Bár az eddig tesztelt játékok alapján nem ez jön le, de oda vagyok a szerepjátékokért! Egy jól megírt szerepjátékban olyan potenciál van, mint még semmi másban. Te lehetsz a hős, a te döntéseid befolyásolják az egész játék menetét. Cselekedeteid befolyással lehetnek a környezetedre, és társaid megítélésére. Milliónyi lehetőséget kínál a végigjátszásra, mert minden egyes újrázásnál cselekedhetsz másként, és ha ügyesek voltak az írók, a végén teljesen másik arcát mutatja feléd a játék. Ki ne szeretné ezt? Mondjuk az igazsághoz hozzátartozik, hogy ehhez fogható szerepjáték rengeteg pénzt és időt emészt fel, és a sikerre gyakorlatilag semmi garancia nincs, mivel szerintem az RPG elég rétegműfaj. Mondjuk az is igaz, hogy ez egy elég széles réteg, viszont a potenciális vásárlóknak vannak bizonyos elvárásai. Szigorúan szubjektív véleményem szerint például a Dungeon Siege egy elég toprongyos (szerep)játék, ami csak karcolgatta azt a szintet amit én minden szerepjátéknak el kéne érnie. Gondolok itt elsősorban a BioWare által összehegesztett alkotásokra, ám azért itt is akad olyan, amit nem tennék be a kirakatba! Emlékszik valaki a Jade Empire-re? Gondolom elég kevesen, talán nem is véletlen! A Dragon Age első két része valószínűleg jobban a fejekben van, főképp azért, mert a harmadik rész mostanában jelent meg, viszont én személy szerint egyáltalán nem értem miképp lehet ennek a játéknak egyáltalán folytatása! Az első rész egy koncepció szintjén jól mutató ötlet (miszerint hozzuk vissza a Baldur's Gate hangulatát modern köntösben) egy vészesen gyászos, és unalmas játékot eredményezett, ami ronda is volt, mint a bűn. Voltak benne jó ötletek, példaként említhetném az előtörténetek végigjátszását, ami mint koncepció nagyon jól mutatott, de az a baj, hogy elfogyott a szusz belőle. Emlékszem, első körben sikerült is kiválasztanom egy törpe nemest első karakternek, és rögtön az elején végig is játszhattam a játék legjobb részét. Utána szembesültem vele, amikor kipróbáltam egy varázslót, hogy ezeket az előtörténeteket, tulajdonképpen újrahasznosítja a játék az egész játékidő alatt. Másrészről elég hülyén festett, amikor az általam választott törp királynak könyörögnöm kellett, hogy méltóztassék már segíteni a háborúban!
Azta, jól elkalandoztam! A lényeg, hogy régi vágású szerepjátékosként (még anno évekig toltuk barátaimmal a M.A.G.U.S. című papír-dobókocka alapú játékot) vannak bizonyos elvárásaim, ezeket viszont elég kevés játék tudja teljesíteni. A másik érdekes húzás, hogy az RPG, mint műfaj csak fantasy vagy sci-fi környezetben alkotott maradandót a számítógépes játékok történetében. Ezért is vártam anno nagy lelkesedéssel az Alpha Protocol-t, ahol minden adott volt a sikerhez. Lássuk csak, modern, mai környezet, a főszereplő Michael Thornton egy titkosügynök, aki a mi stílusunk szerint oldja meg a konfliktusokat, legyen az lopakodós, vagy éppen látványos tűzharc a megoldás. Az ígéretek mögött a rutinos Obsidian csapata állt, akiknek mindig a BioWare mögött ólálkodtak, és ez volt az első lehetőségük arra, hogy önálló univerzumban gondolkodjanak. Erre rátesz egy lapáttal, hogy még anno Black Isle néven szintén a BioWare-el közösen dörgölték a világ orra alá a Baldur's Gate-et, vagy éppen ők hozták létre a Fallout nevű csodát. Mi lehet a probléma gondolhatjuk gyanútlanul. Nos, mikor az első képek, és hírek érkeztek nem is volt semmi baj, mindenki tűkön ülve várta, hogy megjelenjen, viszont a produkció csak nem akart révbe érni. Gyanítom, hogy a bűnös a kiadói feladatokat ellátó Sega lehet (már megint?), aki a pénzéért cserébe beleütötte az orrát a fejlesztés minden fontos szakaszába, így a srácoknak többször el kellett tolnia a kiadás dátumát. Végül amikor megjelent a szaksajtó és a játékos közösség egyaránt Pokolra kívánta. A legjobb értékelés is maximum 80% volt, a legrosszabb amivel találkoztam 43%. Az kemény! Tényleg ennyire rossz lenne? Így elöljáróban annyit mondok, hogy valóban nem az év játéka, de egy cseppet árnyaltabb a kép, mint hogy kimondjuk, hogy jó, vagy rossz!
