Nem tudom, hogy vagytok ti vele, de én nem vagyok a legnagyobb rajongója a Cornetto-trilógiának. Az első rész még nagyon tetszett - az szerintem zseniális volt - majd jött a Vaskabátok, ami már közel sem ütött nálam akkorát, majd elérkezett a záró darab, ami szintén hagy némi kívánnivalót maga után. Ugyanakkor azt nem állítom, hogy rosszak, csak éppen az első rész tette túl magasra a lécet. A World’s End egy minőségi iparosmunka Edgar Wright-tól.

A legtöbb ember szeret kocsmázni a haverokkal, és ez alól Gary sem kivétel. Ő azonban nem elégedett meg azzal, hogy egy kocsmában iszik a haverjaival, hanem eltervezte, hogy végigjárják a város összes kocsmáját. A túrát el is kezdik, de sose fejezik be… évekkel később, mikor már mindenki felnőtt, és a barátokból „ismeretlenek” lettek, akkor Gary ismét a fejébe veszi, hogy meg kell csinálni a túrát, mely a gyerekkori álma volt. A régi haverjait összeszedi, majd visszatérnek Newton Havenbe, ahol viszont a sör mellett más is várja őket…

A Haláli Hullák című zombifilmmel kezdődött, majd a Vaskabátokkal folytatódott, végül pedig a Világvégével végződött az Edgar Wright, Simon Pegg, Nick Frost hármassal fémjelzett Cornetto-trilógia. Az elsőben ugyebár a zombikat, a másodikban akciófilmeket, míg ebben a sci-fit parodizálták ki.

Igazából a története a filmnek nagyszerű, de a megvalósítás már nem igazán jött át. (bár lehet, hogy néhány korsó sör mellett jobb lett volna) Egyrészt a film első fele botrányosan lassú, és a felvezetésre sok időt fordítottak, ami nem vált az alkotás előnyére. Másrészt túl kevés poént sütöttek el az elején, ezért egy kicsit drámaira sikeredett a film első fele, de hál' Istennek a későbbiek során fordult a kocka és ráfókuszáltak a poénokra és az akcióra. Olyannyira felfordult az egész, hogy a fejünket szinte kapkodnunk kellett a rengeteg akció miatt, amire rátett még egy lapáttal a szereplők egyre növekvő alkoholszintje. Pegg karakterén kívül az összes többi rengeteget fejlődött, és méltó társai lettek a szerencsétlen, álmodozó Garynek.

A végjátékhoz érve a fordulatszám már a csúcson járt és mindezt a megfelelő ideig ott is tartotta a rendező. Igazi világvégét teremtett, ahol már minden a feje tetején állt, majd a lehető legjobb időben fogta magát és belassította az addigi pörgést és egy fantasztikus poszt-apokaliptikus zárást varázsolt a filmnek.

A The World’s End végül egy remek vígjáték lett, de sajnos nem lehet teljes mértékben elfelejteni a film elejét. A keserű szájíz ugyan megmarad, de bátran neki lehet ülni a filmnek, mert Simon Peggék mindig megérnek egy misét, és remélhetőleg még sokat fognak bennünket szórakoztatni, attól függetlenül, hogy most lezártak egy korszakot. A poénjaik egyedik, a filmjeik jók, a világvége meg nem is olyan vészes, mint gondolnánk, legalábbis akkor, ha van sör! 7/10