Van egy olyan érzésem, hogy a holland Paul Verhoeven munkásságát nem kell különösebben bemutatni. Rengeteg klasszikust köszönhetünk neki, ami által igenis nagy névnek számít a szakmában. Tény, az elmúlt években, sőt már lassan másfél évtizede nem alkotott maradandót, de mit számít ez, amikor olyan filmeket tett le anno az asztalra, mint a Robotzsaru, az Emlékmás, vagy az Elemi ösztön. A most értékelt filmje azonban egy érdekes utat járt be. A 90-es években, amikor bemutatták a kutyát nem érdekelte a Csillagközi invázió. A kritikusok lehúzták, a pénztáraknál pedig elhasalt. Azonban a bemutatását követő években egyre többen jöttek rá arra, hogy mekkora kincset készített Verhoeven. A Csillagközi invázió egy igazi klasszikus lett!
A Föld lakossága veszélyben! Gigantikus méretű rovarok támadnak reggeltől estig. A legbátrabbak belépnek a hadseregbe, hogy az életüket kockáztatva leigázzák az ellenséget. Azonban nekünk, embereknek, nincsenek könnyű dolgunk. Millió számra nyüzsögnek az ellenfél „katonái”, ami miatt óriási túlerőben vannak. De akkor mégis, hogyan győzzük le őket? Ez a legnagyobb kérdés…
A kritikusoknak részben igazuk volt! A Csillagközi invázió nem egy tökéletes film. Gyenge dialógusok, és gyenge színészi játékok jellemezték az egész filmet. Igaz, ennek részben oka volt. Verhoeven a tökéletes csomagolás alatt elrejtett egy apróbb politikai szatírát, mely áthatotta az egész filmet. Itt-ott komédiába illő jelenetek, máshol pedig felesleges túlzások ütötték fel a fejüket. Ez alapjában véve okos húzásnak bizonyult volna, ha sikerült volna úgy kivitelezni, hogy mindenhol működjön, és ne rontsa el az adott jelenetet/pillanatot. Néhol nem érzett rá az író és maga Verhoeven sem, hogy ITT MOST megálljt kell parancsolni, mert hagyni kell kibontakozni a filmben rejlő potenciált. Hagyni kell kinyújtózni azt a 105 milliós költségvetést, mely az 1997-es évben oly gyönyörű látvánnyal kápráztatta el a nézőt, amit korábban egyszer sem láthatott. A Csillagközi invázió bődületesen nagyot szólt látványügyileg. Persze ennek is oka volt. A színészekre nem kellett sok pénzt költeni, hiszen ismeretlen, a legtöbbjük kisebb sorozatokban szereplő színész volt, akik nem kértek csúcsgázsit. Szóval voltak kockáztatások, voltak olyan lépések, melyek megpecsételték egy-egy filmes elem „életét”, de végül nem sikerült romba dönteni mindazt, amit a holland direktor megálmodott.
Mint már említettem a Csillagközi invázió nem egy tökéletes film, de szórakoztató és gondosan, precízen van kivitelezve. Voltak időszakok, amikor sikerült elfeledtetni azt, hogy Casper Van Dien, Dina Meyer, Denise Richards vagy mindenki Barney Stinsonja mennyire gyengén muzsikáltak a kamerák előtt. A történet ugyan nem érdemel dicséretet, de a fordulatok, és a világ, amiben játszódik, na, az viszont már megérdemli, hogy dicséretben részesüljön. Pláne, hogy Verhoeven nem fogta vissza magát, és a már korábban is megismert brutalitását áthelyezte ebbe az alkotásába is, aminek hála sok-sok vért és csonkított testet láthattunk az akciók során. Tény, voltak benne tényleg durva dolgok, de őszintén. Nem jobb az, amikor nem köntörfalazunk, hanem megalkotjuk azt, amit megálmodtunk? Minek felesleges korlátokat felhúzni?
A Csillaközi invázió összességében egy remek sci-fi akciófilm, ami tartalmaz szatírikus elemeket is, hogy a végeredmény tényleg egyedinek hasson. Paul Verhoeven itt még tudta, hogy mit akar. Itt megmutatta, hogy miért is uralta a 80-as és 90-es éveket. 7,5/10
