[Supernatural Movies]

X-Men - A kívülállók

2014. március 31. - REMY

 A Marvel az első sikereket a Pengével érte el 1998-ban, ám az igazán átütő sikerre csak az ezredforduló után került sor, amikor is Bryan Singer megrendezte élete első X-Men filmjét, a Kívülállókat. Talán ez volt az a pont, ami végleg elindította a képregényhősök reneszánszát a filmvásznakon, és elindult egy olyan folyamat, aminek a segítségével a Marvel stúdió, valamint a Marvel képregényes jogokat birtokló stúdiók felérhettek a csúcsra. Az emberek imádták a mutánsokat, és az embereknek szükségük volt a szuperhősökre.

x1.jpg
Mutánsok élnek közöttünk. Emberek ők is, ám egy genetikai rendellenesség miatt olyan képességekkel bírnak, amit az átlagember nem képes befogadni. Valamelyikük tárgyakat mozgat, valaki a falakon tud átmenni, valaki pedig pengéket képes kiereszteni az ökléből. Épp ezért a világ rettegésben él, a mutánsok pedig nem tudnak mit tenni. Magneto úgy gondolja, hogy a mutánsokat soha nem fogják befogadni, így az egyetlen esélyük, ha háborút vívnak az emberiséggel. X-professzor viszont nem így gondolja, így a háború több fronton is elkezdődik…

Első részt mindig nehéz készíteni egy szuperhősös képregényből, mert be kell mutatni azt, hogy kiről/kikről fog szólni a film, valamint illik beletenni egy kis akciót is, hogy megtudjuk, hogy mégis mire képesek az adott szereplők. Bryan Singer különösen nehéz helyzetben volt, mert a mutánsok még soha nem kaptak élőszereplős filmet, valamint akkoriban a Marvel még igencsak gyerekcipőben járt, így fel is kellett mutatnia valami épkézláb produkciót. Emellett az X-Mennek nincs is konkrét főhőse, mert egy csapatról beszélünk, így kétszer is meg kellett gondolnia, hogy miként fog majd bele az egészbe.

Singer azonban nem hibázott, és képes volt a lehető legtöbbet kihozni ebből a produkcióból. Tulajdonképpen egy in medias res technikával indított, aminek hála nem kellett túl sok időt elfecsérelnie a bemutatásokkal. A különböző karakterek alig néhány perceket kaptak arra, hogy megmutassák, hogy mit tudnak, majd rohamléptekben ugrottunk is rá a lényegre, azaz a történetre. Arra a történetre, ami igazából az egész mutáns faj bemutatására szolgált. Azaz Singer nem pécézett ki egy-egy szereplőt, hanem az egész fajt vette górcső alá. A történet szerint Magneto háborút indít az emberiség ellen, amiből az jön le, hogy a mutánsok mennyire kirekesztettek, és az emberek mennyire nem képesek befogadni azokat, akik mások. Emellett X-professzor harca Magnetoval is egy külön történet, ami azt mutatja meg, hogy ha különleges képességünk van, akkor azt jóra használjuk, és ne pedig pusztításra. Tehát egy több frontos harc vette kezdetét a Kívülállókkal, ami remekül kövezte ki az utat a folytatásoknak.

x2.jpg
Az első rész ugyan nem durran óriásit, de tökéletes bevezető volt. Singer pont annyit markolt, amennyit képes volt a kezében tartani, így mondhatni tökéletes munkát végzett. Így 14 év elteltével bátran ki lehet jelenteni, hogy Bryan Singer kezében volt a lehető legjobb helyen az X-Men, mert ha ő nincs, akkor valószínűleg ma nem tartana ott a Marvel, ahol… 8/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr655875285

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.03.31. 08:13:37

jó első rész volt mindenképpen, a Rozsi ketrecharca a mai napig nagyon bejön.

Igazából csak az a bajom az első x filmekkel, hogy nem annyira x filmek, mint Rozsomák ÉS az X-men filmek lettek.

Értettem már akkor is, meg azóta is, hogy ő a húzónév a csapatban, de akkor is ez egy csapat, és elméletileg egy csapatfilm mégis van 2-3 szereplő aki háttérember csupán. Nem is csoda, hogy a 3. részre Vihar (halle berry) azt mondta, hogy ha továbbra is kellék akkor el se vállalja.
süti beállítások módosítása