[Supernatural Movies]

Kulthorror sorozat: Sikoly (1996)

2013. január 17. - REMY

Mi a kedvenc horrorfilmed? Hangzott fel a mondat a telefonban, majd elkezdtek sorjában hullani az emberek. 1996-ban ismét visszatérhettünk a slasher filmek világába, annak a rendezőnek a jóvoltából, aki a Rémálom az Elm utcában című filmet is megalkotta, és aki nem más, mint Wes Craven. Sokan úgy gondolták, hogy a sorozatgyilkos, hentelős műfajnak befellegzett a 80-as évek végeztével, mivel mindent ellőttek már, amit csak lehetett. Szerencsére Craven ezt másként gondolta, és megrendezte a Sikoly című filmet, ami az évek során a klasszikus szintig is eljutott.

sikoly.jpg

…hogy Gale Weathers szavaival éljek, az egész egy sikollyal kezdődött, és vérfürdővel ért véget. Sidney egyik osztálytársát Caseyt az egyik este egy rejtélyes telefonáló felhívja, és elkezdi zaklatni. A lány teljesen megrémül, és nem hajlandó belemenni a telefonáló játékába, ami nem más, mint válaszolni a kedvenc horrorfilmjével kapcsolatos kérdésekre. Ha rossz lesz a válasz, akkor az életébe kerül a hiba. Szerencsétlenségére elrontja, így egy fára kikötözve végzi. A halála megrázza a kisvárost, ahol a történtek után mindenki gyanúsítottá válik. Azonban a gyilkos még mindig kint ólálkodik a szabadban és újabb áldozatok után leselkedik. A célpont nem más, mint Sidney lesz…

Wes Craven a forgatókönyvíró feladatot nem vállalta el, így azt Kevin Williamsonnak kellett elvégeznie, és véleményem szerint elég jó munkát végzett. Létrehozták a horrorfilmet a horrorfilmben. A story egyszerű, de mégis fordulatos és kiszámíthatatlan. Az egyszerűsége a sok sablonban rejlik, amit felhasználtak a film elkészítéséhez, de ez, mint később kiderült nem volt rossz pont a végeredmény fényében. Ugyanakkor nem lett volna kiemelkedő a film, ha Craven nem veti be a zsenialitását, és nem alkotja meg a gyilkos tökéletes személyiségét, aki a többivel (Freddy, Jason, Myers) ellentétben ismeretlen indíttatásból kezdi szedni az áldozatait. Ez mindenképpen újítás volt a slasher témában. Ám, ez még mindig nem lett volt elég a direktornak, mert tovább fokozta az izgalmakat azzal a légkörrel, amit a film során végig érezhetünk. Sosem tudjuk, hogy mikor ugrik elő a gyilkos és veszi elő a kését.

sikoly2.jpg

A következő remek ötlet a horror és komédia keresztezése volt. Magyarán szólva készíts egy komoly horrorfilmet, amiben a karakterek a paródiával egyenlőek. Stuart, Randy, Dewey egytől egyik telitalálat, de a főszerepet játszó Neve Campbelle, vagy az idegesítő riporter nőt megtestesítő Courteney Cox is kiváló választás volt a stáb részéről. Ugyanakkor fontos hozzá tenni, hogy akinek nem tetszik a film, annak a szemében amatőröknek fognak tűnni.
Végül csak annyit mondanék még, hogy Craven saját maga, és Carpenter előtt is tiszteletét tette a filmben, mert rengeteg utalást hallhatunk a korábbi alkotásaikra.

Szóval, aki még nem látta az sürgősen pótolja, mert egy igazi gyöngyszemről van szó, ami talán ma már nem fogja elérni azt a hatást, mint a 90-es években, de a maga nemében biztos vagyok benne, hogy szórakoztató lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr545016386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása