Vannak filmek, melyek soha nem fognak a legnagyobbak közé emelkedni, nem játszanak benne Oscar-díjas színészek, nem a legnevesebb rendezők közül dirigálta le valaki a forgatást, de mégis olyan varázzsal bírnak, mellyel felejthetetlen élményt képesek nyújtani a nézőknek, pláne, ha valaki abban a korban nőtt fel, amikor a filmet készítették. A Zűr az űrben a tökéletes példája az említett műveknek.

Tapsi Hapsi és bandája nagy bajban vannak, mert a Földre érkező kis űrlények azzal a céllal szállták meg a bolygót, hogy elrabolják szeretett hőseinket. Mégis mit lehetne tenni ebben a helyzetben? Az ellenfél körülbelül 10 centis, míg a rajzfilm figurák viszonylag magasra nőttek.

Egyszerű a képlet; hívjuk ki őket egy kosárlabda meccsre. Könnyű is lett volna, ha kicsik nem lettek volna ennyire fifikásak, hiszen az NBA sztárjaitól loptak tehetséget, így jobb játékosok lettek, mint gondolták volna. Erre rákontrázott a nyúl és elrabolta Michael Jordant…

Tapsi Hapsi, Dodó Kacsa, Cucu malac, Csőrike, stb stb és persze a történelem egyik, ha nem a legnagyobb kosarasa egy filmben? Igen! Joe Pytka ötlete óriási őrültségnek hangzik, de elképesztően jól működik. Hiszen ki ne tudná szeretni azt a filmet, amiben a bolondos Dallamok sztárjai összecsapnak a gonosz űrlényekkel egy kosármeccsen? Megmerem kockáztatni, hogy a gyerekek 99%-a élvezte akkoriban a játékidő minden egyes percét.

Miért ne élvezték volna? Adott volt egy egyszerű, de annál jóval viccesebb alapötlet, majd ehhez társultak a karakterek, akik kivétel nélkül szállították a poénokat a film elejétől kezdve. A hatásvadász elemek persze nem maradhattak el, és ha nem egy ilyen filmről beszélnénk, akkor már bántóan sok lenne benne, de itt minden működik, minden a helyén van. Persze lehet, hogy a nosztalgiaérzés és a gyerekkor beszél belőlem, de biztos vagyok benne, hogy vannak olyanok, akik ugyanígy gondolnak erre a filmre. A filmre, mely szó szerint a nagybetűs gyerekélet.

Sok-sok móka és kacagás, majd egy ici-pici dráma, hogy aztán felállva tapsoljuk a finálét, mely nagyobbat szól, mint a legtöbb családi mozifilm. Michael Jordan nem csak a kosárlabda pályán mozgott jól, hanem a kamerák előtt is, mert játszi könnyedséggel találta meg a közös hangot az animált figurákkal.

A Zűr az űrben tehát bátran nevezhető klasszikus alkotásnak, mert többet ad, mint gondolnánk, és bár felnőttként nem biztos, hogy szórakoztató lesz, de a gyerekeknek olyan szintű kikapcsolódást nyújthat, amit nem biztos, hogy hamar elfelejtenek. 9,5/10