Ha az európai filmipart nézzük, akkor arányában nézve jóval több minőségi filmre bukkanunk, mint a világ bármely pontján. Nem futószalagon gyártják a műveket, mint Hollywoodban. (persze, ugyanúgy találhatunk gyenge és minősíthetetlen filmeket is…), Európában a minőség a fontos, és ez a Celda 211 esetében sincs másként. 2009-ben a spanyol rendező, Daniel Monzón egy börtönös filmmel ajándékozta meg a nézőket, amit, ha témán belül értékelünk, akkor egy nagyon erős alkotást vélünk felfedezni benne, és ezt az állítást bizonyítja a Goya díjátadón lévő sikeressége is.

Juan Oliver börtönőrként képzeli el a jövőjét, azonban még van egy napja, mielőtt munkába állna. Úgy gondolja, hogy ezt az utolsó 24 órát a börtön megismerésével tölti, hogy naprakész legyen a munkájával kapcsolatban. Szerencsétlenségére nem úgy történnek a dolgok, ahogy ő elképzeli. Először megsérül, majd eszméletét veszti, végül pedig lázadás tör ki a börtönben. Az újonc azonban, miután magához tér, megpróbálja gyorsan felmérni a helyzetét, hiszen az élete foroghat kockán. Arra az elhatározásra jut, hogy ha rabnak adja ki magát, akkor van esélye a megmenekülésre…

Monzón a film elkészítéséhez, Francisco Pérez Gandul regényét használta fel, ami a történet szempontjából nem a megszokott utat követi, miszerint a kijutás a cél, hanem egy teljesen más szemszögből mutatja be a zamorai börtönt. Ez az egyik ok, hogy a film nem áll be a tucat alkotások sorába, hanem egyedivé válik. A direktor munkája szinte minden szempontból dicséretes, hiszen jól teremtette meg a filmhez a hangulatot, illetve a feszültséget is folyamatosan tudta emelni, valamint a színészekhez is jól nyúlt.

Olyannyira jól választották ki a színészeket a filmhez, hogy az első nagy játékfilmjében szereplő Alberto Ammann a saját kezdő pályafutását meghazudtoló módon mozgott a filmvásznon, és keltette életre Juan Olivert. Mellette, aki még szót érdemel az Luis Tosar, aki Malamadre, kegyetlen és brutális karakterét keltette életre. Olyan profi alakítást nyújtott, hogy néha már el is hitte a néző, hogy egy valódi börtöntöltelékkel van dolga. Kettejük kapcsolata (Juan, Malamadre) egy nagyon erős pont a film szempontjából.

A történetet 2 részre oszthatjuk fel, amit egy óriási csavar választ ketté, viszont ebbe nem akarok belemenni, mert spoiler veszély lehetséges. Ugyanakkor annyit mégis megemlítenék, hogy a fordulat után érezhető az igazi drámaiság, és az a plusz, ami felemeli a filmet.

…és mint már említettem a Goya díjátadón remekelt a film. A 16 jelölésből 8-at zsebre is vágott, ami azért nem rossz teljesítmény. A Celda 211 egy igazi felüdülés a börtönös filmek terén, és ezért is ajánlott a megtekintésre. 8/10