A rendező, aki a Cápával robbantott először, majd sikereket ért el sci-fi filmek terén, emellett letette a névjegyét a kaland, és az életrajzi műfajban is. Steven Spielberg nevét az is ismeri, aki nem látott tőle filmeket, hiszen az egyik legnagyobb rendező, aki valaha megszületett.
Karrierjét 1959-ben, 13 évesen kezdte, amikor elkészítette az első kisjátékfilmjét, ám a 70-es évekig csak tanulgatta a szakmát. Az első igazi sikerét a Párbaj című filmjével érte el, amit a mai napig szívesen említenek meg, ha a neve szóba kerül egy beszélgetés folyamán. Ugyanakkor az áttörő sikert az 1975-ös Cápával érte el, ami mindmáig az egyik, ha nem a legjobb katasztrófa film, amiben egy állat kapja meg a „főszerepet”. Két évvel később a sci-fi műfajban is letette a névjegyét a Harmadik típusú találkozások című filmjével. Spielberg egyre magasabbra mászott a ranglétrán, és egyre elismertebb rendező lett a világon. A 80-as évekre ki is teljesedett a munkássága, hiszen olyan filmeket rendezett meg, mint az első Indiana Jones film, illetve az E.T. valamint a Bíborszín és a Nap birodalma is igencsak sikeres volt a kritikusok körében. Az ezt követő évtizedben ismét szintet tudott lépni a Jurassic Park segítségével, ami megreformálta a technikai megoldásokat a filmtörténelemben. De ez nem volt elég neki az 1993-as évben, hiszen a Schindler listáját is ebben az évben rendezte, amivel újabb elismeréseket tudott bezsebelni. Spielberg a 90-es években, a Ryan közlegény megmentésével megmutatta, hogy a háborús filmeket is a csúcsra tudja járatni, így újabb remekmű került be a rendező vitrinjébe. Azt ezt követő években még hozott nekünk egy Különvéleményt és egy Kapj el, ha tudsz című filmet, majd a 2005-ös évben megalkotta a Münchent, ami sokak szerint az utolsó nagy filmje volt az öregnek, aztán…
Nézzük tehát, hogy melyik 10 film a legjobb, amit Spielberg rendezett.
10 - Párbaj (1971)
Sokat gondolkodtam, hogy melyik filmjét tegyem be a 10. helyre, de a választás végül nem a Különvéleményre és nem a Nap birodalmára esett, hanem a Párbajra, mely a rendező első igazi sikere volt a karrierje során. Kemény 450 ezer dollárba került ez az alkotása - szerintem csak üzemanyagra kellett költenie... - és a megteremtett atmoszféra miatt egy igazi gyöngyszemmé vált a filmográfiájában. Természetesen érződik rajta, hogy TV film, de még így is sokkal többet tud nyújtani, mint a legtöbb nagyszabású mozifilm, így mindenképpen érdemes nekiülni, ha esetleg valakinek kimaradt volna.
9 – Harmadik típusú találkozások (1977)
Miután a Cápa meghozta neki a világhírnevet, készen állt arra, hogy megrendezze azt a filmet, amit már fiatal kora óta megszeretett volna. A Harmadik típusú… meghozta számára az első rendezői Oscar-jelölést. A filmje az évek során a kultuszstátuszba lépett, és az egyik legfontosabb sci-fi filmként lehet rá tekinteni. Spielberg értett az ufókhoz, és ezt szerencsére megosztotta velünk is.
