A horror mint filmes zsáner, az elmúlt cirka tíz évben, mondjuk ki, haldoklik. A kétezres években volt egy nagy rémségáradat, újra támadtak a nyolcvanas évek óta leginkább a sírjaikban szendergő zombik, még maga a nagy George Romero is visszatért a köztudatba, retteghettünk japán szellemlányoktól, és kialakult egy új alműfaj, az úgynevezett „torture porn”, melynek legismertebb képviselői Eli Roth Motel filmjei, illetve a sokak által kedvelt Fűrész sorozat. Az utóbbi kategóriába eső művek művészi, vagy úgy általában akármilyen értékeiről kár is vitát indítani, lehet őket utálni, vagy szeretni, kinek-kinek az ingerküszöbétől függően. Egy biztos, hogy filmtörténeti, vagy hogy kicsit azért szűkítsük a kört, horrorfilm-történeti szempontból megkerülhetetlenek. Mostanra viszont ez a vonal is kifulladt, nem meglepő módon, hiszen olyan nagyon variálni, újat hozni bele nem könnyű, a mára kultstátusznak örvendő, mondjuk így, „fő művek” eléggé megszabták a kereteket és a később készült hasonló produkciók alkotói talán nagyon meg sem próbáltak kitörni ezek közül.
Ám a vérben forgó szemű, borzalmakra kiéhezett horror rajongók szerencséjére azért mindig akadnak kreatív arcok a szakmában, akik imádott műfajukon belül tesznek le valami maradandót az asztalra, még ezekben a horrorban szűk időkben is. Ami meglepő, az talán az, hogy ezúttal nem Amerikából, nem Európából, vagy esetleg Japánból érkezik az a bizonyos film. Kedves olvasók, fogadjátok szeretettel a hazai mozikban a Csúnya, gonosz bácsikat, egyenesen Izraelből!
A film nyitánya, és egyben elég hangulatosra sikerült főcíme felvázolja a később kialakuló bizarr alapszituációt kiváltó konfliktust, majd pedig rögtön az események sűrűjébe csöppenünk, amint három, első blikkre nem túl jólszituált nyomozó „vallatja” a hidegvérrel elkövetett gyerekgyilkosságok gyanúsítottját. Az ipse, akit puszta ököllel és egy telefonkönyvvel felváltva püfölnek, van vagy 50 kiló, arca akár egy menyété, egyébként meg hittantanár. Pont így képzelünk el egy hidegvérű, pedofil gyerekgyilkost, ugye? Hát persze hogy nem. Na de mi van, ha mégis? Hiszen sosem lehet tudni, pont ez a félelmetes az egészben. Ez a kétségbe ejtő bizonytalanság az egyik dolog, amitől tud működni Aharon Keshales és Navot Papushado második közös filmje. Nagyon ügyesen játszanak vele és végigviszik az egész filmen, a színészek pedig remek alakításokkal segítik a direktor urakat ebben a nézők idegeit tépázó játékban.
A szerencsétlen flótás aztán cseberből vederbe kerül, minekután a nyomozók kénytelenek szabadon engedni. Előkerül egy újabb áldozat holtteste, a lány befolyásos apja - Tzahi Grad veszettül jó alakításában -, pedig vesz egy kis hegyi víkendházat csak azért, hogy ott kiszedje a feltételezett, bár számára és az egyik nyomozó által is biztosra vett gyilkosból, hogy hova ásta el a lánya levágott fejét. Egy némileg elcseszett akció keretén belül el is kapja a kis hitoktatót, a zsaruval egyetemben, hogy aztán beszédre bírja, válogatott módszerekkel. Újtördelés, körömtépés, minden, illetve majdnem minden, amit az a bizonytalan kilétű beteg állat is megtett a kislányokkal, mielőtt egy rozsdás fűrésszel lemetszette volna a fejüket.
A fentiek alapján úgy tűnhet, hogy egy újabb vérkomolyan vett, gyomorforgatóan gusztustalan, explicit erőszakban tobzódó kínzós filmmel van dolgunk. És most jön a másik dolog, amitől a Csúnya, gonosz bácsik jó filmnek mondható. A töménytelen, sokkoló grafikus erőszakból visszavettek az alkotók – persze azért akadnak nyalánkságok – helyette sokszor csak beszélnek arról, amit mondjuk a sokadik Fűrész film premier plánban megmutat, de roppant hatásos módon, így akaratlanul is elképzeled a véres rémképeket, valamint olyan szintű feketehumorral van átitatva az egész film, hogy azt öröm nézni és hallani, a színészek pedig kiválóan végzik a dolgukat. Röhögtél már pedofil sorozatgyilkosról szóló filmen? Hát, ha ezt megnézed, fogsz. És ne szégyelld, nem veled van a baj, egyszerűen csak működik a cucc, úgy ahogy azt az alkotók elképzelték.
Quentin Tarantinoval, akinek a filmről alkotott véleménye miatt ordas betűkkel virít a neve a plakáton, azért nem értek egyet. Túlzás lenne azt állítani, hogy a Csúnya, gonosz bácsik a tavalyi év legjobb filmje, de azért elég jó. Jól megírt és megrendezett, furcsa műfaji kavalkád ez, az operatőri munkára sem lehet panasz, mely nem egy esetben idéz meg nagy európai elődöket, nekem legalábbis többször is eszembe jutott az olasz éra a film nézése közben. Némi kivetnivalót a befejezésben láttam, de előfordulhat, hogy egy majdani újranézés alkalmával ez átértékelődik. Érdemes hát odafigyelni az izraeli srácok jövőbeli tevékenységére, illetve úgy általában az izraeli filmművészetre. A horrorfanoknak, illetve a feketehumorra fogékonyaknak pedig irány a mozi! 7/10
