Néha a legrosszabb előjelű filmek is tudnak pozitív meglepetéssel szolgálni. A 2003-as Shredder nevezetű tini horrorfilm esetében is ez történt, ugyanis hiába a sok sablon, hiába a színészi játék gyengesége és hiába nem mutatott semmi újat a film, de beleesett abba a kategóriába, amit még lehet értékelni, és lehet nézni. Greg Huson kihozta a legtöbbet az alapanyagból.

Egy baráti társaság úgy dönt, hogy felmegy a hegyekbe snowboardozni. Egy lepukkant helyi pultos azonban figyelmezteti őket, hogy tartsák távol magukat a helytől, mert akár az életükbe is kerülhet az ott töltött vakációzás. A fiatalok fittyet hánynak az ürgére és folytatják az útjukat a síparadicsom felé, ahol bizony tényleg érdekes dolgok történnek…

Tipikus sablon történet, amiben egyesével hullanak el a szereplők. Nincs ezzel gond. Lehet ebből is érdekfeszítő film készíteni, főleg, ha vevők vagyunk az efféle baromságra. Greg Huson nem markolt nagyot. Az alacsony költségvetésből megpróbált egy olyan filmet készíteni, ami legalább arra a szintre eljut, amit már meg lehet nézni, ha a zsáner berkein belül kutakodunk. Tény, se színészileg, se történetileg nem tudott újítani vagy bármiféle értékelhetőt felmutatni. Hozta azt, amit bármelyik másik rendező megtenne ilyenkor. Egy kis szex, egy kis öldöklés, egy kis dráma és egy kis szerelmi szál. Sablon, sablon hátán.

No, de akkor mégis miért nézhető ez a film? Egyszerű a válasz: Mert hangulatos! Zeneileg nagyon odatették magukat a készítők. Ha csak azt hallgatjuk, akkor azt hinnénk, hogy valami elsőosztályú horrort nézünk, mert ez a titokzatos, de idegölő zene elképesztően felturbózta az alkotást. Amint átadjuk magunkat a film zenei világának, már egy kicsit jobbá is válik az egész film összképe. És ez a nem mindegy. Mert ez is azt mutatja, hogy mennyire sokat tud dobni egy produkción a zene. 4,5/10