Az 1973-as Ördögűző sikerét nem kevesen irigyelték, így van ezzel az Il medaglione insanguinato (magyarul véres medálra fordítható, de Amerikában The night child címen is forgalmazták) című olasz alkotás is, mely az eredeti filmhez nem tudott felnőni, de még sajnos a korszak más ördögös filmjeihez képest is unalmas alkotásnak bizonyult. Mai szemmel nézve az alcíme (Perché?) is hirtelen többlet tartalommal bír, mert ez ugyebár azt jelenti magyarul: Miért van ez?

Michael Williams-ra rájár a rúd, most veszítette el feleségét egy tűzesetben, és lánya Emily is egyre furcsábban kezdett viselkedni a balesete óta. (legalábbis a Jill Perkins szerint, aki a lány dadája, és reménytelenül szerelmes Michael-be). Szóval szegény embernek a démonokról készülő dokumentumfilmje miatt a festői szépségű olaszországi Spoleto-ba kell utaznia, hogy egy igen érdekes ördögöket ábrázoló képről konzultáljon Cappelli grófnővel, aki óva inti a festmény felhasználásától. Közben összejön Joanna Morgan-nel a film gyártásvezetőjével, - a lánya össze-vissza vizionál - majd cigizni kezd és rohamai lesznek. De mi köze lehet a volt felesége medalionjának az egészhez? Ki festette a különös ördögös képet? Mi lesz a Michael-Jill-Joanna szerelmi háromszög vége?

Az első, amit le kell szögeznem, hogy a film atmoszférája kiváló. Nem hiába volt a rendező Massimo Dallamano Sergio Leone első két westernjének (Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért) fényképésze. Ez a késő nyári idő, amely a filmre rátelepszik, mint egy finom kávé gőze, mely a mozi első negyven percében olyan kecsesen elbódít, majd lassan álomba ringat. És bizony ez a figyelem rovására megy, 90 perces a film, de simán két órásnak érzi a néző. Lassan, szinte óvatosan hömpölyög előre a cselekmény, amelyet néha-néha Emily hülye látomásai vagy rohamai zavarnak meg. A felvázolt rejtély (ki festette a képet, ember vagy ördög?) olyan feszültségmentesen van elénk vázolva, hogy kár szót vesztegetni rá.

A fő vonzóerő, amiért én is megnéztem a most taglalt alkotást, az az Emily, a poszttraumás stresszben (?) szenvedő kislány. A súlyos Elektra komplexusban (ez adja a végső csavart) szenvedő lánykára próbálják az Ördögűző filmből koppintott rohamokat ráhúzni, de ne aggódjon senki, egyik jelenetbe köpköd és cigizik, a másik jelenetben meg már apjával és új barátnőjével krikettezik.  Hát ez nem túl horrorisztikus, ahogy az sem, hogy 53 percet kell várni az első gyilkosságra, és az sem valami fantáziadús. Plusz negatívum, hogy a film jócsajának, Joanna Cassidynak még vetkőzős jelenete sincs. Hát mi ez a prűdség kérem? A legszimpatikusabb alak a filmben Capelli grófné, aki „látó” képességgel van megáldva, még sem hallgat rá senki sem, pedig a történet felében azt szajkózza, hogy itt bizony hullák lesznek. Mondjuk egy 17. századi lincselésre alapozza meséjét, (pontosabban Emily-re hasonlító megölt kislány szellemére jelenik meg előtte) ami valamiért nem túl meggyőző fenyegetés szereplőink számára.

Így visszatekintve a filmre, leginkább az eurohorror-fan embereknek, a kísérletező kedvű és a szigorúan korhatár nélküli horrorfilmekre utazó (egyáltalán van ilyen?), nézőknek ajánlanám. Mivel nem rossz film ez, csak csöppet vontatott. De egy borongós nyári délutánon simán rá lehet hangolódni. 6/10