Richard Donner második Superman-filmje a kukában végezte. A Warnernek nem tetszett, hogy Donner az első rész stílusát akarja tovább vinni, így végül arra jutottak, hogy menesztik a rendezőt, és Richard Lester-t ültetik a helyére. Az új direktor sok jelenetet újraforgatott, illetve néhányat kihagyott (Donner 80%-ban már kész volt a filmmel.), tehát észrevehető, hogy a Warner fejesei már akkoriban is hibát-hibára halmoztak. Tehát, úgy látszik, hogy se akkoriban, se ma nem tudják, hogy mit kezdjenek a DC Comics jogokkal. Az új rendező hatására a második rész jóval viccesebb, és barátságosabb lett, ami sajnos megpecsételte a film sorsát.

Az első részben feltűnt az Acélember, és megmutatta, hogy mégis mire képes. Most azonban a hosszas felvezetés elmaradt, és egyből a dolgok közepébe csaptunk bele. Superman szerelmes lesz Lois Lane-be, aki merő véletlenségből rájön, hogy Clark Kent végül is kicsoda, tehát az Acélember lelepleződik. Ugyanakkor csak abban az esetben tudnak együtt maradni, ha Kent emberré válik, ám, míg ők egymással vannak elfoglalva, addig Zod és két társa a Földre érkezik, hogy uralkodjanak felettünk…

Az nem gond, ha egy filmben viccelődni akarnak, de amikor már túlzásba viszik, és már-már eluralkodik az egész film felett a viccelődés, akkor már bajok vannak, pláne ha a film alapjába véve nem vígjátéknak készül. Na, már most a Lester-féle verzióra sajnos már rá lehet sütni, hogy vígjáték, mert a komolyságot teljesen kiölték a filmből, ami miatt a második rész teljesen elhatárolódott a Donner által rendezett első résztől. Ugyanakkor mégsem mondanám rá, hogy vígjáték, mert tényleg többet nevetünk, mint drámázunk, de mégis csak egy Superman filmről van szó, amiben milliók élete forog kockát, és Zodék uralkodásra készülnek.

Lester (illetve Donner is) meglépte azt, amit a legtöbb folytatást készítő rendező, hogy az új film több, nagyobb, illetve jobb legyen. Mondanom sem kell ez nem sikerült neki, de legalább próbálkozott, bár jobb lett volna, ha ezt úgy csinálja, mint elődje, azaz Donner. A Superman második része igazából élvezhető, sőt nagyon is szórakoztató film, mert érdekes fordulatokkal van tarkítva, valamint végre Zodék személyében már méltó ellenfelet is kap az Acélember. Mindezek ellenére súlytalan lett az egész alkotás, és se a romantikus részek, se a harcok, nem voltak eléggé súlyosak, emellett katasztrofális párbeszédek jellemezték a játékidő nagy részét. Nem volt dinamikája a filmnek, és csak alig néhány jelenet tudta elérni a kellő hatást. A végső fordulat, a párizsi jelenet, Kent vallomása mind-mind jó volt, de sajnos nem tudták megmenteni a filmet.  

A Superman 2 tehát összességében még mindig vállalható, sőt nosztalgiázáshoz, hétvégi pihenéshez teljesen rendben van, de ha belegondolunk, hogy van egy bizonyos első rész, mely elképesztő magasságokba emelkedett, akkor rá kell jönnünk, hogy ez nem több egy elfogadható folytatástól, ami nem baj, hogy elkészült, de akkor sem lett volna gond, ha Superman csak egyszer tűnik fel a filmvásznakon. Mindenesetre Reeve fantasztikus, Hackman pedig továbbra is pojáca, bár kétségkívül zseniális a szerepében. 6,5/10 (2006-ban kiadtak egy Richard Donner verziót mely több új jelenetet is tartalmaz, illetve maga a film is jóval közelebb áll stílusban az elsőhöz, mint a kritizált Lester-verzió.)