[Supernatural Movies]

Dredd 3D (2012)

2012. december 22. - REMY

Hol vannak már azok az akciófilmek, amik a 80-as években bejárták az egész világot, és egy igazi tesztoszteronbombaként hatottak a nézőkre? Ki tudja… mindenesetre, ha körültekintőek vagyunk, akkor néhol ráakadhatunk 1-2 gyöngyszemre, amik átadják azt a bizonyos feelinget. Pete Travis, Dredd című filmje is idesorolható, mely az 1995-ös Danny Cannon által készített, több-kevesebb sikert elérő filmjének a remakeje. Anno több neves színész is képviseltette magát a filmben, többek között: Sylvester Stallone, Rob Schneider, Jürgen Prochnow, vagy éppen Max von Sydow. A mostani egy kicsit visszafogottabb volt ezen a téren, de erről majd később.

dredd3d.jpg

A story a következő: A távoli jövőben tombol a bűnözés, és az igazságszolgáltatás messze nincs a helyzet magaslatán. Egyedül a bírókban, és közöttük is Dreddben lehet csak bízni. Dredd minden erejével azon van, hogy megállítsa a bűnözést és elítélje a rosszakat. A mostani küldetése azonban elég veszélyesre sikerül, ráadásul egy társat is kap maga mellé, aki még csak most tanulgatja a szakmát. A küldetés helyszíne a Peach Trees nevezetű épület, melyben a drogkereskedő Ma-Ma is tevékenykedik. Kettejük harca sok ember életébe kerül, de a feladatot mindenképp véghez kell vinni…

17 év elteltével ismét a filmvászonra került a képregényhős, Dredd bíró. A régivel ellentétben ez sokkal komolyabb és sötétebb hangulatú volt, ami tökéletesen illik a karakterhez. A minőségbeli javulás szemmel látható (főként az épületek megformálásában), tehát a rendező jó munkát végzett. Ráadásul az akciófilmek terén is előkelő helyre sorolható, mivel a műfajt jellemző hentelés és vér jellemezte. A korhatár besorolásnál egyértelműen a legnagyobbat kapja a film, ami mindenképpen pozitívum. A cselekmény kiszámítható, de mégis a játékidő végéig odaköti a figyelmünket a képernyőre. Az operatőri munkát még érdemes megemlíteni, mivel a képi világ nagyon jól sikerült, ráadásul a slow-motion effekteket is remekül használták.

A főszerepre szerintem remek választás volt Karl Urban. Azt nem mondom, hogy hatalmasat alakított, de volt egy jó kisugárzása, ami kellett a hős megformáláshoz. Könyörtelen, komoly és a lehetetlent is teljesítő bíró képét mutatta felénk. Mellette a többiek hozták azt, amit a film elvárt, tehát én nem panaszkodom a színészekre.

Végül összegezve az egész filmet, azt mondom, hogy felüdülés volt megtekinteni, és ezért bátran ajánlom. Kellett már egy ilyen akciófilm. 7,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr94977598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.23. 12:41:55

hirtelen a 3ik kritika amit erről olvasok, honnan tudtátok megnézni??

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.10. 12:29:28

én ki merem mondani, így a film után, hogy Urban hatalmasat alakított.

gyakorlatilag csak a szájával játszott, de el tudta adni a filmet.

REMY · http://supernaturalmovies.blog.hu/ 2013.01.10. 12:50:09

@doggfather: Az biztos, hogy hatásos volt, mert a karakter kisugárzása tényleg lejött az arcából (szájából). Mindenképpen jó választás volt a szerepre.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.01.10. 12:56:09

@REMY: és ez az alázat, hogy vállalta, hogy a kutya se fogja felismerni, az arcát nem fogják mutatni ezért is respect neki!

Ma Ma meg így összevagdalva is gyönyörű volt.
süti beállítások módosítása