Mindig hálás vagyok, ha a filmipar valamilyen előnyösebb formájában betör a sorozatgyártásba: elég megemlíteni az év első szuperslágerét és annak két A-kategóriás főszereplőjét (szerintem cím nélkül is kitaláljátok), de például a Breaking Bad Rian Johnson által rendezett részei is a sorozat legkiemelkedőbb pillanatai között voltak (mint például az ikonikus „Ozymandias” epizód is). Következő belépőnk viszont nem más, mint a friss Oscar-díjazott Alfonso Cuarón, a rendező, aki nem csak jellegzetes „remény-központúságát” és már-már védjegyévé vált fényképezési stílusát hozta magával (igaz, most Emmanuel Lubezki operatőr nélkül), de még a sztahanovista J. J. Abrams-t is. Basszus, annyi jó dolgot írtam eddig, ezek után biztos betalál a Believe is. Ugye?
Az biztos, hogy még simán megéri hinni a sorozatban, és nem a címe miatt, hanem mert amiben Cuarón eddig jó volt, azt itt is hozza: alapkoncepciói számomra mindig is érdekesek voltak, még végtelen sablonosságuk ellenére is. Jelen esetben a természetfeletti képességekkel megáldott kislány, Bo életének védelmezése érdekében a halálra ítélt Tate kiszabadíttatott börtönéből (mert „hisznek” benne), aki mostantól kezdve a kislány és annak eddigi oltalmazója, Winter szolgálatába áll. Ezerszer hallott sztori, úgy, ahogy a férfi-kislány felállás sem új keletű, de persze erre is ismerünk friss iskolapéldákat (Last of Us).
Még a vizualitás is rendben van. Cuarónhoz mérten ismételten igényes operatőri munkával van dolgunk, gyakorlatilag ugyanabban a stílusban, mint ahogy azt az Ember gyermekében és a Gravitációban is láthattuk. A vizuális effektekkel kapcsolatban ugyan még sok mindent nem dobbantottak, de ahogy a hosszú snitteket is jól prezentálták a pilotban, úgy szerintem előbbivel sem lesznek gondok a későbbiekben.
Mégis, aggodalomra azért van okunk, hiszen a pilot alapján ez az írói munka lehet, hogy gyengén fog muzsikálni az alapszituációban felvázoltak elmesélésére. Ahogy már írtam, azzal semmi gondom nincs, hogy a kezdő felütés sablonos, ez eddig is jellemző volt a Cuarón-filmekre (mondhatni „egyszerű, de nagyszerű”). Viszont azokhoz képest a Believe egy sokkal grandiózusabb projekt látszatát keltette eddig, ami megigényli az igényesebb írást, mindehhez pedig a forgatókönyvírás és mesélés kissé illogikus útja később komoly gondokat is okozhat. Aki már látta a pilotot, szerinte tudja, miről beszélek: az egyébként teljesen OK színészek szájába írt párbeszédek néhol elég kínosak, a kórházi jelenetben és a később is feltűnő, már-már rajzfilmes „egy szobában vagyok a bekábult bérgyilkossal, de ha halkan osonok mögötte az öt négyzetméteres kórteremben, biztos nem vesz észre” megjelenése és sikeres abszolválása (!) pedig már kifejezetten vicces.
A pilot felvázolta, hogy nem kívánkozik egy nagy rejtélyt központba helyezni, sokkal inkább a mozgalmas cselekmény fog rivaldafénybe kerülni. A nagy poént is már most lelőtték, ez viszont még akár jól is elsülhet, mert így nem kell számítanunk igazi mindfuckra. Bár ki tudja. Amivel én most bőven megelégednék, az Cuarón jól ismert védjegyeinek további alkalmazása, és a projekthez illő tisztességes írói munka megvalósítása (ez utóbbi eddig nem feltétlen volt védjegye). Mert most nincs lenyűgöző világűr, sem pedig alternatív jövőkép, sőt még Roxfort sem.
Tehát ha a fentieket mind sikerül megvalósítani, akkor majd úgy fogom érezni, hogy megérte a pilot után folytatni a sorozatot. Mert most ezt fogom tenni, még ha ugyan egy kissé szkeptikusan is.
Ja igen, a Senga-rejtély viszont az év poénja eddig.