8 - Kapj el, ha tudsz! (2002)
Spielberg fogócskája is felkerült a listára, hiszen megmutatta, hogy tud észrevétlenül is rendezni. Észrevétlenül? Igen, ugyanis, ha nem tudtam volna, hogy ezt a filmet az egyik kedvenc rendezőm készítette, akkor bizony eszembe nem jutott volna a neve a filmmel kapcsolatban. Én ezt pozitívumként éltem meg, mert ez is azt mutatja, hogy a legnagyobbak között van a helye. A kapj el, ha tudsz egy nagyszerű film, egy kivételes történettel, amit hál’ Istennek, pontosabban Spielbergnek, a filmvásznon is viszontláthattunk. KRITIKA
7 – Lincoln (2012)
Spielberg megrendezte a Münchent, aztán mintha elfelejtett volna rendezni, aztán 2012-ben megérkezett a Lincoln című filmje és ismételten kijelenthetjük, hogy a nevéhez méltó filmet készített nekünk. Az USA 16. elnökéről, és azon belül is az alkotmány kiegészítéséről szóló filmje példa lehet sok rendező számára, hogy miként kell giccsmentes történelmi filmet rendezni. A Lincoln a tökéletes történelem óra, épp ezért többször is illik majd végighallgatni/végignézni… KRITIKA
6 - Schindler listája (1993)
Oskar Schindler életét bemutató alkotás, mely a kritikusok körében benne van minden idők legjobb filmjei között. Spielberg zsidó származása miatt nagyon fontosnak tartja ezt a filmet, és bár tényleg kivételes alkotás, és rendkívül precízen kidolgozott, én közel sem tartom a legjobb Spielberg filmnek. Ugyanakkor kötelező a megtekintése, hiszen ezzel a filmmel nyerte el az első rendezői Oscar-díját, és nem is érdemtelenül. Valahogy így kell életrajzi filmet rendezni.
5 – Cápa (1975)
Peter Benchley regénye alapján megrendezte a Cápa című filmet, mely végül 3 Oscar-díjat is bezsebelt. Spielberg karrierjének egyik legfontosabb állomása volt ez, hiszen ezek után – a bevételeknek hála – tudott saját vizekre evezni, és olyan filmeket készíteni, ami teljes mértékben őt képviseli. A Cápa rendkívül izgalmas, rendkívül félelmetes, és hihetetlenül szórakoztató alkotás. A 70-es évek egyik legmeghatározóbb filmje.
4 – E.T. – A földönkívüli (1982)
Az űrlényeg gonoszak, az űrlények pusztítanak… a legtöbb esetben ezeket látjuk viszont a filmvásznon, ám Spielberg egy másik oldalról közelítette meg őket. Egy csodaszép mesét készített el nekünk, amiben megismerhetjük a világ legszeretnivalóbb ufóját, E.T.-t. Spielberg ezt a filmet tartja a legnagyobb mesterművének.
3 – Ryan közlegény megmentése (1998)
Tudom, ezért sokan nekem fognak esni, de számomra akkor is a legjobb világháborús film a Ryan közlegény megmentése. Hogy miért? Mert a három órás játékidő minden perce ajándék, és kevés film tudhat magáénak olyan erős nyitányt, mint ez a film. A partraszállás megadta az alaphangulatát a filmnek, és ezt nem adta alább a későbbiekben. Tény, hogy Spielberg kissé túlfényezte az amerikaiakat, de ettől függetlenül is kivételes alkotásnak tartom, és emellett nem csak a rendezés profi, hanem az operatőri munka és a színészi játék is. Kötelező darab!
2 – Indiana Jones 1-2-3 (1981-1984-1989)
Mondanám, hogy az első rész a legjobb, de akkor rosszul érezném magamat a többi epizód miatt. (No, nem a 4. rész miatt…) Úgy gondolom, hogy az Indiana Jonesra trilógiaként kell tekinteni, mert az összes rész minőséget képvisel, még akkor is, ha valamilyen szinten egyre kisebbet. Na már most, Spielberg ezen filmjei megismertették velük a világ legbelevalóbb régészprofesszorát, és az ő hatására sok ember szeretett volna régésszé válni, köztük én is. Az Indiana Jones filmek megmutatják, hogy milyen is az igazi kaland film, és megmutatják, hogy miként kell a zsánert csúcsra járatni. Remek story, remek karakterek, remek kivitelezés, és ezek után bátran merem beírni a második helyre a rendező toplistájában.
1 – Jurassic Park (1993)
Spielberg sok kivételes filmet rendezett, de talán a leglátványosabb, a legszerethetőbb, és a legötletesebb a Jurassic Park volt, hiszen életre keltette a dinoszauruszokat, de még hozzá hogy… Spielberg olyan technikai újításokat hozott be a filmgyártásba, aminek hála leesett a nézők álla, miközben nézték a filmjét. A Jurassic Park minden tekintetében hibátlan film, és ezt a többszöri újranézés csak megerősítette bennem. Valahogy így néz ki egy remekmű, így ha csak ezt rendezte volna meg az élete során, akkor is halhatatlanná vált volna. KRITIKA