Felbecsülhetetlen érzés az, amikor megtudja az ember, hogy a korábbi NBA világsztár Shaquille O'Neal, a 90-es években DC Comics hős volt. John Henry Irons-t, azaz Steelt alakította egy, a videotékákból is alig kölcsönzött filmben, ami a 16 millió dolláros költségvetés ellenére is a ZS-kategória legalját súrolja csak. De mégsem tudok rá haragudni, mert bár semmi pozitívumot nem lehet kiemelni belőle, és valószínűleg ott van a legrosszabb képregényadaptációk között, de ez mégis csak Shaq filmje, aki még ebbe a halott projektbe is tudott életet lehelni.
Irons a hadseregnél szolgál, ahol különleges fegyvereket tesztelnek. Az egyik próba során azonban egy váratlan baleset történik, aminek a hatására leszerel, mert elege lett a fegyverekből. Visszatér az otthonába, ahol viszont újfent találkozik a gyilkos fegyverekkel, és ekkor elhatározza, hogy eltünteti a városból azokat a pusztító eszközöket…
A hős 1993-ban tűnt fel először a képregényekben, majd fontos szerepet játszott Metropolis életében. Superman halála után többen is megpróbáltak az Acélember helyébe lépni, hogy harcoljanak a bűnözőkkel, és közöttük volt John Henry Irons is.
IMDB-n a film csupán 2.7 ponton áll, tehát minden jel arra mutat, hogy ezt a filmet utálták azok, akik látták, de ez érthető is, mert ez a film egy rakás szar, és ez tény. Ugyanakkor az Acélzsaru a szerethető szar kategóriájába tartozik ennek ellenére is, legalábbis azoknál, akik a 80-as és 90-es évek filmjein nőttek fel (kivételek természetesen lesznek). A VHS korszakból való, abból az időből, amikor a B film is jó volt, és a ZS-kategória se volt olyan rossz, mint manapság. Lehet azt mondani, hogy az idő mindent megszépít, - valamennyire igaz is – de nem, akkoriban tényleg voltak olyan dolgok, amik jobban sikerültek, mint a mai világban.
A filmre leginkább azért nem lehet haragudni, mert igazság szerint ez egy olyan alkotás, amit Shaq, teljes mértékben a magáénak tudhat (rengeteg utalás az NBA-re, a legendásan gyenge büntetőire, és a Los Angeles Lakersre). Ő eljutott egy olyan státuszig, ahol már lehet bohóckodni a filmvásznakon, és megteheti azt, hogy dollár milliókat dobjon ki arra, hogy jól szórakozzon. Kenneth Johnson filmje nem több mint egy komédia, egy komolyan nem vehető szuperhős film, amiben sem a látvány, sem a színészek nem tudnak kielégítő produkcióval előállni, de még a zene sem tudja a kellő hatást elérni. A filmet ugyan a VHS korszak zseniális hangulata átjárja, de annyira gyenge az egész alkotás, hogy nem lehet kihúzni a mélyből. Amikor a főhős a lebénult társával beszél, és a drámai jelenet ellenére sem tud együttérzően nézni, na az a legalja!
Az Acélzsarut csak azoknak tudom ajánlani, akik bátrak, és lemernek ülni egy efféle ökörködés elé. Shaq fanatikusok biztos, hogy élvezni fogják, de a DC Comics rajongók is tehetnek vele egy próbát, mert miért ne, egy achievement-et ér. Van ennél rosszabb rossz film is, higgyétek el. 3,5/10
