[Supernatural Movies]

[kritika] Véres hétvége (2008)

2013. november 17. - REMY

Az ausztrál horrorfilmek eddig ismeretlenek voltak számomra, és sajnálatos módon a Véres hétvége nem az a film, mely meggyőz arról, hogy érdemes lenne tovább keresgélni. Természetesen nem egy filmből kell kiindulni, de jelenleg nem tudok máshoz viszonyítani. Jamie Blanks egy majdnem jó filmet hozott össze, de csak majdnem…

long2.jpg

Peter és Carla házassága a romokban. Unják egymást, folyton veszekednek, és még a vakációzás sem segít rajtuk, pedig Peter úgy gondolja, hogy egy jó kis vadkempingezés újra összehozhatja őket. Azzal viszont nem számol, hogy a tetteik ellen fellázad a természet és a mulatságos pihenés helyett egy szörnyű kaland vár rájuk…

Mindjárt bele is vágnék a közepébe, és ott kezdeném, hogy a két főszereplő egészen ügyesen hozzák a szerepüket. Érezhető rajtuk az ellentét, az egyre erősödő feszültség, mely nem csak rájuk, hanem az egész filmre igaz. Blanks nagyon jól érzett rá arra, hogy hogyan lehet feszültséget teremteni a semmivel. A történetben semmi extra nincs, de mindig várjuk a csavart, az ijedtséget, és a sablonelemek megjelenését. Egyik sem történik meg, és pont emiatt lehetett volna egy jó film, hiszen nem a jól bevált módszerekre támaszkodik. Ennek hatására a feszültség a legtöbb helyen az egekbe szökik, de sajnos a maradék időszakban unalomba fullad és szinte már kézzel fogható a kontraszt a két véglet miatt.

A film másik hibája, hogy több szálat is bemutat nekünk, de nem képes elvarrni őket. Nyitva hagyja, és nem válaszolja meg a kérdéseinket. Ez néhol jól is elsülhet, de itt nem éreztem azt, hogy jobb a tudatlanság.

long.jpg

A Véres hétvége ötletnek szuper, de a kivitelezés nem az igazi. Talán az eredeti – hiszen ez egy remake – sokkal többet ad, de oda még nem jutottam el, hogy megtekintsem. Majd egyszer… talán. Ajánlani ezt a filmet nem igazán tudom, esetleg csak akkor, ha tényleg nincs más ötlet, de akkor is inkább a Rémségek könyvét mondanám, amit szintén Blanks rendezett, méghozzá Jared Letoval a főszerepben. (az egy árnyalattal jobb) 4,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr625589389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása