Bryan Singer lelépett, hogy megrendezze az egyik legrosszabb Superman filmet, amit valaha leforgattak, de sajnos arra nem gondolt, hogy ezzel a lépésével egy időben, kinyír egy remek trilógiát is. A rendezői székbe az a Brett Ratner ült, aki a Csúcsformában filmekkel megmutatta, hogy tud vígjátékot rendezni, de az X-Men 3. részével azt is megmutatta, hogy nem ért a mutánsokhoz, és teljesen leamortizálta Singer remekbeszabott várát.

Jean Grey visszatér, de már nem önmaga. Kegyetlen, erős, és nem ismer határokat, de sajnos nem ez az egyetlen veszélyforrás a világban. Az emberek kifejlesztettek egy szert, ami átlagemberré változtatja a mutánsokat. Ez valakinek tetszik, valaki pedig ellene van. Az ellenző mutánsok kénytelenek csatasorba állni, hogy felvegyék a kesztyűt az emberek ellen…

Igazság szerint ennyi pénzből, egy ennyire gyenge X-Ment készíteni… hááát… művészet. Pedig volt benne fantázia, mert a történet jó, és bizony voltak a filmnek olyan pillanatai, amikor úgy érezte az ember, hogy „ez igen, ez most nagyon betalált”. És nem is egyszer. Elég csak a szárnyait vagdosó gyerekre gondolni, vagy a Grey család házában történtekre, de mondhatnám Jean Grey egész filmben nyújtott alakítását is. Egyszerűen félelmetes, hidegrázós, és horrorisztikus volt, de valami mégsem stimmelt az egésszel. Ratner felett eluralkodott az a hatalom, ami a rendező státusszal jár, és ez kihatott a végeredményre.

Nem egyszer esett rabjává a látványnak, ami annyit jelentett, hogy mindent meg akart mutatni, amit csak lehetett. „Húú, az a gyerek tud repülni? Húú, az a gyerek tud jeget csinálni? Húú, az a gyerek papírrepülőket tud lebegtetni? Elképesztő!!!” Egyszerűen nem tudott mit kezdeni azzal, hogy mondhatni bármit megtehetett, mert kapott a kezébe egy X-Men-t, amit ő rendezhetett. Nagyon sokszor belassult az egész film, mert ráment a látványra, arra, hogy elkápráztasson bennünket, csak éppen arra nem gondolt, hogy ezzel nem viszi előrébb a filmet. Kiölte belőle a stílust, azt, amit Singer megteremtett az első két filmjével. Kiölte belőle a szívet, ami jellemezte az X-Men filmeket. Egyszerűen felborított mindent, és mintha ez a 3. rész nem is tartozna az első kettőhöz.

Ugyanakkor voltak a rossz húzásai mellett jók is, mint például a mutánsok emberibb oldala, azaz ők is sebezhetőek, ők is félnek. Ez mind szép volt, és jó volt, de a végeredményen nem tudott változtatni. Sűrű lett a film, túl sűrű egy 100 perces játékidőhöz, ami miatt rengeteg szál kibontatlan marad, rengeteg karakternek csak néhány mondat jutott, holott néhányan több időt érdemeltek volna, pont azért, hogy súlya legyen a filmnek. De nem, Ratner sokat akart, és nem bírta, és ezért lehet rá haragudni, mert jóval több volt a történetben, és ennyi pénzből (210 millió) sokkal többet kellett volna kihoznia.

Az Ellenállás vége tehát pénzügyileg jövedelmező volt, de minőségileg hatalmas nagy bukta, és bár szeretem így is a filmet, de haragszok az egész stábra, leginkább Singerre, hogy nem maradt erre a részre is, mert ha ezt ő rendezi, akkor valószínűleg jobb végeredményt kaptunk volna, de ez már csak történelem. A film, ugyan élvezhető, de a többi X-Menhez képest gyenge. 6/10