Már 10 éve annak, hogy az Én, a robot a mozikba került. Alex Proyas bár nem alkotott olyan egyedi filmet, mint tette azt korábban a Hollóval vagy a Dark City-vel, de kétségkívül a XXI. század egyik legjobb sci-fi filmje lett az Én, a robot, amely nem csak, hogy könnyen fogyasztható, de még tartalommal is bír. Will Smith pedig most se nem rosszfiú, se nem legenda, sőt még csak bunkónak sem nevezném, hanem inkább egy előítéletekkel telített zsarunak, aki előtt óriási feladat tornyosul. Sonny pedig az egyik legjobb robot, aki valaha is filmvászonra került.
Del Spooner, a chicagói rendőrség nyomozója a U.S. Robotics egyik munkatársának halálának körülményeit vizsgálja. Véleménye szerint nem öngyilkosság volt, hanem robottámadás. Mindenki kiröhögi, de amikor már egyre több jel mutat arra, hogy Spooner mégsem bolond, akkor ellepi a káosz a várost…
Lehetséges, hogy most sok ellenséget szerzek majd ezzel a kijelentéssel, de amikor filmet nézek, akkor magasról teszek arra, hogy milyen neves író könyvéből készült az adott alkotás. Az Én, a robot történetesen a XX. század leghíresebb sci-fi írójának Isaac Asimovnak az agyszüleménye, és mivel 99,9%-ban rosszabbul jön ki a filmes verzió a könyvvel való összehasonlításból, így feleslegesnek érzem azt, hogy a játékidő alatt végig olyan szempont szerint nézzem a filmet, hogy mégis mit rontottak el, vagy mit változtattak meg benne a könyvhöz képest. Egyrészt magunknak teszünk keresztbe, másrészt pedig egy könyv olvasása közben a saját képzeleteink törnek utat, ellenben egy mozgóképes alkotással. No, tehát az a legfontosabb, hogy a történet hogyan működik a filmvásznon, és a végeredmény mennyire lesz szórakoztató vagy elgondolkodtató.
Alex Proyas alkotása pedig működik, mi több felettébb szórakoztató, hála a jól megírt forgatókönyvnek és a már jól bevált „lazanégervagyokésjóadumám” karakternek, amit Will Smith a kisujjából kirázott. Mondhatni rutinmunka volt ez a számára. Azonban a film legnagyobb erőssége, hogy nem csak a látvány (ami amúgy rendkívül szép volt) és az akciók kerülnek előtérbe, hanem egy kis mögöttes tartalom is, amit itt éppen az ember és robot közötti kapcsolatban, illetve a túlmodernizálásban teljesedik ki. Érdekes gondolatok látnak napvilágot, és ha a filmben nem is mennek bele a kérdések legmélyebb bugyraiba, így is el tudunk gondolkodni azon, amit látunk. Proyas tehát nem elégedett meg azzal, hogy egy könnyen emészthető, csak a látványra épült akciófilmet hozzon létre, hanem megpróbált a lehető legtöbbet kisajtolni az alapanyagból, ami talán lehetett volna jobb is, még több kérdéssel operáló alkotás is, de azért ne legyünk elégedetlenek. (Valószínűleg a stúdió szólt köbe, ugyanis Proyas korábbi filmjei nem 120 millióból készültek, így azért kicsit meg kellett kötni a kezét.)
Az Én, a robot egy kiváló akciómozi sci-fi köntösben, ami egyszerre szól azokhoz, akik kikapcsolódásra vágynak, és azokhoz, akik egy kicsit el szeretnének gondolkodni a jövő nagy gondjain és veszélyein. A gépek ugyanis folyamatosan fejlődnek, és ezzel nem tudunk mit tenni, hiszen mi asszisztálunk hozzá a legjobban. 8,5/10