SPOILERMENTES!
(Az alábbi kritikát Fausto. írta.) Úgy érzem, illik azzal kezdeni a cikket, hogy távolról sem vagyok Christopher Nolan rajongója. Sem vele, sem a filmjeivel nincsen különösebb bajom, kiváló és tehetséges szakemberről van szó. A filmje premierjét megelőző mérhetetlen és undorító hype-tól viszont feláll a szőr a hátamon, mely anno a TDKR-nél csúcsosodott ki, ahol már az első stilleknél ki lett kiáltva az elkövetkezendő 10 év legjobb filmjének (több ismerősöm egy évig számolt vissza naponta, percre pontosan (!) a különböző közösségi felületeleken a premier időpontjáig, többük kis elégedettségemre pofára is esett) – erről természetesen nem az amúgy elég visszafogott és szerény direktor tehet, így lépjünk is tovább ezen a témán. Csupán azért kívántam ezzel indítani, hogy ha a Kedves Olvasó személyében egy Nolan rajongót tisztelhetünk, kérem ne kezdje el habzó szájjal csapkodni a virtuális kommentasztalt, mert korunk Spielbergjét érintő érzéseim nem homályosították el az objektivitásomat, de kénytelen vagyok nem csak önmagában, hanem az eddigi filmográfiája tekintetében is merengeni.
A történetről röviden:
A jövőben a Föld már haldoklik. A termőföldek pusztulnak, a városokat egyre nagyobb, kavargó porfelhő borítja, az emberiség javarésze éhezik. A tehetlenségtől frusztrált expilóta, Cooper (Matthew McConaughey) a (már a társadalom háta mögött működő) NASA-tól különleges feladatot kap: a Szaturnusz mellett hosszú évekkel ezelőtt megjelent egy féreglyuk, mely egy másik galaxisba vezet – egy olyanba, ahol három bolygó alkalmas lehet az emberi életre. Cooper és legénysége feladata, hogy az egy évtizede odaküldött tudósok jeleit követve megállapítsák, melyik planétára menekülhet az emberiség a menthetetlen Földről.
Kis túlzással Nolan Batman filmjeibe is több eredeti és kreatív gondolat szorult, mint az Interstellarba. Az angol rendezőre jellemző nagyívűséggel és profizmussal összerakott science fiction, melynek gyakorlatilag nincs olyan eleme, amit már ne láttunk volna – amivel önmagában nem lenne probléma, hiszen kb. minden Hollywood-i produkció ezt nyögi, de itt valahogy fájdalmasabban hat. Kapunk egy vérszegény családi drámát, ötvözve egy masszív Kubrick homage-el, nyakonöntve egy Nolantől eleddig ilyen mértékben szokatlan szentimentalizmussal. Kis túlzással azt kell hogy mondjam, hogy ha nem tudom, hogy Ő rendezte, akkor leesik az állam a filmvégi stáblistánál. Nyomokban fellelhető a stílusa, sehol a Sötét lovag trilógia (első két darabja), a Tökéletes trükk, és kiváltképp az Eredet kreatív és csavaros – mindazonáltan erősen túlértékelt – történetvezetése, sehol a komor hangulat, sehol...semmi. Egy két pontos hihetetlen erős (és megható), de összességében kong az ürességtől a Csillagok között, melyen nem segít a már-már kínosan elhúzott és banális végjáték sem.
A meglepetések, melyek főleg a TDK-t és az Eredetet jellemezték, elvesztek Nolan eszköztárából. Láthatóan élvezettel gyúrta egybe az emberi drámát az álleejtős, de többségében a lassan 50 éves 2001: Űrodüsszeiában már látott űrtotálokat, de valahogy nekem nem állt össze egy kerek egésszé. Egyébként amúgy is sokszor megidéződik Kubrick korát hosszú évekkel megelőző remeke, mind a képen (nem spoilerezek), mind a zenében – a Zarathustra orgonája összetéveszthetetlen, bár ezek a motívumok inkább tiszteletadásnak foghatóak fel.
Apropó zene, Zimmer munkájánál is azt érzem, hogy kezd kissé belefásulni az évi 2-3 epikus/heroikus/hanszimmeres filmzene megkomponálásába – az Interstellar muzsikájára nem lehet panaszunk, de ami Nolan korábbi filmjeinél hihetetnül működött, itt az kevésbé erőteljes és maradandó, egyetlen, egyszerűségében gyönyörű dallamon kívül, ami nálam a Time-al vetekszik.
A színészi gárdára nem lehet panasz, mindenki hozza a kötelezőt, McConaughey-t pedig jó újra emberi külsővel látni a Dallas Buyers Club után. Abszolút elviszi a hátán a filmet (a rosszul megírt karaktere ellenére), egy rossz szavam nem lehet rá – a karakterekkel, ill. A forgatókönyvvel ellentétben: Cooper egyetlen igazi motivációja, a két gyermeke egész egyszerűen ködös és "kibontatlan", a többiek pedig Hathaway-en kívül töltelékek.
Egy szó mint száz, ez most nem sikerült. Kőkemény profizmussal megvalósított, technikailag kifogástalan, alapvetően szórakoztató, de üres és sok helyen semmilyen film született. Hogy tudományosan mennyire megalapozottak a látottak/hallottak, és mennyi a fikció, abszolút laikusként nem tisztem belemenni, egyetlen helyen vakartam a fejemet, hogy ez már – szerintem – ölég nagy butaság.
Van egy olyan érzésem az Interstellarral kapcsolatban, hogy Nolan picit túl akart lépni a saját sémáján, új területekre merészkedve – ezzel az ég világon semmi probléma, jobb esetben minden rendezővel előfordul, a kérdés csak az, hogy hogy sikerül (egyébként ezzel, és természetesen mással kapcsolatban is nagyon érdekelne a rajongók véleménye – hogy látjátok?). Ami a TDKR óta a véleményem, számomra(!) ismét beigazolódni látszik – Nolan soha nem fogja túllépni az Eredet szintjét. Ami nem is csoda, lássuk be...
Nagyon nehéz úgy írni a filmről, hogy nem írok le konkrét jeleneteket, alátámasztva a mondandómat – a komment szekcióban nyitott vagyok az eszmecserére. A Csillagok között egyszeri szórakozásra megteszi, még azoknak is, akik alapvetően nem rajonganak a sci-fi-ért – azonban csak magamat tudom ismételni, mellyel anno a TDKR-es "vitáimat" is lezártam: ez is csak egy film a többi között. És annak most nem elég jó. 6/10
