[Supernatural Movies]

[kritika] 21 Jump Street - A kopasz osztag (2012)

2014. március 04. - REMY

Valójában Eminem nem más, mint Jonah Hill, Channing Tatum pedig nem vágja a Bakugan játék lényegét, pedig nem egy hülye gyerek. Érdekes dolgok ezek, és ha ezt nem hiszitek, akkor nézzétek meg a 21 Jump Streetet. Na, már most nagyon úgy tűnik, hogy amihez Phil Lord és Christopher Miller hozzáér, az arannyá válik, vagy legalábbis nagyon szépen fog csillogni. Kezdetben volt egy Derült égből fasírt nevezetű, jópofa animációs filmjük, majd jöttek a Kopasz osztaggal, végül pedig elhozták nekünk a Lego-kalandot. Szépen lassan feljutottak a csúcsra, úgyhogy remélhetőleg az idei 22 Jump Streettel sem fognak csalódást okozni.

21.jpg
Schmidt és Jenko nem rég fejezték be a rendőrakadémiát, és hát első ránézésre nem ők lesznek azok, akik megmentik a Földet a pusztulástól. Egy esélyt azonban kapnak, és ha élnek vele, akkor hírnevet szerezhetnek maguknak. Az iskolát nem rég hagyták el, de az új küldetésük miatt vissza kell menniük az iskolapadba, mivel egy veszélyes kábítószer-kereskedő bandát kell lebuktatniuk…

Azért szerencsére akad még jó vígjáték a piacon, még akkor is, ha csak ritkán mutatkozik meg a nagyközönség előtt. A rendezőpáros akció-komédiája, meglepően jól teljesített mind a kritikusok, mind a nézők körében. A film alapja pedig nagyon egyszerű volt, hiszen adott volt két amatőr zsaru, akik beépültek a tanulók közé, aztán a jól megszokott sablonokat követve végigjárták azt az utat, amit már rengetegszer láttunk. De akkor mégis miért lett jó a 21 Jump Street? Mert Phil és Christopher tökösen vágtak bele a munkába és nem fogták vissza magukat. Többször is olyan poénokat toltak el, amik nem éppen a legkisebbeknek szóltak, így megpróbáltak egy kicsit kitörni az átlag vígjátékok közül, és egy kis egyediséget csempészni a moziba.

A legfontosabb kérdés azonban az volt, hogy a színész páros hogyan tud érvényesülni a szerepükben. Jonah Hill ugyan tapasztaltabb a vígjátékok terén, plusz belőle inkább kinézzük a balfék zsarut, de Tatum, inkább mondható akcióhősnek, mint komikusnak. De ettől függetlenül volt utóbbi meglepően jó, és bizony kijelenthető, hogy a két színészt nagyon jól összehangolták. Ehhez ugyan kellettek a jól megírt poénok is, amik 98%-ban ütősek is voltak, de sajnos néhol átestek a ló túloldalára és átmentek kínosba. Viszont az összkép tetszetős.

212.jpg
A 21 Jump Street az a film, amit érdemes elővenni egy kemény nap után, mert tökéletes szórakozást nyújt a maga könnyedségével, és egyszerűségével. Nem bonyolítják túl a dolgokat benne, hanem lazán és tökösen lezavarják a bő két órát. Kellenek az ilyen filmek. 7,5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr285828742

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása