Hol vannak már azok a vígjátékok, amik alatt sírva lehetett röhögni? Hol vannak azok a vígjátékok, amikben olyan karakterek szerepeltek, akiknek a puszta jelenléte röhögésre késztette az embert? Sehol… mára már eltűntek. Az utolsó olyan színész, aki megtudott nevettetni az Adam Sandler volt, de mára már ő is egy tucatszínész lett, és évről évre gyengébb produkciókkal terheli a nézőket.

Frank Coraci a vígjáték műfajt tekintve egy tapasztalt rendezőknek mondható. A sikereket Adam Sandler hozta meg neki, akivel elég sok filmet hozott össze. A maflásban viszont az új sztárjával dolgozott együtt, aki nem más, mint Kevin James.

James egy kiégett biosztanárt alakít, aki egy olyan iskolában tanít, amit súlyos gazdasági probléma fenyeget. Az igazgatóság megszorításokat vezet be, amiknek hatására a zenekar a megszűnés közelébe kerül. Scott Voss ezt nem nézi tétlenül, hiszen a zenekar vezetője az egyik jóbarátja is, így megpróbál valamilyen úton-módon pénzt gyűjteni. Az egyetlen esélye, amivel gyorsan, nagy összeghez juthat, az a ketrecharc. A sport nem éppen tanárbarát, de más választása nincs, így beleszalad az óriási pofonokba a cél érdekében…

Mint már említettem a vígjátékok „kihaltak”, ugyanakkor még mindig akad 1-2 olyan film, ami a poén hiánya ellenére is szórakoztató tud lenni. A maflás tökéletes példája ennek, hiszen a 100 perces játékidő hamar elrepül, és nem is bánjuk, hogy megnéztük. Kevin James szerethető karaktert testesít meg, így nem lehet rá panasz.

A probléma viszont ott kezdődött, hogy kevés volt az értékelhető poén (persze, lehet, hogy ez az én hibám…), ami kihatott az egész filmre, és ami miatt csak egy átlagos produkció lett belőle. Szórakoztató volt ugyan a film, de édes kevés a kategórián belül. A film beáll azon alkotások sorába, amik „csak úgy” elkészültek. Tele van sablonnal, és az újítás vagy az eredetiség egyetlen jelét sem tapasztalhatjuk. Néha olyan érzésünk támadt, mintha a Warriort néznénk egy „humorosabb” kiadásban.

Röviden összefoglalva azt mondhatjuk a filmről, hogy Coraci felmarkolta a pénzt és köszöni, jól van. Nem nagyon foglalkoztatja, hogy ki milyen véleménnyel lesz a filmjéről. A célját elérte, hiszen elég szép bevételt hozott a Maflás a konyhára. Bár még mindig nem tudom felfogni, hogy miért az ilyen tucatfilmekre van igény. 5/10