Egyre óvatosabb vagyok a horrorfilmek éltetésével kapcsolatban, ugyanis hiába nyújtanak a játékidő alatt szórakoztató perceket a fellelt alkotások, valahogy a kellemes utóíz elmarad. Évek óta nem éreztem azt egy horrornál, hogy hónapok múltán is ott motoszkál valami a fejemben. Nem volt meg, azaz érzés, hogy újrázni akarom xy alkotást, hiszen miért? Nem ütötte meg azt a szintet egyik sem, ami miatt megérdemelte volna bármelyik is, hogy még egyszer időt szakítsak rá.

Amelia kénytelen egyedül nevelni problémás kisfiát Sam-et, hiszen a férje évekkel ezelőtt elhunyt egy balesetben. Egy nap a csonka család a jól megszokott esti mesére készült, amikor is rátaláltak egy bizonyos Babadook nevezetű könyvre. Sam azt szerette volna, hogy abból olvasson fel az anyja, ám ekkor még nem is sejtették, hogy a sorok elolvasása után valami megváltozik, valami beköltözik az otthonukba…

Nem fogok hatalmas éltetésbe belemenni, de Jennifer Kent első igazi nagy játékfilmje nem véletlenül kapott megannyi pozitív értékelést. A legtöbb sablonos horror elemeket elhagyta, és megpróbált egy olyan ösvényre rálépni, amit még nem tapostak ki előtte millióan. Egy olyan horrort készített el nekünk, ami nem feltétlenül a jump scare jelenetekkel operál, és nem a vérengzéssel próbál meg hatni a nézőre, hanem kérdésekkel. Egy intelligens horror? Igen, nagyjából ez a helyzet. Ugyanis a Babadook egy három karaktert mozgató, sok kérdést feltevő alkotás lett, aminél a néző tényleg el tud merülni a film adta atmoszférában, és a játékidő alatt többször is megfogalmazza azokat a kérdéseket, hogy; Ki az a Babadook? Kinek a démonja?

Ritka, főleg manapság, hogy egy horror nem azért horror, mert minden percben kinyírnak valakit, vagy mert a hangerőt fel-le kapcsolgatják. Természetesen néhány klisé itt is megtalálható, de hát ezeket nem is lehet teljesen kikerülni, szóval villogó lámpákkal itt is lehet találkozni. A legfontosabb viszont, hogy a forgatókönyv működik, és a színészek is olyan szinten űzik a mesterséget, amire lehet építkezni. Az anyát alakító Essie Davis mondhatni tökéletes, a fiút megformáló Noah Wiseman pedig ördögien ügyes. Egyszerre képes dühöt és sajnálatot kiváltani a nézőből, ami azért ebben a korban meglehetősen nehéz feladat. Emellett a film egy egészen fantasztikus látványvilággal fogad minket. Nyomasztó, és gyönyörű, ráadásul a felcsendülő dallamok még tovább fokozzák a Babadook világát.

Jennifer Kent tehát megalkotta az év horrorját, ami ha nem is lesz korszakalkotó, de legalább eléri azt a szintet, amiről érdemes beszélni. Igazság szerint csak egyetlen egy dolog bántott a filmmel kapcsolatban, hogy nem volt elég lendületes. Egy kissé lassúra sikeredett a történet átadása még akkor is, ha csak egy másfél órás filmről beszélünk. Emiatt marad egy enyhe keserű utánérzés, de végeredményben mégse tudok rá haragudni. Ezt a filmet érdemes meglesni! 7/10