48 évvel az eredeti Drakula után, az Universal stúdió elérkezettnek látta az időt, hogy ismét moziba küldje a Sötétség fejedelmének történetét. Mindezt abban az évben, amikor szinte rekord számú Drakula feldolgozás született, kezdve a Nosferatu remake-kel, majd jött a Szerelem első harapásra, és a német Graf Dracula is, bár utolsó kettő inkább vígjáték. Szóval egy igen erős évben próbálkoztak meg vele, de sajnos nem tudták megismételni a ’31-es sikert.
Sötét viharos éjszakán, egy hajó hánykolódik a tengeren. A kapitány utasítására a rakományt, ami nem más, mint földel teli ládák, a legénység egymás után dobálja ki. Ám az egyik láda belsejéből, a legénység legnagyobb rémületére, egy kéz tör ki. Majd pedig farkassá változva az áruló és gyáva legénységet legyilkolja.
A hajó, irányítás nélkül, hamarosan a brit partoknak csapódik, egy közeli elmegyógyintézet mellé....
Minden elismerésem az alkotóknak, ezért a remek indításért, mely teljesen mellőzi Bram Stoker regényének szokványos nyitányát, Jonathan Harker ügyvéd zarándoklását a vadregényes erdélyi kastélyba. Ezzel szemben Drakula londoni házát ruházták fel azokkal az elmekkel, amivel a címszereplő előbb említett lakhelyét szokták. Plusz megfejelték az amúgy is több tonna por és pókhálót tartalmazó volt apátságot, azzal, hogy egy Mont Saint Michel szerű szigetre helyezték.
Mint a 1931-es verzió, ez is a könyvből készült színdarab alapján íródott, de, hogy az unalomig ismert történetet, jobban felpörgessék, jelentősen átírták azt. Így fordulhatott elő azaz érdekes eset, ami engem is először meglepett, hogy Mina és Lucy karakterét felcserélték. Szóval, Lucy (és nem Mina, ahogy a könyvben) Jonathan menyasszonya, és persze Seward doki lánya. Ami Minát illeti, elég meglepő, de ő Van Helsing lányaként, kap kevés szerepet, mert a többi filmváltozat ellenében, Drakula elsőnek őt támadja meg, és egy éjszaka alatt le is csapolja a vérét (bár ezt nem mutatják, és a vért is jelentősen kispórolták a filmből).
Én még nem láttam olyan filmverziót, amiben Drakula történetének romantikus vonulata ennyire erős lett volna. Coppola a saját feldolgozásában is próbálkozott hasonlóval, de ekkora erős szenvedélyt még ő sem tudott beletuszkolni. Ez talán azért is van, mert itt a címszerepben Frank Langella, aki Lugosi Bélához hasonlóan először Brodway-en játszotta el a vérszívót, még egy Tony Award jelölésig (ami kb. a színházak Oscar-jának felel meg) is sikerült eljutnia. Az ő Drakulája kinézetben kicsit, Al Pacino és Benedict Cumberbatch nem létező szerelemgyermekére hasonlít. Viselkedésileg is azt a külföldi úriember szerepet hozta, amit Lugosi, de az ő arcában sajnos nincs az a vadállatias szögletesség, mint a mi Bélánkban megvolt, úgy is mondhatnám ő a legbabarcúbb Drakula.
A környezet is mind a címszereplő oldalán áll. Mintha direkt akarnák elidegeníteni a rendes emberszereplőket a filmben. Mondok egy példát, amikor Mina vérét kiszipolyozta Drakula, a következő reggel Lucy és Jonathan megrökönyödve nézik, ahogy Dr Sewart nagyban reggelizik. Majd megkérdik, mégis mi okozhatta a sebeket Mina nyakán, a doktor simán ennyit felel: „Talán felsértette, amikor megkötötte a hálóingjét.” Míg a regényben cselekvő személyiség aki, Lucy-nek udvarol, ebben a filmben, kábé a töketlen felnőtt szerepét osztották rá, aki ráadásul még nagyon bunkón is viselkedik. Őt egyébként Donald Pleasence játssza, akinek első körben Van Helsing szerepét, kínálták fel. De ő azzal a mondattal utasította vissza, hogy a Halloween-ben már játszott hasonló figurát, ő már ebből nem kér.
