[Supernatural Movies]

[villámkritika] Végzetes kitérő (2006)

2014. augusztus 09. - REMY

A sablonos tini horrorokból Dunát lehetne rekeszteni. Tudjátok azokból, amelyekben egy rakás fiatal szerepel, akik bulizni, vagy kirándulni indulnak, de a kalandozásuk során összefutnak a csúnya gonosz ellenségekkel, majd végül jól rábasznak. A mostani szereplők Brazíliában kirándulnak, no de nem a Foci VB miatt…

turistas2.jpg

A Végzetes kitérő is ezt a jól bevált, már-már unalomig használt receptet használja fel a siker érdekében, ám hiába a viszonylag jól csengő Josh Duhamel és Olivia Wilde névsor, amikor a John Stockwell által rendezett film, összességében nem mutat többet, mint a zsáner tucat alkotásai. Ugyanakkor mégsem tudom azt mondanám rá, hogy nézhetetlen lenne, ugyanis 1-2 helyen sikerült olyan atmoszférát megteremteni, ami miatt már elismerő szavakkal tudjuk éltetni az film egyes részeit. (Gondolok itt a barlangos jelenetekre, vagy éppen az elhagyatott ház környezetére.)

A legnagyobb probléma Stockwell filmjével, hogy az első fél óra konkrétan elveszi a kedvünket a továbbiaktól, ugyanis semmi érdemleges nem történik benne. Lassan halad a story, ráadásul élvezhetetlen. Viszont, ha túléljünk ezt a részt, akkor beindulnak a dolgok. Kapunk egy kis vérengzést, egy kis thrillert, de a végeredményt tekintve így sem leszünk teljesen elégedettek. A Végzetes kitérő tulajdonképpen egy hullámzó középszerű horrorfilm, amit csak azoknak merek ajánlani, akik kedvelek ezt a tini horroros zsánert, mert amúgy teljesen felejthető. 4/10

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr346570439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

victor vacendak 2014.09.05. 20:42:36

duhamel meg wilde nem, hogy jól csengő név nem volt még akkor, de egyenesen névtelen nullák. egy modell és egy csinos senki. előbbit a transformers, utóbbit a house tette ismert névvé. a turistas után.
a film azért félelmetes, mert megtörténhet. brazíliának nem véletlenül van rossz híre.
süti beállítások módosítása