Ki ne szeretné az olyan akciófilmeket, ahol a főhős egyszemélyes hadseregként működik, és pofátlanul lazán végzi el azt a munkát, amit a legjobban képzett katonák a legmodernebb kütyükkel sem tudnak. Gerard Butler bekeményít és egysorosokat puffogtat, mindezt az elnök megmentése közepette.
Asher elnök találkozóra készül a dél-koreai miniszterrel, hogy rendezzék ügyes bajos dolgaikat. Ám arra nem számítanak, hogy eközben támadás éri a Fehér Házat, és az elnökség a földalatti bunkerbe kényszerül. A Fehér Ház elesett a külső támadások által, és csak egy emberre számíthatnak, aki észrevétlenül surrant be a támadók mellett. A volt testőr Mike Banning küldetésre indul, mellyel sok életet menthet meg…
Mondhatjuk úgy is, hogy a film egyfajta tisztelgés a 20-30 évvel ezelőtti hazafias, akciódús, egyszemélyes hadsereg elemekkel ellátott filmek előtt, hiszen a jól megszokott sémát alkalmazták. Emiatt a kliséhalmaz elkerülhetetlen volt, mert itt is megtalálhatjuk azokat a személyeket, akiket a régiekben is. A történet mondhatni ugyan az, csak más helyszínekkel mesélik el. Van egy kiszemelt fontos ember, akit elrabolnak a rosszak, aztán jön a „terminator” és kiszabadít mindenkit, majd Happy End. Sokszor láttuk már ezt, de ettől függetlenül még mindig szórakoztató tud lenni, ha jól kifőzik az alapanyagokból.
A Támadás a Fehér Ház ellen majdnem jó lett, de néhány ponton hibázott, így az összkép nem mutat olyan szépen. Egyrészt a főhős karaktere akadozott egy kicsit, mert hiányzott belőle a lazaság, az icipici humorosság, ami miatt az első perctől kezdve megkedvelnénk. Gerard Butler túl terminatoros volt, túl feszült volt, és hiányoztak tőle a káromkodások, pedig csak egy kicsit kellett volna javulnia, hiszen az egysorosokat ellőtte néhányszor.
A másik negatívum, ami már a kínos határát súrolja, az a CGI. Jónéhány jelenetnél már-már az Aslyum filmek jutottak eszembe, mert annyira gyengére csinálták meg az effekteket, és akárhogy is nézem a film 70 millióból készült, ami nem kis summa. Mindemellett rengeteg logikai buktató is volt a filmben, de egy efféle filmnél nem ezek szokták a legnagyobb problémát jelenteni, így nem is mennék bele a továbbiakban.
Ami viszont említésre méltó, hogy nem riadtak vissza az akcióktól, ráadásul a kamerát sem rángatták, így ez mindenképpen pozitívum. Valamint az sem elhanyagolható dolog, hogy a terroristák most nem arabok voltak, hanem koreaiak, így valamilyen szinten ez újítás volt, ezáltal a legnagyobb sablont eldobták a kukába.
A Támadás a Fehér Ház ellen a hibái ellenére is kellemes kikapcsolódást tud nyújtani, és ha egy kicsit figyelmesebbek lettek volna a stábtagok, akkor sokkal jobb filmet is ki lehetett volna hozni belőle. No, de majd meglátjuk, hogy Roland Emmerich és bandája ugyanebből az alapanyagból mit készít, hiszen az Elnök végveszélyben című film is idén mutatkozik (mutatkozott) be, aminek a témája ismét az elnök megmentése. 5,5/10
