedíciónál nagyobb veszteség is érte az emberiséget, lévén a már lakhatatlanná váló Földről űrbe menekülő túlélők valamennyi kolóniája hasonló támadás áldozatává vált, ezáltal létszámuk vészesen lecsökkent, a kihalás szélére sodorva az oly messzire jutó fajunkat.

A könyv két szálon párhuzamosan futtatja a cselekményt. Egyiken a nem éppen kecsegtető túlélési esélyekkel szembesülő emberek, míg a másikon a biológiailag és társadalmilag is fokozatosan fejlődő pókok sorsát követheti az olvasó. Talán nem meglepő, hogy a konfliktus a két szál találkozásánál keresendő, hiszen a hosszú évszázadok során megerősödött pókok népes társadalma nem feltétlenül kompatibilis az emberek akaratával, ellenben civilizációjuk az emberiség talán utolsó mentsvárára épült. Tchaikovsky erre a problémára is frappáns válasszal szolgál, hosszas építkezésének eredményét érdemes kivárni. Társadalomkritikai szemlélete kellően mély, s megalapozott, így az olvasó szemszögéből nézve közel sem olyan egyszerű az oldalválasztás, könyve ezáltal roppant kiélezett élményként hat. 

Az idő gyermekei kiváló olvasmány, a műfajának egyik modern mesterműve. Lassú lefolyású, legfőképp gondolatiságával szórakoztató, tartalmas alkotás. A sci-fi regényeken belül legrangosabbnak számító Arthur C. Clarke-díja mellett számos elismerésben részesült, így igazából már csak az évek hiányoznak ahhoz, hogy az irodalomtörténet klasszikusként hivatkozzon rá. A hazánkban a Fumax jóvoltából bemutatkozó Tchaikovsky szerencsére itthon is megtalálta a közönségét, lévén pókos sci-fijét követően a kiadó a biomorf kutyákat felvonultató Hadállattal is jelentkezett, illetve nem rég a szerző fantasy alkotásainak sorát is megnyitotta a Pókfénnyel.

Adrian Tchaikovsky - Children of time
Fumax, 2017, 612 oldal.