Tehát, mint említettem Michael Thornton speciális ügynököt alakítjuk, aki a játék címével megegyező nevű ügynökség alkalmazottja, és elsősorban az Al Samad nevű terrorista szervezet elleni nyomozásra vezénylik ki. Pontosabban, hogy ölje meg annak a vezérét Shaheed-et, mert ez a kedves úriember kedvenc szokása repülőgépek rakétával történő eliminálása, és azt tudjuk milyen csúnya dolog. Michael a játék első harmadában el is jut Shaheed-hez, és döntéseinknek megfelelően értjük meg a háttérsztorit. Minden további spoiler nélkül csak annyit írnék, hogy elég fordulatos a történet, így érdemes már csak ezért is végigjátszani, bár ha az ember túl sok 24-et, Jason Bourne filmet vagy mondjuk James Bond filmet nézett, akkor azért nem lesz olyan meglepő egy-egy fordulat, de annak ellenére tisztességgel megállja a helyét a história. A történet alatt egyébként ellátogatunk több nagy világvárosba is, amik mind-mind egyedien néznek ki, mind a saját kis ügynöki bungalónkat tekintve, mind pedig a környezet és az ellenfelek tekintetében is! Itt emlékezzünk is meg akkor a grafikáról egy kicsit!
Sokan felrótták a játéknak anno, hogy csúf, mint az ördög valaga, és valóban azt kell mondjam, hogy láttunk már sokkal szebb játékokat is, amiket az Unreal Engine 3 hajtott ennél, optimalizáltabbat meg pláne! Viszont van stílusa! Nem mondanám csúnyának, inkább félkésznek. A fontosabb karakterek mind szépen meg vannak rajzolva, ahogy a helyszínek is, bár ők sem dúskálnak poligontúltengésben, de részleteiben viszont jól kidolgozottak. A legyilkolandó ellenfelek viszont valami klónhadsereg selejtes melléktermékei, mert szinte minden második fickó ugyanúgy néz ki. Zavaró továbbá a már említett optimalizálatlanság. Nem tudom az Obsidian grafikusai mit szívtak, de hogy az FPS össze-vissza ugrál a játék alatt, az valami arcpirító, amíg a messze szebben (és jobban) kidolgozott Mass Effect sorozat vígan szalad a gépemen. Érdekes továbbá, hogy akár mindent grafikai beállítást minimumra, akár maximumra teszek, egyrészt minden továbbra is ugyanúgy néz ki, másrészt az FPS lag továbbra is jellemző marad. Talán ez az egyik óriási hiba, ami miatt lehúzhatták a játékot.
A másik sajnos a játékmenetben keresendő! Illetve maga a játék! Alapvetően már az elején ki kell választani, hogy a mi kis ügynökünk milyen stílusban végzi a dolgát. Ez lehet három előre generált (kém, katona, technikus), vagy saját magunk szája íze szerint összeállított. A baj ott kezdődik, hogy a játék nem idomul a kiválasztott karakter stílusához. Gondolok itt arra, hogy ha kémre esik a választásunk, ugyanúgy kaszabolhatjuk Rambo módjára az ellenfeleket, holott pont a rejtőzés, lopakodás, csendben kiiktatáson lenne a hangsúly. A képességpontok elosztása szinte semmilyen játéktechnikai hatással nem bír, tehát, ha pisztolyhasználat képzettségünk nagyon magas, mégis karabéllyal aprítjuk a jónépet, akkor sincs semmi baj, maximum több lövés megy mellé, meg kevesebbet sebez. Nem büntet továbbá a rendszer szinte semmiért, pedig nagyon jót tenne neki, ha pénzlevonást, vagy bizalmi pont (erről később) levonást kapnék azért mert megszólalt a riasztó a küldetés alatt. Apropó riasztó! Elképesztően illúzióromboló tud lenni, amikor egy olyan küldetést csinálsz, amikor valóban észrevétlenül kellene végrehajtani, neked meg percenként megszólal a riasztó, mert a lopakodás képzettséged nem olyan magas. Igazából átgondolatlan az egész rendszer. Realitását veszti abban a pillanatban, ahogy játszani kezdünk. Maradjunk a példa kedvéért a már említett settenkedésnél. Ha nagyon sok pontot osztottunk rá, akkor akár két lábast püfölve, fennhangon Akela dalokat üvöltve is közlekedhetünk, akkor se vesznek észre, de ha nincs elegendő pontunk kiosztva rá, akkor bizony háromszáz méterről kiszúr minket mindenki, és már indulhat is a játéktól szerintem teljesen idegen tűzharc. Igen, ez a legnagyobb bajom az egésszel, merthogy ez alapvetően egy szerepjáték kéne legyen. Oké, akció RPG, most jobb? Nem nagyon. A már említett Mass Effectnek (szerintem) jobban sikerült ezt az egészet tálalnia. Lehet, hogy ott nem voltak totál agyhalottak az ellenségek? Na jó, azért ott sem volt az MI a toppon, de nem volt ennyire gáz, mint itt. Sajnos sokszor még a kiosztott pontoktól függetlenül, még akkor sem vett észre a kedves ellenség, ha véletlen nekimentem, máskor pedig tűzharc közben egymás tűzvonalát keresztezve rohangásztak, vagy éppen a nyílt színen szteppeltek várva a halált.
