A DC Comics és Alan Moore közös gyermekének, John Constantine-nak az 1988-as megjelenését követően (1985-ben is feltűnt már, de akkor még csak mellékszerepet kapott a Swamp Thing képregényekben), egészen a 2005-ös esztendőig kellett várnia arra, hogy a filmvásznakat is meghódítsa. Ekkor ugyanis Francis Lawrence rendezésében, és Keanu Reeves főszereplésével elkészült a sokak által kedvelt képregényhős film noir-ja.
John, a misztikus detektív megállás nélkül szívja a cigarettákat, illetve harcol a démonokkal. A célja, hogy az egyensúlyt fenntartsa, és azokat a szörnyeket, akik átmerészkednek a Földre, azokat kiirtsa. Az élete egyre nagyobb veszélyben van, ráadásul még a gonosz erők is terveznek valamit a háttérben, úgyhogy a főhősünkre minden eddiginél nehezebb feladat vár…
Igazság szerint ez egy jó film, csak éppen az a baj vele, hogy lehetett volna sokkal jobb is. Maga Constantine karakterét jól formálta meg Keanu, még akkor is, ha véleményem szerint hiányzott belőle egy kis humor. A lényeg, hogy a cigi megvolt neki, valamint a Los Angeles-i lakása a lehúzott redőnyökkel, és lepukkant belső térrel teljes mértékben passzolt hozzá. John Constantine életre kelt, épp ezért még azt is elnézhetjük Neo-nak, hogy az arcmimikája a nullával volt egyenlő. De valami mégis működött, valami mégis el volt találva.
Azonban azt már nem lehet elnézni a filmnek, hogy se horrorként, se pedig thrillerként nem állja meg a helyét. Horrornak nem volt elég ijesztő, thrillernek pedig nem volt elég nyomasztó, illetve a feszültség is hiánycikk volt a filmben. Francis Lawrence munkájával nem volt sok baj, inkább csak az, hogy nem tudott átlépni egy olyan határt, amit ha megtett volna, akkor most a filmje akár a klasszikus réteget erősítené. Hiányzott belőle a szív, és a lélek, pedig hangulatos volt, a színészek jók voltak, pláne, hogy kaptunk egy nagyszerű Lucifert is.
Összességében a Constantine film talán arra a legjobb, hogy megismertesse velünk a figurát, majd a film után leüljünk az egyik képregénye elé, amit aztán rohamléptekben ki is olvasunk. Szórakoztató akció-horror, thriller beütéssel, és sok-sok démonnal. Ami tény, hogy az egészet felhígították, de többnyire így is működik. A kérdés most már csak az, hogy vajon lesz-e folytatása a filmnek, vagy lesz-e remake a Constantine-ből a közeljövőben, vagy megelégszik a nép a nemsokára műsorra kerülő Constantine sorozattal, amiben Matt Ryan fogja alakítani a hőst. Mindenesetre, amíg ezekre a kérdésekre keressük a választ, addig nézzük meg a már elkészült változatot. 7/10