Nyugi, spoilert itt nem találsz!
Logan megunta a flegmázást (és azt a többezer Őrrobotot, akik sötét romhalmazzá deformálták a Földet), ezért új állás után szaglászik. Régi munkaadója, az öreg Xavier azonnal felajánlja neki, hogy legyen ő a kontakt jövő és múlt között. Örömmel el is vállalja ezt a munkakört, arról viszont senki sem szólt neki egy árva szót sem, hogy mindeközben szerepet kell vállalnia a First Class 2-ben is.
Szóval bármennyire is tudatos volt a lépés vagy sem Bryan Singer részéről, hogy a 2011-es First Class nem úgy lesz az X-Men széria rebootja, mint ahogy azt gondolnánk, ez aligha változtat a tényen, hogy Az eljövendő múlt napjainak vászonra vitelével a franchise alapjait egy 2000-ben kijött film adja. Igen, hölgyeim és uraim, 14 éve ugyanabban az univerzumban mozgunk, ráadásul két idősíkban, ami a jelenleg aktívan futó képregény-szériák közegében szemrevaló teljesítménynek számít. Persze mindaddig nem érdemes szuperlatívuszokban beszélni, míg nem tudjuk, hogy sikerült a mostani fejezet, elvégre ennek kell döcögésmentesen összefűznie a teljes krónikát, amelynek nem egy szar sztori is részese már.
Már csak emiatt sem alaptalanok az elmúlt egy év alatt felgyülemlett elvárásaink, ráadásul 2014 legimpozánsabb szereplőgárdájának tudatában esélytelen, hogy bárki is higgadtan, szélsőséges kijelentésektől mentesen fogadja a tálaltakat. Pedig muszáj lesz, mert Az eljövendő múlt napjai nem ott talált be igazán, ahol számítanánk rá. De betalált.
A jövőszál például fergetegesen el lett nagyolva, és a kezdő felütésen kívül érdemleges jelentőséggel nem is bír, amelyre a régi szereplőgárda is rájött. Például Ian McKellen-ben én még sose csalódtam ekkorát, de Halle Berry-t is gondolom csak azért szerződtették, mert régi renoméjának már nyoma sincs, ezért órabére sem oly magas. Ugyan Hugh Jackman szerintem kellemesen elnosztalgiázik az eredeti X-Men környezetben, mint állítólagos főszereplő, de szólóalakításait tulajdonképpen nem is nehéz felülmúlni, ennek árnyékában pedig ez nem igazi teljesítmény, csak a kötelező elvárt. Amitől viszont tartottatok, az nem következett be, Logan tényleg csak összekötő kapocsként működik.
Amiért a film nyerni tud, az nem más, mint a tény, miszerint ez igazából egy teljes értékű, a későbbi idővonallal totális kontrasztban álló First Class 2: a múlt eseményei szignifikánsabban kerülnek terítékre, amelyben továbbvitték az előző rész legjobb karaktereit – ezzel elkerülve, hogy a kelleténél több mutánst kelljen mozgatni -, és végre ráfeküdtek magára a kor érzésére is. Már a First Class is irtóerős karakterekkel és színészekkel apellált, akikből finoman szelektálva most is bombagárdát kaphattunk. Míg a régi filmek inkább agyatlan fordulatokkal tették érdekfeszítővé a szereplőket, addig itt maguk a színészek is alkalmasak kiváltani belőlünk az érdeklődést: James McAvoy jobb Xavier, mint Patrick Stewart, Michael Fassbender pedig jobb Magneto, mint Ian McKellen, Jennifer Lawrence pedig egy kék nő, játékos misztikummal és nagy mellekkel (ez gondolom mindig is elég volt). Közöttük pedig rövid, ámbár hatásos antrét kaphatott Quicksilver is, aki üde színfolt a régi filmek jellegtelen fiatal mutánsai közt.
Ezután viszont jogos a felvetés: az új X-Men film egy vígjáték lett? A válaszom pedig: eh... Merthogy ebben van valami, még ha nem is a műfaj szoros értelmében, inkább a képregényesebb vonatkozásában. Amit láttam, mégis bevált, hiszen - mint mondtam - a múlt feelingje abszolút a helyén volt. Egyáltalán nem kapott lapot a jövőkor sötét remeteéletének melankolikus hangulatvilága, inkább a színek, a diszkréten vicces kiszólások, valamint egy csipetnyi képregényes abszurditás kap hangsúlyt (egy imp terjesztené fel a Sentinel-programot, hahó). Igaz, így a két kor közötti kapcsolat logikailag nem igazán szuperál úgy, mint ahogy vártuk volna, habár ez inkább a felszínes kidolgozás számlájára róható fel, mintsem a valódi következetességi tényezőkéjére.
Az eljövendő múlt napjai a legjobb X-Men pillanatok közé katapultálta magát, még ha az igazi világszenzáció el is maradt. Azonban azt feltétlen be kell látnom, hogy Singerrel valóban le akartam hozatni az égről a csillagokat, méghozzá joggal. Emiatt pedig megeshet, hogy kissé érdekesnek hat az, hogy végeredményképp nem egy igazi mash-up-ot kaptam a két idősík randevúja során, hanem inkább a három évvel ezelőtti felvonás folytatását. Annak viszont maradéktalanul méltó. 8/10
(Pár hónapja már a következő részt, az Apocalypse-et méltatta az alkotógárda. Ez különösen akkor nyer értelmet, és vethet fel kérdéseket néhányotok számára, ha majd Ti is végignézitek ezt a filmet. Nyugi, bennem már erősen megfogalmazódtak ezek a kérdések, de egyelőre csínján a spoilerekkel.)