Így landolt a szerep a film fő húzó nevénél Laurence Olivier-nél. Az ő Van Helsingje ebben az alkotásban, sajnos nem a külföldi profi, akit Seward azért hív ide, mert szükség lenne a szaktekintélyére. Nem, itt egy gyászoló szülő, és így a motivációja teljesen átértékelődik. Itt a megkeményedett szívű apa figurát osztották rá, kábé azt amit Liam Neeson szokott az Elrabolva filmekben játszani. Az eredeti változatban, ugye azért akarta Drakulát megsemmisíteni, mert ő megrontja a nőket, elcsábítja Jonathan feleségét, egyszóval maga a megtestesült erkölcstelenség. De itt inkább a bosszút tudom motivációjaként felfogni, (Drakula megölte a lányomat, ezért bűnhődni fog! Hogy ő vámpír? Az még jobb, legalább a világ is hálás lesz, ha elpusztítom.)
Ráadásul itt Jonathan is egy elég töketlen figura, semmi férfias nincs benne (és idétlen a bajsza!). Mina halála után, menyasszonyával Lucy-vel, elég vérszegényen (höhö, érted?) elválnak egymástól. Majd Jonathan hirtelen felszívódik a filmből, eközben Lucy-t forrón körbeudvarolja Drakula, ami a '70-es évek James Bond filmek nyitányait megszégyenítő szerelmes árnymontázsba torkollik (Drak és Lucy összefonódó párosát láthatjuk, napkitörésekkel a háttérben, amúgy elgondolkodtató ilyenkor mit csinálnak, mármint a gróf szívja Lucy vérét, vagy simán csak d**nak?).
Na de mivel Jonathannal szakított, így Lucy részéről semmi tiltott gyümölcs érzés nincs, ami a többi filmben olyan erősen körbe lengi Drakulát. Sőt ez inkább egy romantikus filmbe illő mindent elsöprő szerelem, sem mint a gonosz gróf ármánykodása. Majd egy félóra múlva Jonathan visszatér a filmbe (hogy hol volt, mit csinált, az nem derül ki), magának követelve Lucy-t, Drakulától, akit még meg is akarnak ölni Van Helsinggel összefogva. Utána, amikor ez nem sikerül Lucy-t bezárják a gumiszobába, hogy még véletlenül se találkozzon Drakulával. De ekkorra már rég Drakulával szimpatizálunk, és véletlenül sem az igazi jófiúkkal.
Ugyanúgy elbántak a sztori legérdekesebb alakjával Renfield-el is a forgatókönyvírók. Bár ő itt is őrült lesz, de egy egyszerű rakodó munkásból, akinek semmi hatása nincs a körülötte történő eseményekre. Majd a film végén, mint rendesen, Drakula végzi ki, bár az ok itt nagyon sántít (mert elvileg elárulta a grófot, de a film során igazából semmit nem csinált).
Szóval, hiába próbáltak valami újat belerakni a jól ismert történetbe, az valahogy nagyon izzadva állt össze. Ezen még a zene sem tudott nagyon segíteni, hiába kérték fel John Williams-et, a kor sztár komponistáját, a zenéje leginkább az egy évvel később készült Birodalom visszavág Felhőváros témájára hajaz (4:17-nél, és 2:11).
Amúgy ha a készítés évét is megnézzük (1979) és a konkurens horrorokra is kitekintünk (Alien, Zombi 2. hogy csak a legismertebbeket említsem), akkor is érthető a sikertelenség. A készítők sajnos egy eléggé unalmas horrort gyártottak, ami nem tudta felvenni a kesztyűt, és a "Drakulák csatájából" is nem ez, hanem Werner Herzog Nosferatuja jött ki megérdemelt kritikai győzelemmel. Így bár hiába az igyekezet, a film inkább a "futottak még" Drakula filmek sorát erősíti. 6/10
