1998-ban a Pixar nem aprózta el a költségvetést, hiszen 120 millió dollárt fektettek az egyik animációs filmjükbe, az Egy bogár életébe. A film természetesen visszahozta az árát, és emellett a kritikusok körében is sikert aratott. A film idén ünnepli a 15. születésnapját, és kijelenthetjük, hogy egyike azon animációs Pixar filmeknek, amik nem kaptak folytatást az évek során, holott a többi alapján ebből is lehetett volna készíteni egy trilógiát minimum. (bár én személy szerint örülök, hogy maradt egy részes, mert így az igazi)

A hangyasziget minden lakója keményen megdolgozik, hogy minden évben sikeresen túlélje a telet, ám egy bizonyos sáskahad megnehezíti a dolgukat, hiszen a begyűjtött élelem nagy részét elviszik magukkal. Az egyik örökmozgó hangya, Fürge megelégeli ezt, és szervezkedni kezd, hogy legyőzzék az ellenséget. El is indul bogárvárosba, hogy hős katonákat szerezzen, ám ő csak cirkuszi bohócokba botlik…

John Lesseter az animációs filmek koronázatlan királya, ugyanis ő az, akinek olyan műremekeket köszönhetünk, mint a Toy Story, Verdák, illetve az Egy bogár élete. A Pixarnak ugyebár ez volt a 2. nagyszabású animációs filmje, így a CGI mai szemmel nézve nem a legjobb, de ha visszagondolunk, hogy a technika hol volt 15 évvel ezelőtt, akkor könnyen rájövünk, hogy itt bizony minőségi munka folyt. Árnyékolások, kidolgozottság sem mutat olyan jól HD-ban, mint egy mostani film, de még így is simán első osztályú a képi világa. A hangyák és a többi bogár, illetve rovarok ábrázolása kimondottan jóra sikeredtek, és amellett, hogy némelyikük kinézete felrúgja a reális képet, (gondolok itt a kék és lila hangyákra) előnyére váltak a filmnek. Belegondolva elég hülyén nézett volna ki, ha vörös vagy fekete hangyák veszik fel a harcot a sáskákkal.

Az Egy bogár élete minden elemében megállja a helyét, ugyanis a forgatókönyv ügyesen ki lett dolgozva, és a 90 perces játékidőhöz képest elég szép számmal jelennek meg benne fordulatok. Emellett a poénok sem maradtak el, és a legtöbbjük a mai napig ütős és jópofa. De, ami a legfontosabb, hogy nem csak a két legfőbb karakterre fókuszálnak, hanem rengeteg kisebb szerephez jutó szereplő is pluszt tud adni az összképhez. No, persze a legjobban Fürge és Szökken az, akik elviszik a hátukon az egész művet, de dicséretes, hogy több másik karakter iránt is szimpátiát mutathatunk ki, és nincsenek elhanyagolva.

No, de térjünk rá egy kicsit a főgonoszra, Szökkenre. Sok film hibája, hogy a legnagyobb ellenfélnek nincs tekintélye, nincs kisugárzása. Lesseter és csapata ezt is megoldották, és egy eszméletlenül jó karaktert írtak a filmhez. Szökken okos, erős, tekintélyes, és nem ismer kegyelmet, emellett a fekete humor sem áll távol tőle. (a szinkron ráadásul nagyon is illett hozzá)

Végül még annyit, hogy a mű 15 év után is felhőtlen szórakozást nyújt a kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Rövid, szórakoztató, zeneileg szintén erős (de ez az összes animációsnál elvárható) és megunhatatlan. A számítógépes animációs filmek egyik alapköve, melyre bátran mondhatjuk, hogy klasszikus. 9/10

(valamiért úgy érzem, hogy a filmben szereplő Szürke gömbászkák szolgáltak alapul a Gruban szereplő Minionok létrehozásában)