Került a játékba még három kódfeltöréses minijáték, amikor is számítógépeket, zárakat illetve riasztókat lehet feltörni. A legjobb kifejezés ezekre a megpróbáltatásokra a gyötrelem szó. Már az első pár próbálkozásra is roppant idegesítő az egész, aztán, ha rájöttünk a metodikájára utána már szimplán unalmassá válik az egész. Ráadásul két nehezítés is került bele, miszerint időre megy az egész, másrészt a játék nem áll le, amíg te a kódokkal bíbelődsz. Nyilván a realizmus volt ezzel a céljuk, de ettől még frusztrálóbb lett az egész folyamat, főleg, hogy a vége általában mindig az, hogy rajtakapnak, megszólal a riasztó, és mire kilépsz beléd eresztenek egy egész tárat.
A már említett kapcsolati rendszer viszont nagyon jó dolog. Minden fontos szereplő reagál ránk, tehát attól függően mit és hogyan mondunk, és mit teszünk, úgy könyvelnek el minket szimpatikusnak, vagy éppen ellenszenvesnek. Ezeket úgynevezett bizalmi pontokkal honorálja a rendszer, nyilván itt az a cél, hogy minél több barátunk van a világban, annál könnyebb lesz a dolgunk hosszú távon a játék során. A baj az, hogy roppant könnyen kiismerhető a rendszer, tehát, ha minden karakter stílusa szerint válaszolsz nekik, akkor kedvelni fognak, de alapvetően a szereplők nyolcvan százaléka professzionális beállítottságú, érdemes ezt észben tartani. Extra nehezítés, hogy a párbeszédek (is) időre mennek, tehát nem lehet azt megcsinálni, mint a Bioware szerepjátékában, hogy leugrunk a Tescoba egy nagy bevásárlásra, a beszélgetés közben, ami nekem speciel nem tetszett, de dinamikusabbak lettek a szövegek az tény. Hiba természetesen itt is van, mégpedig hogy itt nem mondatokat tudsz kiválasztani, hanem kulcsszavakat. Tehát alapvetően azt tudjuk kiválasztani, hogy milyen stílusban szeretnénk válaszolni, ami párszor okot ad a félre értésre. Többször választottam ki például olyan lehetőséget, amit az adott beszélgetés alapján jónak gondoltam, mégis Michael mikor kimondta, rájöttem, hogy mégsem ezt szerettem volna. Ez nem volt valami szerencsés megoldás. Az angolul nem, vagy kevésbé beszélők pedig inkább hanyagolják a programot, mert nem elég, hogy szerepjáték, tehát sok a duma benne, ráadásul csak úgy röpköd benne az „ügynök-szleng”, ami további probléma lehet, ha valaki meg szeretné érteni mi folyik körülötte.
Most jönne az értékelés rész, vagy mi a szösz! Nagyon sok hibát és negatívumot soroltam fel a cikk alatt, ezt nem tagadom, mégis azt mondom, hogy próbálja ki mindenki, mert jó szórakozás lehet, ha képes az ember kompromisszumokat kötni. A legnagyobb baja az Alpha Protocolnak, hogy több év fejlesztés után is félkészen került a vásárlók kezébe, és utána is magára lett hagyva, a hibák nem lettek kijavítva. Erre rájön még olyan amatőr kiadói baki, mint a DRM. Két eredeti játékom van, amit a ratyi másolásvédelem miatt egyszerűbb volt crackelni, a Chronicles of Riddick Assault on Dark Athena és ez. Nem is kommentálnám ezt bővebben. Sajnos egy ígéretes produkcióból egy koraszülött árva lett, messze nem ezt érdemelte volna! Nem rossz játék, de bőven találsz nála sokkal jobbat is a piacon. Jelenleg 6/10-nél nem tudok jobbat adni rá, és az a tény, hogy senki sem javítja a hibákat, azt vetíti előre, hogy így is marad sajnos. Talán lehet a modderek javítják, ezt nem tudom, mert nem néztem utána, akkor előfordulhat, hogy lesz olyan jó játék egyszer, mint amilyennek megálmodták!
